A Szent Írás legkedvesebb része számomra Jézus Főpapi imája, akárhányszor olvasom, minden alkalommal hála tölti el a szívemet és csodálat az Úr iránt, Ki még elfogatása előtt is esedezik, közbenjár az övéiért. A fenti Ige ennek a megható, Krisztus irántunk való féltő szeretetét leginkább bemutató imájának néhány sora. Húsz éves keresztényként bizony gyakran jött fel a szívemben ez az Ige. Vígasztalt, amikor úgy éreztem kitaszít magából a világ, és figyelmeztetett engem, amikor túl közel akartak férkőzni a szívemhez a világ adta örömök, sikerek.Néha belegondolok, milyen kényelmes lenne, ha a mindennapjainkat egy nyugalmas kis burokban élhetnénk, és bárányként nem kellene kimenni a farkasok közé. Testvéreimmel gyakran álmodozunk azon, hogy létrehozunk egy alapítványt, ahol keresztények együtt dolgozhatunk, és nem kell megküzdenünk a világi szemléletekkel nap, mint nap. Burok… olykor erre vágyunk, egészen pontosan arra, hogy úgymond az Úr kiemeljen bennünket ebből a világból. Hiszen semmivel sem összehasonlítható az az érzés, ami eltölt egy áldott alkalom, egy mélységes imádkozás, egy örömteli testvéri együttlét után, és valahogy nem vágyunk a világ gyermekei közé. Néha arra az érzésre emlékeztet ez, mint amikor gyermekkoromban minden nap hatalmas könnyeket hullajtva maradtam ott az óvodában, mert nem vágytam az ottani gyerekek közé, az anyukámmal, a családommal akartam maradni, mert hozzájuk tartoztam. Ugye ismerősek ezek az érzések testvéreim? Én úgy gondolom, az Úr megmosolyog bennünket, amikor ilyen érzésekkel telve szeretnénk mindig csak Vele, mindig csak az Ő gyermekeivel lenni, hiszen egy szülőnek is oly sokat jelent a gyermek ragaszkodása, és ez így van rendjén. Ennek ellenére a szülő is elviszi az óvodába, iskolába a gyermeket, mert vannak dolgok, amelyeket csak abban a környezetben tanulhat meg. Hogyan imádkozik a mi drága Urunk? „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból…” Annyira megvilágosodott előttem Jézus üzenete… Hogyan is vétethetnének el a Földről a világ világosságai? Ki világítana a sötétben? Ki mutathatná meg, hogy létezik világosság ezen a sötét világon túl? Azt mondja Jézus a Máté 5:14-ben: „Ti vagytok a világ világossága, nem rejthető el a hegyen épült város.” Ugye milyen nagy becsben tart bennünket Jézus annak ellenére, hogy hányszor csalódást okozunk Neki…?! Emlékezzünk csak a szavaira, mihez is hasonlít bennünket még? Azt mondja az Úr a 13. versben: „Ti vagytok a Föld sói.” Jézus így tekint ránk… az Ő gyermekei az Ő fényességét tündöklik ezen a sötét világon, hogy aki felismeri, az ne járjon többé árnyékban. A keresztények sók is, melyek megízesítik ezt a romlott, keserű rendszert, melyben élünk. Hm, úgy elgondolkodom… Valóban tündöklöm én az Úr fényességét és cselekedeteimmel, szavaimmal ízessé teszem a környezetem életét? Valaha mi is először találkoztunk keresztény emberekkel, akik akkor betöltötték a rájuk bízott feladatot; a világ világosságaiként éltek, hogy megláthassuk Jézust és az Ő hívó karjait. Bizony sók is voltak, hiszen valami egészen mást sugároztak lényükkel, mint amit máshol tapasztalhattunk, és megkívántuk azt az ízt, amit megéreztünk általuk. Ez a feladatunk testvérek, ezért kell a világban maradnunk, hiszen Jézus azoknak az embereknek is helyet akar készíteni az Ő országában, akik még nem ismerik Őt. Általam és általad kell, hogy megismerjék az Urat!
A világban kell maradnunk, hiszen az Úr szeretete az egész emberiségre kiterjedő féltő szeretet, és életünkkel kell elmondanunk, hogy Ő él és ma is cselekszik, de ebben a szent küldetésünkben a legbiztonságosabb védelemben lehet részünk, hisz maga Krisztus esedezett értünk az Atyához: „Őrizd meg őket a gonosztól!”
A másik üzenete ennek az Igének egy figyelmeztetés is. Bár nem vagyunk kiragadva ebből a világból, itt kell élnünk, tennünk a szükségeinkért. Dolgoznunk kell, iskolába kell járnunk és bizony kapcsolatba kerülünk embertársainkkal, azokkal is, akik nem vágynak világosság, sem jó íz után, hanem jól érzik magukat a sötétségben és keserűségben. Amikor már úgy érzed, hogy kezded te is jól érezni magad az árnyékban, valószínű azért van, mert rejtegetnivalód akadt, ami a világosságban bizony szégyenletes lehetne. Amikor kezdesz te is beletörődni, hogy a keserű állapottal megelégedj, és jól érzed magad a világban anélkül, hogy fény és só lennél, akkor utat tévesztettél, kiléptél a küldetésedből. Hozd fel a szívedben Jézus szavait, amit rólad is mond: „Nem e világból valók, mint ahogy én sem e világból vagyok.”
Ezt soha ne felejtsük el; ez a Föld nem a mi hazánk. Élnünk kell a világban, de a világ nem élhet bennünk! Ennek ellenkezőjére ne keressünk magyarázatot, hiszen Jézus világosan fogalmaz: Nem ide tartozunk. Ide csupán tanítványi küldetésünk fűz, melyet az Ő Lelke által sikeresen betölthetünk, hogy utunk végén beléphessünk igaz otthonunkba, a helyre, ahová igazán tartozunk.