Egy olyan témát hozott fel bennem az Úr, ami nem csak a mára, de a tegnapra, sőt a jövőre nézve is időszerű. Sajnos!
Mivel az ember már eleve bűnben született, ezért ezt a természetét nem képes levetni magáról, így valamiképpen hordozza is. A szeretetlenség, gyűlölködések, viták, patvarkodások, még inkább táplálják ezt a kellemetlen természetét. Ide tartozik a lázadás is, amely szintén egy másik ember személye, cselekedete, elképzelése ellen szól és előfordul, hogy tettben is megnyilvánul.
Sajnos ez nem csak a nagyobb társadalmi, és politikai rétegeket érinti, hanem legkisebbek közé is befurakszik, és ott képes a rombolásra.
Talán példaképpen vegyünk egy családot, ahol a házaspár kapcsolata meglehetősen megromlott, vagy lehetséges, hogy az első perctől kezdve sem volt tökéletes. Egyik fél sem hajlandó engedni a maga igazából, ezért a helyzet megoldatlan marad, sőt egyre csak romlik.
Mind ez előfordulhat hívő és hit nélküli házasságokban egyaránt, de mindenképpen fontos, hogy Istent vonjuk be ennek a megromlott ügynek az elbírálásába. Vagyis imádkozzunk a házasságunkért. Még akkor is, ha az egyik fél jobban el tudná az életét képzelni a másik nélkül!
A napokban olvastam Derek Prince: Égi Háború című könyvét, melyben egy hasonló példát hozott fel. A pontosabb megértés érdekében, ebből szeretnék idézni:
„Ez az univerzum alapproblémája: lázadás Isten igazságos kormányzása ellen. A mai világunk tele van lázadókkal.
Ezt az egészet a következőképpen érzékelhetjük: Az emberi problémák, egy fa három fő részével ábrázolhatók. Nevezetesen az ágakkal, a törzzsel, és a gyökerekkel.
A legtöbb ember csak az ágáig jut el, ha azonban valaki szeretne egy fát eltávolítani a kertjéből, és csak annyit tesz, hogy levágja pár ágát, valójában nem sok változik.
Az ágakat ugyanis a törzs tartja, a törzset viszont a gyökerek táplálják.
Vegyünk például egy nőt, aki inni kezd. Az ő alkoholfüggősége csupán egy tünet, tehát az ág. E mögé kell néznünk, ha meg akarjuk pillantani a törzset és a gyökeret, azaz, az adott hölgy viselkedését, és különösen a férjhez fűződő viszonyát.
Elképzelhető, hogy ez a férfi megcsalta, olyan dolgokra költi a pénzt, amivel a felesége nem ért egyet, és érzelmileg bántalmazza, mind őt, mind a gyermekeket.
A férjével szemben kialakult keserűség, és neheztelés képezi a fa törzsét és gyökerét.
Ha csak az alkoholizmusát próbáljuk kezelni, a valódi problémát, soha nem fogjuk megoldani. Foglalkoznunk kell a viselkedésével, és a férjéhez való viszonyával.
Vajon hajlandó neki megbocsátani, és a kapcsolatot helyreállítani? Ha nem, akkor, még ha sikerül is az alkoholból megszabadulnia, hamarosan egy újabb függőségbe, vagy egy újabb problémába fog keveredni.
Sajnos az egyházban is gyakran csak az ágakat babráljuk! Pedig nagyon fontos, hogy ezeknek a problémáknak mögé nyúljunk, a fa törzsét, és a gyökerét is kezeljük.
Le kell ásnunk a probléma gyökeréig, a probléma gyökere pedig a lázadás!
Keresztelő János, akinek az volt a küldetése, hogy az embereknek bemutassa Jézust, és az evangéliumot, nagyon figyelemre való megállapítást tesz: „A fejsze immár a fák gyökerére vettetett. Azért minden fa, amely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és tűzre vettetik.” Máté 3:10
Ahogyan olvastuk, Derek Prince könyvéből, egy fához hasonlítja az emberi problémákat. Ahhoz viszont, hogy megoldódjanak a bajok, le kell menni teljesen a fa gyökeréhez!
Látjuk a házaspár megromlott életét, amit a gyökér okozott! Azért kezdett el a nő inni, mert így tette elviselhetőbbé a férje viselkedésének fájdalmát. Ez viszont nem változtatott a helyzetén, sőt rontott! De hiába hagyta abba az ivást, ha a férje nem változott meg, akkor újabb dologba meríti bele magát, hogy a fájdalmát enyhítse.
Isten Igéje viszont bölcsen megfogalmazta: „…..ha nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik, és tűzre vettetik” Mivel a férj hibájából történt a család szenvedése és széthullása, ezért, a büntetés az Úr szemében azé, aki felelős a helyzetért.
Ezt olvassuk az Ezékiel 18:20 „Kinek - kinek a saját bűnei miatt kell meghalni.”
Kedves testvérek! Legyünk alázatban, és valljuk meg bűneinket, ne harcoljunk a magunk igazáért, hagyjuk el a bűnös szokásainkat, kedvteléseinket, melyek másoknak fájdalmat okozhatnak.
A békesség érdekében magunk ítéljük meg magunkat, hogy ne az Úrtól ítéltessünk! Már a békességre való törekvés is megtermi a maga gyümölcsét! Ámen!