Az Úr Jézus így tanította a hallgatóit: „Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak, és a ti Mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem sokkal különbek vagytok e azoknál?”
Ebből a néhány szóból is kitűnik, hogy a Jó Isten, minden teremtményére gondot visel. Mert valóban, ki az az ember, aki tudná táplálni a madarakat, vadakat, tenger és folyó halait, stb. Ember ezt meg nem teheti, csak egy olyan lény, aki minden és mindenki felett van: a Mindenható.
Isten gondot visel minden teremtményéről. Elsősorban az emberről, mert rendelkezésére bocsátotta a földet, minden javaival.
Adott az embernek értelmet, és tehetséget, hogy felhasználja a természetben rejlő erőket, a szeleket, vizeket a föld felett, és a föld alatt lévő kincseket. Megnyitotta az ember értelmét a gőz, gáz, elektromosság használatára. Uralkodik nem csak az állatokon, hanem az embereken, repül a légben, és utazik a víz alatt. Használja a Föld erejét, és Isten ad ehhez szelet, esőt, napfényt, hideget, és meleget.
A föld sok jó terményt és gyümölcsöt ad az embernek.
Isten tehát gondviselő, és ezek olyan tények, amiket, senki nem tagadhat le.
Mégis vannak éhezők, szenvedők, vannak özvegyek és árvák, lehetnek munkanélküliek millió számra. Ennek azonban nem Isten az oka, hanem a bűn. A bűnnek nemzője az ördög, aki befurakodik az emberbe, és önzővé, iriggyé, haszonlesővé, igazságtalanná, és gyilkossá teszi.
Az ördög az oka, hogy míg az egyik ember dúskál a fölöslegben, addig a másik éhen hal. Az ördög az oka, hogy háborúk, gyilkosságok, vérengzések és igazságtalanságok vannak a földön. Ha az ember ellenállna az ördög csábításainak, akkor megszűnne a nyomorúság.
Isten gondviseléséért hálásaknak kell lennünk.
Az egész teremtettség megadja háláját a Gondviselőnek.
A madarak kora reggel megtöltik hálaénekükkel a levegőt. Intik az embereket, hogy ne feledkezzenek meg hálát adni Isten gondviseléséért.
Adjon tehát minden ember hálát a Mindenhatónak! Ne szégyelljünk étel előtt, étel után, reggel és este imádkozni! Ne szégyelljünk soha hálát adni! A hálás szív boldog szív, és megelégedett szív.
Legyünk mindenkor hálások a Mindenható Istennek azért a sok adományért, amellyel megáld bennünket napról- napra!