„Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent. A foglyok pedig hallgatták őket. Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai, hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehulltak a bilincsek.” Apostolok Cselekedetei 16:25-26

Pál és Szilász története az egyik kedvencem az Apostolok Cselekedeteiben olvasható bizonyságok közül. Szeretem újra és újra olvasni, hisz hatalmas üzenetet hordoz az Úr szabadító erejéről, az Ő megmentésre igyekvő szeretetéről, és a nehézségekben még inkább munkálkodó Szent Szellem jelenlétéről.

A börtönből való csodálatos szabadulás előzményeként láthatjuk, hogy Pál második missziós útján, Európában, Filippiben járt, és Szilásszal az utcákat járva hirdették az élő evangéliumot, majd melléjük szegődött egy jövendőmondó, gonosz lélekkel megszállt szolgálólány, aki hangosan kiabált: „Ezek az emberek a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek!” Azt olvassuk az Igében, hogy napokon át ezt művelte, és ez igen bosszantotta Pált, így egyszer megfordult, és ezt mondta a gonosz léleknek: „A Jézus nevében parancsolom, hogy menj ki belőle!” Még abban az órában megtisztult a lány.

Azt gondolom, hogy már ebben a rövid előzményben is, egy keresztény ember számára létfontosságú gondolatokat találunk. Talán felmerülhet a kérdés, hogy az a szolgálólány miért is bosszantotta Pált...? Talán nem az igazat mondta? Útonálló, szektás, hazugnak nevezte őket, akik tévútra akarják vinni az embereket? - Nem, sőt a valóságot hangoztatta, hogy ők az élő Isten szolgái, és az üdvösség útját hirdetik. Mi volt hát a gond a lánnyal? - Ugyanaz, mint a ma igencsak népszerű homeopátiás készítményekkel, fehér mágiával, jóga tanokkal, stb., melyek bár jóra igyekvőnek és igaznak tüntetik fel magukat, azonban mégiscsak van egy alapvető probléma: ROSSZ A FORRÁS! Így volt ez a szolgálólánnyal is. A gonosz jövendőmondó lélek szólt belőle, és nem az Isten Szent Lelke jelentette ki neki, mint Péternek, aki Jézusról megmondta, hogy „Te vagy Krisztus, az Élő Isten Fia.” Nagyon kell vigyáznunk, hogy mindent, amit az életünkbe engedünk, ne csupán az alapján ítéljük meg, hogy jónak, kedvesnek tűnik-e, hanem hogy mi annak a „forrása”, honnan gyökerezik. Életünk minden részének, minden tettének és érzésének egyedül Jézus Krisztus lehet a forrása, minden mástól meg kell szabadulnunk, ahogyan a szolgálólánnyal is történt. Az Igéből olvashatjuk, hogy igen, van szabadulás, méghozzá egyedüli módon, a FORRÁSunk, Jézus Krisztus nevében.

A szabadulás megtörtént, azonban ez nagyon mérgessé tette a szolgálólány urait, hisz amíg a jövendőmondó lélek a lányban volt, az nagy hasznot termelt nekik. Így van ez a mai életben is, ahányszor csak Jézus nevében kimentesz egy elesett embert a sátán karmai közül, mindannyiszor magadra haragítod a gonoszt, hisz megfosztottad őt, és növelted a Menny táborát. A szolgálólány gazdái is meghurcolták, megvádolták Pálékat, és végül elérték, hogy börtönbe kerüljenek a szabadító munkájuk miatt.

Pál és Szilász tehát a börtönben van. Azt gondolnánk, hogy biztosan csalódottak, vagy azon töprengenek, hogy miért is történt ez velük... hisz hirdették az evangéliumot, az Úr szabadítást végzett általuk, és most mégis láncra verve, sötét veremben találják magukat. Ezekkel az érzésekkel a legemberibb cselekedet a sírás lett volna... ennek ellenére mit tettek? Azt olvassuk, hogy éjféltájban imádkoztak és énekkel magasztalták az Istent, vagyis nem magukat sajnálták, hanem hangosan dicsérték az Urat. Ez nagyon nem emberi logikára épülő cselekedet volt... ez Isten Szent Szellemének működése volt. Ezt olvasva, feltör a szívemben, hogy én is erre vágyom... Az életem eseményeinek pörgése folyamán ne emberi érzésekkel telve nyilvánuljak meg, hanem engedjek utat a Szent Lélek akaratának... mert Ő mellénk van rendelve, mint Vigasztaló, Pártfogó, és Vezető. Minden percben meg tudja mutatni, mit kell tennem, hogy életem győzelmekkel, csodákkal teljes lehessen.

Elgondolkodtam, mi emberek, hányszor és hányszor vagyunk tele hasonló érzésekkel, mint amiknek Pálék is utat adhattak volna a szívükben. Hányszor érezzük sötét veremben, magunkat, ahová nem ér el a melegítő nap sugara...? Hányszor érezzük azt, hogy körülményeink börtönébe vagyunk zárva, ahonnan nem vezet ki út, csak a rossz döntéseink lánca csörög durván a füleinkbe...? Hányszor gondoljuk azt, hogy hűséggel igyekszünk szolgálni az Urat, mégis az általunk gondolt földi öröm és békesség helyett sokkal nehezebb próbákat kell átélnünk, mint bárki másnak...?

Mindezek fényében láthatjuk, hogy gyakran hasonló helyzetben vagyunk mi is, mint akkor és ott Pál és Szilász... éjféltájt, sötét börtönben, örömre való ok nélkül... A fontos kérdés az, hogy mit teszünk ilyenkor? Hitetlenül sajnálkozunk élethelyzetünkön, vagy megragadjuk a dicséretben rejlő erőt, ahogyan Pálék is tették?

Egy keresztény ember számára Isten dicsőítése lételem. Meg kell tanulnunk azt, hogy az Úr dicsérete FÜGGETLEN kell, hogy legyen az életkörülményeinktől. A dicsőítésre nem szükséges külön, aktuális „ok”. Nem csak akkor kell és akkor van okunk dicsérni a Királyt, amikor a terveink szerint alakulnak a dolgaink. Isten ugyanis  - bármi történjék is – MÉLTÓ a mi dicséretünkre. Akármit hozzon a ma, vagy a holnap, a mi Megváltónk csodálatos szeretete felénk örök életünkre elegendő okot ad arra, hogy felemeljük az Ő nevét.

A dicséretünk másik fontos alapja pedig a szilárd hitünk kell, hogy legyen. A szilárd hit, amely mindenkor meg van győződve arról, hogy akármi történjen is, a Mester kihozza abból a  legjobbat az életünkre nézve. Ugye hányszor megtapasztaltuk már ezt?

Különös kegyelemnek érzem, hogy az Úr az elmúlt időszakban tanít engem a dicséretben rejlő erő megtapasztalására. Biztatok minden testvért arra, hogy próbáljátok ki ti is! A legnehezebb perceidben, amikor legszívesebben panaszra nyílna a szád, vagy éppen sírva fakadnál, kezdd el dicsérni az Atyát.... akár magadban dúdolj egy Róla zengő dalt, vagy kapcsolj be egy kedves dicsőítő éneket és lelkeddel kapcsolódj be a Mennyei dicséretbe. Ne tekints a körülményeidre, és ne is gondolkodj azokon, egyszerűen csak dicsérd Őt, a legnyilvánvalóbb okért, amit a szíved mélyén mindig jól tudsz: Isten JÓ! Ha elkezded a dicséretet, az emberi erő, és emberi érzésviharok helyett a drága Szent Szellemnek adod át az irányítást, és megtörténik a csoda.... a csoda, ami Pálékkal is történt. A dicsőítés ereje megérkezik, mint óriási földrengés, és kiszabadít téged a börtönödből, kiszabadít a csüggedés láncaiból.  Vágysz erre? A Szent Szellem készen áll... hangold dicséretre szíved húrjait, és éld át Te is a szabadulás örömét!