„A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, és a megjobbításra, az igazságban való nevelésben.
Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.„ 2Timótheus 3: 16-17
A fenti Ige, a Pál Apostol Timóteushoz írt 2. levelében olvasható.
Minden embernek tudnia kell, hogy a Biblia a Szent Lélek által ihletet és a benne leírtak az első betűtől az utolsóig mind igazak. Sem elvenni belőle sem hozzá tenni nem szabad semmit!
Ez az egyetlen olyan könyv, ami valódi útmutató a hívő ember számára, mert a benne lévő törvények, üzenetek, mind - mind az életünk védelmét szolgálják.
Áldott az az ember, aki naponta olvassa a Bibliát és komolyan veszi, minden szavának üzenetét. Az ilyen ember megtapasztalja, hogy Isten az Ige által szól hozzá és beszélget vele.
Rendkívül fontos minden hívő számára, hogy naponta olvassa az Isten Igéjét, mert belőle meríthet erőt a napkezdéséhez, kaphat tanácsot, vagy éppen feddést, amit ha megszívlel, szintén hasznára válik.
Emlékszem arra a gyülekezeti alkalomra, amikor az egyik testvérem megharagudott a szolgálóra, mert azt gondolta, hogy az őróla prédikál a gyülekezetben, ezért az alkalom végén meg is kérdezte tőle:  miért kell mások előtt őt megszégyeníteni?
Pedig semmi másról nem volt szó, csak a szolgáló, mint Isten szócsöve, a Szent Lélek által beszélt az Igéről, az pedig a bűnös szívet leleplezte.
Mint ahogy olvassuk is a fenti Igében, hasznos a tanításra: Milyen sok ismeretre tehetünk szert a Biblia rendszeres olvasása által. Valós történetek tárulnak fel előttünk, amelyek nem csak az ismeretünk bővítésére valók, hanem példaként és a kérdéseinkre magyarázatként is szolgálnak.
Előfordul, amikor megfedd bennünket az Ige, de azért nem szabad megharagudni, hanem megköszönni az Úrnak, mert valószínű, hogy rossz irányba indultunk vagy éppen már régóta rossz felé haladunk. A téves útirány nem oda vezet, ahova mi eredetileg vágyunk. Örüljünk tehát neki, adjunk hálát az Úrnak érte, amikor ilyen módon is figyel ránk. Lehet, hogy éppen akkor nem esik a legjobban, amikor az Úr„megálljt” parancsol, de akkor is hallgatnunk kell Rá. Isten sem akarja, és valószínűleg mi sem törekszünk arra hogy a pokolra jussunk.
Olvastam már olyan történetet a Bibliában, amely arra ösztönzött, hogy jobbítsam meg az életemet. Intett engem, hogy forduljak vissza, vagy induljak el, vagy éppen álljak meg, mert számomra sokkal eredményesebb lesz, ha változtatok az addigi életemen.
Egyes történetekben olvashatunk jó és rossz szereplőkről és az ő cselekedeteik által megítélhetjük az igazságban való helyüket. Ugyanakkor párhuzamot is kell vonjunk a saját életünk és az övék között.
Figyeljétek meg, milyen szépen hangzik a következő mondat: „Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített”.
Vajon elég egy élet ahhoz, hogy tökéletesekké váljunk? Tudunk - e tökéletesek lenni a földön? Van -e bennünk annyi akarat, annyi kitartás, hogy a jóra és a még jobbra törekedjünk?
Tudnunk kell, hogy Isten azt akarja, hogy mi tökéletesek legyünk, és főleg legyünk felkészítettek minden jó cselekedetre. „Isten emberének” nevez bennünket! Mint ahogy Isten tökéletes, azt akarja, hogy hozzá hasonlóan mi is azok legyünk, vagy legalábbis a tökéletességre törekedjünk.
Talán emlékeztek arra, amikor Jézus a tanítványait kiküldte a szolgálatra. Előbb felkészítette őket mindenre, minden fontosat elmondott nekik, hogy semmi ne érje őket váratlanul illetve a váratlan helyzetekre is megfelelően tudjanak reagálni.
A Biblián keresztül egy olyan könyv van a birtokunkban, mely által teljesen fel tudunk készülni már itt a földi és az eljövendő mennyei életre is. De csak akkor, ha ezt komolyan vesszük, és arra használjuk a Bibliát, amire Isten szánta!
Azt viszont minden Bibliaolvasó ember tudja, hogy nem csak a megtörtént eseményekkel: a teremtéssel, az özönvízzel, a Mózesnek adatott törvényekkel, ismerkedhetünk meg általa, hanem azzal a jövővel is, ami még mindannyiunk előtt áll. Az Úr azt is elénk tárja benne, ami még rejtve van előttünk! Ugyanis a Jelenések könyvében János a Pathmosz szigetén kapott látomásai a jövőbe vezetnek bennünket, abba a jövőbe, amely ugyan még ismeretlen előttünk de el fog ránk következni. A könyv ezen oldalait mint egyfajta forgatókönyvet tarthatjuk a kezünkben. Bár most még kissé idegenkedve és az ismeretlenségben elmélyülve néha csak sejthetjük mi fog történni velünk majd akkor.
Nos tehát, semmi ne marad titokban!  Isten a Biblia által elénk hoz mindent, a világ teremtésétől kezdve, a világ végezetéig, mindent feltár. Így az Úr igazságában járó hívők bölcsen eligazodhatnak a múlt és a jövő képeiben. Nem minden száz százalékban világos előttünk még (mert most tükör által homályosan látunk... - 1 Korinthus 13:12)   de a legfontosabb mégis a számunkra a jelenben, az igazságban való járás!
Az Úr a kezünkbe adta és elérhetővé tette mindenki számára ezt a könyvet, amelyből megtanulhatunk élni a jelenben, hogy a jövőben a menny lakói lehessünk.
A tanítás, a feddés, a jobbítás, mind arra vannak, hogy Isten embere tökéletes legyen már ezen a földön. Istennek ez a célja velünk. Mi pedig igyekezhetünk, de legalábbis törekedhetünk arra, hogy elérjük a Tökéletességet. Pál apostol ezt jelentette ki: "Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék; hanem igyekezem, hogy el is érjem, amiért meg is ragadott engem a Krisztus Jézus. Atyámfiai, én önmagamról nem gondolom, hogy már elértem volna:
De egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam mögött vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nekifeszülvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára." Filippi 3: 12 - 14