Ap. csel. 2: 1-6 „És mikor Pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal, együtt valának”
És lőn nagy hírtelenséggel az Égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala.
És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek, és űle mindegyikre azok közzül.
És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólniuk.
Lakoznak vala pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélő férfiak, minden nép közül, melyek az Ég alatt vannak.
Minekutána pedig ez a zúgás lőn, egybegyűle a sokaság és megzavarodék, mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallá őket szólni.”

A Bibliából sokszor elolvastam a fenti Igeszakaszt, és mindannyiszor örömmel töltött el a Pünkösdi csoda. Milyen jó lett volna ott lenni, és látni, hallani, és érezni a Szent Szellem leáradását. Átélni a Szent Szellem igazi ottlétét, mely által a nyelvekenszólást is megtapasztalhatták az emberek.
A nagy zúgásra odaözönlött a sokaság, és gondolom, milyen csodálattal ámultak a látványon.
Tulajdonképpen nem volt mit csodálkozni, mert ezt Jézus maga mondta a tanítványainak: „Hanem vesztek erőt, minekután a Szent Lélek eljön reátok, és lesztek nékem tanúim…” Ap. csel. 1: 8
És imé én elküldöm az én Atyámnak ígéretét, ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok Mennyei erővel” János 24:49

Sokan azt gondolják, hogy akkor az egyszer megtörtént, nagyon szép átélés lehetett, de már ez nem érvényes.
Nem, nem kedves barátaim, és Testvéreim! A Szent Szellem ma is itt van, és itt is marad, míg el nem véttetik a földről. Csak néhány Igével hadd támasszam alá az igazamat, amit Jézus maga mond: „ És én kérem az Atyát, és más vigasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké”
Az Igazságnak ama Lelkét, akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja Őt, és nem ismeri Őt, de ti ismeritek Őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad” János 14:16-17

„ Ama Vígasztaló a Szent Lélek, Akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek” János 14:26

És még csak egy Igét emelnék ki az Ap. csel. 2: 1-ből „ És mikor Pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának”
egyakarattal” érezzük ennek a szónak a fontosságát? Érezzük azt, hogy ahhoz, hogy a Szent Szellem ma is működni tudjon az emberekbe, ahhoz békesség, tiszta szív, stb. szükséges. Nem mondom azt, hogy teljes bűntelenség, hisz arra képtelenek vagyunk, mert ha nem a szánkkal, akkor a gondolatunkkal vétkezünk, de mindig csinálunk valamit, ahhoz, hogy a Szent Szellem munkáját gyakran megakadályozzuk.
Valószínű így működik ez a gyülekezetben is! Teljes egységnek kell lenni, ahhoz, hogy tudjon a Szent Szellem leáradni.

-Emlékszek rá, hogy egy Istentiszteleti alkalom alatt történt, miután a dicsőítő csoport tagjai leültek, még egy ideig a helyükön ködszerű füst látszott. Csodálattal figyeltem, és eltelt néhány perc, mire szépen kezdett eloszlani a fehér színű köd. Megjegyzem, hogy a többi testvérem nem lett figyelmes erre a csodára.
- Szintén Istentisztelet alatt történt, mikor gyűjtést szerveztünk egy német missziónak, és miután a pénzt beletettük egy kosárkába, kezünket kinyújtottuk és imádkoztunk érte, hogy jó helyre jusson el a gyűjtött pénz. Az imádkozás alatt egy Igehelyet kaptam, ami nem tudtam, mit takart, ezért egy kicsit zavarban is voltam, hogy hogyan merjem a gyülekezet elé tárni. Azonban azonnal éreztem, hogy a Szent Szellem által kaptam, és Ő soha nem szégyenít meg. Az imádkozás végén jelentkeztem és elmondtam, hogy a szívembe kaptam ezt az Igehelyet, valaki olvassa fel a Márk 11:24-t- „ Azért azt mondom néktek: Amit könyörgésetekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek” Halljátok? Az Úr választ adott már az imádkozás alatt általam a gyülekezetnek, hogy a pénz jó helyre fog érkezni.
És számtalan példát tudnék mondani a Szent Szellem munkájával kapcsolatosan, ami bizonyítja, hogy nem csak akkor volt csak ott a Szent Szellem, hanem ma is itt van velünk, egyénenként, vagy gyülekezetben is tesz csodát, de fontos a tisztaság.
A Szent Szellem, akit Jézus a földre küldött, hogy legyen a mi Segítségünk, Pártfogónk, Vigasztalónk, hogy itt legyen a mindennapjainkba, segítsen a döntésekben, töltse be a szánkat mikor bizonyságot mondunk, mikor szolgálunk, hogy osztogassa az ajándékokat, kinek-kinek az Ő akarata szerint!!

Igen! A Szent Szellem Isten nagyon fontos személy! Ő a Szentháromság 3. személye! Atya Isten, Fiú Isten, Szent Szellem Isten. Amíg a földön itt van, és behívjuk a szívűnkbe, Ő velünk lesz.
Kedves Testvéreim! Ti, ki megismertétek a Szent Szellem Istent, ünnepeljétek az Ő földre való leáradását. Tartsátok fontosnak az Ő jelenlétét, és amennyiben tehetitek, ne akadályozzátok Őt a munkájában!

Legyen áldott Pünkösdi Ünnepünk mindannyiunknak!!!