„Figyelmezzél Uram az én imádságomra, és hallgasd meg az én könyörgésemnek szavát! Nyomorúságomnak idején hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz engem.
Mutasd meg nékem a te útadat, hogy járhassak a te igazságodban, és teljes szívvel féljem a nevedet. Zsoltárok 86: 6-7, 11
Kedves Testvéreim! Ugye magunkra ismerünk, amikor a nyomorúságunkban, könyörgünk az Úrhoz? Ugye, milyen alázatosak tudunk mi is lenni, akárcsak Dávid, aki az Úrhoz fordult a bajainak orvoslása végett.
Sajnos mi keresztyén emberek is, néha olyan magabiztosak vagyunk! Mintha olyan természetes lenne az, hogy reggel felkelünk, napközben végezzük a munkánkat, sőt egészségesek vagyunk, stb. Azt gondoljuk, hogy ez jár nekünk, mert mi ezt kiérdemeltük, mivel hiszünk az Úrban. Mindez olyan természetesnek tűnik a szemünkben, sőt némely keresztyének még büszkék is az anyagi javaikra, és elfelejtik azt, hogy mindezt az Úrtól kapták.
Aztán ezek a büszke, magabiztos emberkék tudnak nagyon maguk alá kerülni, ha próbába engedi bele őket az Úr.
Biztos, hogy a bölcs keresztyén alázatban, sírva, könyörögve kiált az Úrhoz, a segítségért, és ez így is van jól! Ez valóban természetes, hisz ahhoz kell fordulnunk, Aki teremtette ezt a világot, ahhoz, Aki ismer minket, és mindig számíthatunk rá. Csakhogy az alázatnak mindvégig meg kell maradni, nem csak addig, míg szükségünk van a segítségre. Mi azt jól tudjuk, hogy nekünk Jézust kell követni, Ő reá kell hasonlítani, és mit mondott az Úr magáról? „Én alázatos és szelíd lelkű vagyok”Nos, ha hasonlítani akarunk Jézusra, akkor ne csak addig legyünk alázatosak, míg könyörögni kell, hanem utána is.
Figyeljük meg, hogy Dávid milyen őszintén, és alázatban könyörgött az Úrhoz. Teljesen hitét bizonyította ezzel a néhány szóval: „..mert te meghallgatsz engem.”
Hogyan is mondhatta volna ezt, ha nem ismerte volna? Hogy ha máskor is nem tapasztalta volna meg az Úr segítségét, szeretetét, és mondhatta volna - e ilyen meggyőző kijelentéssel, ha nem ismerte volna az Úr jóságát? Dávid, nagyon is jól ismerte Őt, mert nem egy távoli kapcsolatban volt az Istennel, ezért beszélhetett véle ilyen közvetlenül.
Tovább, a 11. versben olvashatjuk, azt a teljes odaszánást, ami nem csupán a megsegítés befejezéséig tart, hanem végig. Hisz Dávid azt kérte az Úrtól:  „Mutasd meg nékem a te utadat, hogy járhassak a te igazságodban, és teljes szívvel féljem a te nevedet”
Azt gondolom, hogy így kellene minden megtérő embernek az Úr felé fordulni, amikor a szívében egy elhatározást hozott. Ugyanis Isten azt a döntést komolyan vette. Ezért teljes elhatározással kell követni Őt, igazságban és Istenfélelemben.
Sajnos azonban nagyon kevés az olyan keresztyén, aki végig Isten elvárásainak megfelelően tud élni. Kevés az, aki fontosabbnak tartja az Urat, mint saját maga érdekeit!
Pedig a teljes és tökéletes földi élet már a földön is csakis az Úrral lenne jó!
A ma keresztyén embere Jézus vérének védelme alatt élhetne, és a próbák is sokkal könnyebben élhetnék át, mert Jézus ott lenne mellettük.
Kedves Testvéreim! Dávid alázata, és hittel teljes imája legyen példaértékű előttünk, amikor a nyomorúságában az Úrhoz könyörgött. Legyen hitünk akkor, mikor azt gondoljuk, hogy nincs megoldás! Legyen hitünk akkor, mikor minden kilátástalan, mert van nekünk Istenünk, aki meghallgat, és megsegít!
Csak kérjük az Urat, hogy vezessen az ő Útján, hogy alázatban, Istenfélelemben, és igazságban élhessünk vele! Ámen