„És lőn pedig idő múltával, hogy Káin ajándékot vive az Úrnak a föld gyümölcséből
És Ábel is vive az ő juhainak első fajzásából, és azoknak a kövérségéből. És tekinte az Úr Ábelre, és az ő ajándékára.” I Mózes 4:3-4
A keresztyének Káin és Ábel történetét jól ismerik, azonban nem biztos, hogy a valódi üzenetet megtalálják benne.
A történethez hozzá tartozik az említett két testvér származása is, amiből teljesen kitűnik, hogy a bűn öröklődik az utódokban. Ugyanis Ádám és Éva miután tiltás ellenére evett a Tudás fájáról, Isten azt mondta: „ Imé az ember olyan lett, mint mi közülünk egy, a jót és a gonoszt tudván. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakasszon az Élet fájáról is, hogy egyék, és örökké éljen. Kiküldé őt az Úr Isten, az Éden kertjéből…….”
Ez az első emberpár volt Ádám és Éva, kiknek majd született a két fiuk, Káin és Ábel. Mint látjuk, a bűn az első emberpár által jött be ebbe a világba, és az utódokban öröklődött.
Nos Káin földműveléssel, Ábel pedig állattartással foglalkozott.
És így írja a Biblia: „…. lőn pedig az idők múltával, hogy Káin ajándékot vive Istennek. És Ábel is vivé az ő juhainak első fajzásából és annak kövérségéből, és tekinte az Úr Ábelre, és az ő ajándékára.
Tovább olvasva látjuk, hogy Káin ajándékára nem tekintett az Úr, ezért ő haragra gerjedt. Mivel Isten mindent tud és mindent lát, látta Káin gyűlölködő szívét, ezért figyelmeztette: „ a bűn az ajtó előtt leselkedik, rád van vágyódása, de te uralkodjál rajta.”
Azonban éppen úgy, mint ahogy a szüleit óvta a bűntől Isten és mégis szándékosan beleestek a bűnbe, ugyan úgy, Káin is elszánta magát, és a benne lévő irígység által megölte a testvérét Ábelt.
Most nézzük meg, hogy mi váltotta ki Káinból az irigységet! Amint olvastuk Isten nem egyformán reagált az ajándékokra. De vajon miért? Néhányan tévesen úgy gondolják, és azt mondják, hogy azért, mert Ábel állatot, véráldozatot mutatott be, ami kedves Isten előtt, Káin pedig csak a föld gyümölcséből vitt ajándékot. Gondoljuk át, ezt a magyarázatot! És aki nem állattartással foglalkozik, annak nem kedves az ajándéka Isten előtt? Bizony nem így van!
Ha figyelmesen olvassuk az Igét, megérthetjük belőle, hogy Káin „egy idő után” vitt csak ajándékot az Úrnak, lehet eszébe jutott, hogy „mivel most jól termett a búza, hát adok belőle az Úrnak is”.
Ábel viszont a juhainak az első fajzásából, és annak kövérségéből vitt. Tehát nem sajnálta az Úrtól, jó szívvel adta, és a legszebbeket vitte ajándékba.
Bár arról itt nem olvasunk, hogy miben nyilvánult meg, hogy Isten kedvesen fogadta az Ábel ajándékát, de arról igen, hogy nem tekintett a Káin ajándékára. A Biblia későbbi leírásaiból azonban látjuk, hogy Isten a neki szánt ajándékot a legtöbb esetben tűzben égette el és a felszálló füst kedves volt az Úrnak.
Az viszont biztos, hogy az Ige ezt mondja: „A jókedvű adakozót szereti Isten” Akár pénzről, akár időről, egyáltalán bármiről van szó, amit Istennek adunk, tegyük azt jó szívvel, megbánás nélkül.
Az Újszövetségben olvashatunk a szegény asszony két fillérjéről. Ő csak azt a kevéskét tudta adni az Úrnak, mert az volt az utolsó pénze. De jószívvel tette, nem számolva azzal, hogy mi lesz a holnappal, vagy miből eszik másnap. Ő amilye volt, mindenét odaadta.
Kedves testvéreim! Vajon tudnánk - e mi olyanok lenni, mint ez a szegény asszony? Lehet, hogy a mi ajándékainkra sem tekint mindig az Úr, mert abból adunk, amit éppen nélkülözni tudunk?
Vannak előttünk jó példák, amit a Bibliából merítünk, kövessük azokat! Adjunk többet az Úrnak, és ezt mindig jószívvel tegyük! Szenteljünk rá több időt, ne sajnáljuk az erőnket, amit érte teszünk, hisz mindent Tőle kapunk! Legyen a mi szívünkben ez egy tudatos dolog, hogy amit Istentől kapunk, abból adunk vissza valamennyit.
Itt meg kell említsek egy rövidke történetet, amiből jól meglátszik, hogy mivel tartozunk az Istennek.
A történet így szól: Volt egy földműves ember, aki tavasszal felszántotta a földjét, bele vetette a magot, az pedig szépen kikelt, növekedett, és végül bő termést hozott. Ekkor az ember mivel nagyon meg volt elégedve a terméssel, arra gondolt, hogy Istennek adakozik belőle, azonban nem tudta eldönteni, hogy Istennek adja a többet, vagy magának hagyja? Ezért elővett papírt és ceruzát, és elkezdett számolni. 1.Istentől kaptam az eszközöket, amivel felszántottam a földet. 2. Istentől kaptam az erőt, amivel részt vettem ebben a munkában. 3. Isten adta a vetőmagot. 4. Isten adta az éltető napfényt. 5. Isten adta a szükséges esőt. 6. Isten adta a megfelelő meleget. 7. Isten vigyázott rá, hogy el ne verje el a jég. 8. Végül Ő adott erőt arra is, hogy learassam. 9. Adott tározót, hogy csűrbe rakjam.
- És végül bölcsességet, hogy kiszámoljam, hogy Neki mennyi jár belőle? És a legvégén a földműves megértette, hogy mind a 100%-át Istentől kapta.
Igen igy van Testvérek, mindent az Úrtól kapunk, és mi abból csak egy kis részt adunk vissza. Ezt azonban tegyük jó szívvel, és a legjavát adjuk mindig! Időnkből, erőnkből, jószándékunkból, pénzünkből,stb.
Ámen!