"Itt a szívem kemény föld, pusztaság lett törd most föl, itt a szívem száraz kút, áss le mélyre törjön út. Élő víznek mely Tőled jön!" (D.I.)

Rendhagyó módon most egy idézettel kezdem a gondolatomat. Hosszú idő után ez a dal volt az, amelyik nagyon közel került a szívemhez, könnyet csalt a szemembe, és megfordította körülöttem a „saját kis világomat”. Konkrét elképzelés élt a fejemben a keményszívű emberekről, zord tekintet, ráncolt homlok, kérlelhetetlenség, ridegség és távolság Istentől, ha kérdezik, talán így jellemeztem volna. Talán még azt is mondhatnánk, hogy valaki, aki bár hallja Isten hangját, hívását, de nem tud, nem akar igent mondani Neki, és a hétköznapokban is így tesz a körülötte lévő emberekkel egyaránt. Azonban rá kellett jönnöm, hogy nem csak jellembeli vagy Istennel szemben, a megtéréssel kapcsolatban emlegethetjük ezt a fogalmat, hanem bizony a nehéz hétköznapok a már hívők szívét is igyekeznek megkeményíteni. És meg sem gondolnánk, hogy ez mennyire, de mennyire veszélyes…

Először is elveszi az örömünket, azt, amiről a világnak ismernie kellene minket, ami olyan ritka a mai világban. A legelső, amire már fel kell figyelhetnünk, ha egyre nehezebb mosolyogni, egyre kevesebb a dolog a szemeink előtt, aminek örülhetünk és gyarapodnak azok a dolgok, amik folytonos keserűségben tartanak. Mindig megvannak a boldogságot és a szomorúságot okozó tényezők egyaránt, a lényeg, hogy melyiknek engedünk, melyik felett időzünk el. A hosszú távú keserűség azonban kiszárítja a szívet.

A másik nagyon fontos momentum az evangéliumokban bukkan fel. Így szól: „Nem okultak a kenyerekből, mert a szívük még kemény volt.” (Márk 6,52) Az egyik legemlékezetesebb csoda volt, amikor Jézus a tengeren közelítve érkezett a tanítványok csónakjába, és lecsendesítette a körülöttük tomboló vihart. De ők azt hitték, hogy valami kísértet az, nem ismerték fel a Mestert, akivel gyakorlatilag együtt éltek és mozogtak. Ez elsőre érthetetlennek tűnik, de magyarázatot is ad rá az Ige. A szívük még kemény volt, hiába láttak már ezek előtt is számolhatatlan mennyiségű csodát, de mégsem fogadták be, nem értették meg. Ha megkeményedett a szívünk, nem vagyunk fogékonyak a mennyei mozzanatokra, megtörténhet mellettünk, de észre sem vesszük. Biztosan hallottál már különbözőképpen nyilatkozni embereket egy adott napról. Az egyik látja az Úr kezét és azt tudja mondani; hála Istennek ma is megtartott és nem lett nagyobb bajom. A másik azonban azt, hogy nem igaz, hogy megint ez és ez a baj ért el engem. Napjainkban pedig nem is a fizikai testet öltött Jézus van közvetlenül velünk, hanem a Szent Szellem. Szívünk és szellemi szemeink segítségével jól láthatjuk, érzékelhetjük Őt, azonban, ha ez a szív nem elég lágy, láthatatlan marad a munkája is számunkra. Tudomásul kell vennünk, hogy az ördögnek egy nagyon jó cél, hogy elérje azt, hogy a hívő életet élő embereket megkeményítse. Eszköze lehet családi vagy anyagi nehézség, gyülekezeti problémák egyaránt. Azt akarja elérni, hogy azok a pontok, ahonnan a mindennapokhoz leginkább erőt merítesz, az éltető forrásaid apadjanak el, így Te magad is szomjas és kiszikkadt maradj.

Ha ez történne is meg, csak egy a teendőnk. Ezt ne rejtsük el Isten elől… Ő pontosan látja, és csak rosszabb, ha tagadjuk ennek a létét vagy figyelmen kívül hagyjuk. Énekeljük el a szerzővel együtt a fenti dal sorait, ezzel felajánlva szívünket újra Neki. És adjanak bátorítást az Úr által ígért sorok: „Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek.” (Ezékiel 36,26)