„A Seregek Ura velünk van, Jákob Istene a mi várunk, BIZTOS segítség a nyomorúságban.”

A többi sorral olyan könnyedén énekeljük el ezt a dalrészletet is egy vasárnapi dicsőítés alkalmával, és fel sem tudjuk fogni, hogy ez mit is jelent. Mi biztos manapság? Ha most nem vágsz rá hirtelen egy nevet vagy dolgot, hanem csendben elgondolkodsz, és szíved legmélyén keresed az választ, akkor azt kell mondanod, hogy egy Valakin kívül senki és semmi nem az. Lehet, van házastársunk, aki nagyon szeret, és összefonta életét a miénkkel, de akkor is ember, és végesek a lehetőségei, néha akár a türelme, ideje vagy ereje. Ott vannak a szüleink, akik odaadóan szeretnek, de ahogy felnőttünk egyre több az olyan helyzet, amitől már nem tudnak megóvni minket, meg kell tanulnunk megvédeni, feltalálni magunkat. Nah és ez az… Itt vagyunk mi magunk, azt gondolhatjuk, hogy mi képesek lehetünk kibírni mindent, és nem adjuk fel, de így is csak sántít a lista… Ami emberi, az bizonytalan… És a bizonytalan világ, bizonytalan gazdaságában, bizonytalan munkahelyeken éljük bizonytalan mindennapjainkat, bizonytalan anyagi körülmények között… Mi az, ami miatt az élet mégis élhető? Ennyi dolog egyesek életét képes összeroppantani. Még keresztényként is van egy-egy olyan pillanat, mikor azt érezhetjük, hogy kiszámíthatatlan dolgok szorításában vagyunk. Itt a nyomorúság, és kétség nem fér hozzá, emberi szemeink kivezető utat nem látnak… Ekkor kell, hogy megszólaljon ez a fenti dal. Kedves Olvasó! Hidd el – és mondom magamnak ma, higgyem el – van biztos segítség a nyomorúságban. „Mert kicsoda volna Isten az Úron kívül? S kicsoda kőszikla a mi Istenünkön kívül?” 2Sámuel 22, 32. Ha olyan lélegzetelállító egy hatalmas, rendíthetetlen szikla, amit magaslatokon látunk, ha kétséget kizáróan tudjuk, hogy az bármikor is térünk vissza ott lesz, és még nagyanyáink idejében is ott volt, akkor mennyivel inkább csodálatra méltó, ahogy az Isten kigondolta az embert, megtartotta nemzedékről-nemzedékre, hűtlensége esetén is hűséges maradt, vétkeit háta mögé dobva szeret, csak szeret mind a mai napig…

Vannak olyan különös nyomorúságok… Talán érezted már azt, hogy rendben, hogy az Úr mindeddig itt volt, megsegített, de ez most egész más! Most tényleg nem lesz senki mellettem ebben a küzdelemben, most tényleg egy olyan dolgot kell megtennem, amihez kevés az erőm vagy minderről nem is én tehetek, mégis én iszom a levét… Mikor már nincs szó, elhalóban van a remény, reszketnek a lábak és hevesen ver a szív, akkor a következő imára emlékeztessen a Lélek mindannyiunkat. „Légy sziklaváram, a hova menekülhessek szüntelen; rendelkezzél megtartásom felől, mert kőszálam és erősségem vagy te.” Zsoltárok 71, 3. Ahogy elsuttogjuk ezeket a sorokat, már működni is kezd. Amíg vannak hamis mentsváraink, építünk magunknak mindenféle menedéket pénzből, emberekből, státuszokból, addig bár hamis biztonságban érezhetjük magunkat, de mégis aggodalom hatja át a mindennapjainkat. Ez a legjobb próbája a dolognak. Amíg egy cseppje is van a kételynek, addig nem a jó helyen van a szívünk. Mert tudjuk, hogy a pénz elfogyhat, nem örök értékű, az emberek keze nem messzire ér, és pillanatnyi helyzeteink úgy változnak, hogy felocsúdni sem tudunk, így nehéz is lenne biztonságban érezni magunkat. Ha van ma olyan helyzet, ami ellehetetlenít, kétségek közt vagy félelemben tart, akkor addig ne nyugodjunk meg, míg a legbiztosabb kezekbe le nem helyezzük mindazt, ami bánt. Ezek a kezek pedig kitárva vannak minden nap, és csak ránk várnak. Hála érte!