Olvastam valahol, hogy az indiánoknak nem szabad félni. Mikor a fiú eléri a 12 éves kort, ki kell állni neki a bátorság próbáját. Megtörtént egyszer, hogy az apa megfogta a 12 éves fiát, és elvitte az őserdőbe, és kikötötte egy fához. Aztán jött az éjszaka, és a fiú száz veszélynek volt kitéve. Hatalmas kígyók, oroszlánok, elefántok és sorolhatnám mennyi-mennyi állat ronthatott volna rá. Természetesen nagyon félt, és alig várta, hogy reggel legyen. Aztán hajnalban mikor már világosodott, és amint szétnézett, meglátta egy közeli fánál az édesapját felhúzott íjjal. Miközben eloldotta a fiát, elmondta neki, hogy: „Te nem láttál, de én itt voltam.”és ha bármelyik állat közelített volna, én a nyilammal életét oltottam volna, hogy megvédjelek.
Mi velünk is így van itt az Úr, anélkül, hogy látnánk, de tudnunk kell, hogy Ő a bajban soha nem hagy magunkra. Ki vagyunk téve mi is száz veszélynek, de ott van velünk, és a próbákból is győztesen hoz ki bennünket.
Így írja az énekíró: „Bízzál az Úrban, rólad Ő meg nem felejtkezik. Sorsod sötétlő árnya közt szent arca rejtezik.”