Lukács Evangéliuma 2: 4 - 20
Felment pedig József is Galileából, Názáret városából Júdeába, a Dávid városába, amelyet Bethlehemnek neveztek, mivelhogy a Dávid házából és háznépe közül való volt;
Hogy beírják őt Máriával, aki néki jegyeztetett feleségül, és várandós volt.
És az történt, hogy mikor ott voltak, beteltek az ő szülésének napjai.
És megszülte az ő elsőszülött fiát; bepólyálta őt, és behelyezte őt a jászolba, mivelhogy nem volt nekik helyük a vendégfogadó háznál.
Voltak pedig pásztorok azon a vidéken, akik kinn a mezőn tanyáztak és vigyáztak éjszaka az ő nyájok mellett.
És íme, az Úrnak angyala hozzájok jött, és az Úrnak dicsősége körülvette őket: és nagyon megijedtek és félni kezdtek.
Ekkor az angyal ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, amely az egész népnek öröme lesz:
Mert született néktek ma a Megtartó, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.
Ez pedig néktek a jele: találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban.
És hirtelen az angyallal mennyei seregek sokasága jelent meg, akik dicsérték az Istent és ezt mondták:
Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!
Azután mikor az angyalok elmentek ő tőlük a mennybe, ezt mondták a pásztoremberek egymásnak: Menjünk el mindannyian Bethlehemig, és lássuk meg e dolgot, amelyet az Úr megjelentett nekünk.
Elmentek azért nagy sietséggel, és megtalálták Máriát és Józsefet, és a kis gyermeket, ki a jászolban feküdt.
És ezt látva, elhíresztelték, ami nékik a gyermek felől megmondatott.
És mindenki, akik hallották, elcsodálkoztak azokon, amiket a pásztorok nékik mondtak.
Mária pedig mind ez igéket megtartotta, és a szívében forgatta.
A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és dicsérve az Istent mind azok felől, amiket hallottak és láttak, amint nékik megmondatott.
 
        Úgy gondolom, hogy a Karácsonyi történet mindenki számára ismerős, talán a gyermekkorából, vagy a Betlehemi játékok, gyermek – előadások kapcsán. Elégszer hallhattuk, olvashattuk már életünk folyamán, hiszen az üzenete örök érvényű. Engedjétek meg, hogy röviden két fontos gondolatot kiemeljek ma, amelyet megszívlelhetünk.
        Az első dolog, hogy amikor Augusztus császár elrendelete a népszámlálást mindenkinek meg kellett jelennie a szülővárosában, hogy bejegyezzék őket és családjukat. Mivel ez egy kötelező rendelet volt, nem lehetett elnapolni, elhalasztani.  Így ment el József is a jegyesével, Máriával a születési helyére Betlehembe. Ráadásul Mária olyannyira áldott állapotban volt, hogy egy-két napon belül várható volt a szülésének ideje. Nagy felelősség egy közvetlen szülés előtt álló fiatalasszonnyal úgy elindulni, a pusztán keresztül, hogy útközben sem egy orvos, sem pedig egy kórház nincs. Emellett Názáretből Betlehembe eljutni gyalogosan, illetve szamárháton nem kis kirándulásnak ígérkezett mivel kb. 150 Km-es távolságról van szó. A pusztaságban órákon át, a tikkasztó napsütésben, a poros, kopár vidéken keresztül kitéve az út viszontagságainak.
        Amikor végre megérkeztek a városba, a regisztrációt követő legelső feladat a szállás keresése volt. Mivel azonban a környező falvakból, kisvárosokból nagy sokaság utazott erre a helyszínre, megtelt a város. Be kell látnunk, hogy abban az időben nem állt rendelkezésükre, sem telefonos, sem internetes szállásfoglalási lehetőség így ez egy zsúfolt városban nagy kihívást jelentett. A történetben nem olvassuk, de valószínűleg József mindent elkövetett, hogy valahol éjszakai szállást találjon számukra. Gondoljunk csak bele, milyen érzés lehetett neki, egy szülés előtt álló, talán éppen vajúdó fiatalasszonnyal az oldalán este azzal szembesülni, hogy mindenütt teltház van és nincs számukra egy szoba éjszakára. Ezért amikor az egyik fogadós felajánlotta nekik az istállót nagyon megörülhettek. De azért elgondolkodtató, hogy akkoriban is milyen gyér volt az emberi együttérzés. Ha másért nem is, de egy szülés előtt álló asszonynak éjjel inkább egy fűtött szobában lenne a helye.   Éjjel már hidegek voltak és a kinn tölteni az éjszakát a szabad ég alatt… tehát örömmel foglalták el az éjjeli menedékhelyet a barmok és a kecskék között.  Itt ment végbe az emberiség történelmének legnagyobb jelentőséggel bíró eseménye, amelyről nem sokan vettek tudomást akkoriban. Ahogyan ma sem teszik sokan.
        Mária tehát megszülte, bepólyálta és gyermekágy, illetve bölcső hiányában az állatok etetőjébe a széna közé a jászolba helyezte a Messiást. Úgy olvastuk: … mert nem volt helyük a vendégfogadó háznál. Mindenki másnak volt helye, de nekik nem. Ahogyan ezt  János az Evangéliuma elején is megfogalmazza: János 1: 11 Az övéi közé jött, és az övéi nem fogadták be őt.   – Már az elején sem.
        Mialatt a szülés zajlott a város szélén pásztorok őrizték a nyájukat az éjszakában. Aztán hirtelen Gábriel angyal jelent meg nagy fényességgel mire a félálomban szunyókáló pásztorok megijedtek és félni kezdtek. Az Úr angyala pedig megnyugtatta őket, és bejelentette nekik a Hírt, amely az egész világ számára Örömhír lesz, mégpedig, hogy : Megszületett Jézus, a Felkent, a Krisztus, akire olyan régóta várnak. Aki Isten Fiaként később bemutatta a világnak Isten országát és elvégezte a Megváltás mindent felülmúló művét.  Ezt az angyali üzenetet további angyalok megjelenése és Istent dicsőítése egészítette ki: Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!
Gábriel angyal egy jelet is hagyott nekik, hogy találnak egy kigyermeket bepólyálva feküdni egy jászolban.
        A másik dolog, amit szeretnék kiemelni, hogy a pásztorok anélkül, hogy aggódtak volna a nyájuk miatt, elhatározták, hogy elmennek és megnézik, amit az angyal hírül adott nekik. Nem kételkedtek, nem voltak szkeptikusok, ahogyan a ma embere az, hanem egyszerűen elindultak, hogy megkeressék.
Nem volt kis feladat ez. Hiszen Betlehem városában, amelyet a Kenyér városának is neveznek, nem csak egy istálló állt. Így valószínűleg végig kellett járniuk az istállókat, és feltételezem, hogy nem volt kitáblázva az istálló ajtajára, hogy: „Itt született meg a Messiás.” Tehát megnézték az elsőt, a másodikat, de nem adták fel, mivel az angyal azt mondta: „ez lesz a jele, hogy találni fogtok… egy kisgyermeket…
Nem azért indultak el keresni, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy igazat mondott –e  az angyal, hanem egyszerűen látni akarták az ígéretet. Sajnos sok ember ma úgy áll hozzá, hogy elsősorban arról akar meggyőződni, hogy igaz-e amit hirdetünk, és nem csupán találkozni szeretne Jézussal, a Messiással.
Miután a pásztorok megtalálták Józsefet, Máriát és Jézust nem volt kétségük, hogy ezt elmondják másoknak is. Hirdették is mindenkinek, aki szembe jött, akivel csak találkoztak,  és csodálkoztak is rajtuk az emberek. Ma is többnyire így van ez. Amikor pedig visszatértek a nyájaikhoz dicsérték, dicsőítették Istent, hiszen az Úr nem felejtkezett meg az ígéretéről.
Erről szól ma a Karácsony. Isten szeretete jelent meg Jézus Krisztusban. Ezért amikor azt hallod, hogy a szeretet ünnepe, akkor erre gondolj elsősorban. Persze gondolj a szeretteidre is, hiszen Isten mindenkinek adta ezt a szeretetet. Kívánom, hogy a Karácsony mutasson túl az ajándékozási lázon, a családi látogatáson, együttléten, vacsorán a szépen feldíszített fenyőfán, amelyek kedves, meghitt dolgok ugyan, de az ünnep ennél többet hordoz.
Ezen gondolatokkal kívánok minden kedves olvasónak Istentől Áldott, Békés, Boldog Karácsonyt!             Gyere el a jászolhoz