Nemrégiben olvashattátok az írásomban, hogy milyen fontossági sorrendet tartok helyesnek, az Isten iránti szeretet, szolgálat, és család között. Határozottan kifejtettem, és alátámasztottam okát is, hogy miért úgy gondolom.
Tudom, hogy sokak majd kritizálni fogják a döntésemet, de az nem baj. Azonban nem csak az emberek figyeltek fel írásomra, hanem maga az Úr is. Mivel nálam: Isten iránt érzett szeretet, szolgálat, majd a végén a család jött, talán Isten kíváncsi volt, hogy a gyakorlatban is így van -e? Következő héten próbára tett engem az Úr.
Az történt, hogy a lányom felhívott telefonon, hogy hétvégén a férje úgyis a Teológián lesz Pesten, ezért ő el szeretne jönni arra a 2 napra hozzám. Hirtelen átgondoltam a programomat, és azt mondtam, hogy most ne jöjjön, mert készülnöm kell több szolgálatra. Megbízott a Gyülekezet Vezető a Bemerítési felkészítővel, aztán az alkalomra is készülni kell, honlapra kell írnom, most nem tudom elterelni mással a figyelmemet. Ha mindenképp akar kijönni, akkor csak hét közben lehet róla szó. Nagyon határozottan jelentettem ki, így nem is merte könnyíteni a helyzetet, csak elkeseredett, mert rosszul esett neki. Nem gondoltam, hogy a könnyek miatt változtatni kellene döntésemen, hisz meggyőződésből írtam le az írásomban, hogy a szolgálat közvetlen Isten szeretete után van.
Nem tudott mit tenni, elfogadta a döntésemet, de bízott abban, hogy Isten meg tudja változtatni. Csütörtökön felhívott újra és megkérdezte, hogy lehet -e a látogatásról szó? Újra a szolgálatra való felkészülés miatt elutasítottam.
Aztán hozzákezdtem az új anyagrészt olvasni, és azt éreztem, hogy nagyon könnyen tudok jegyzetelni, és könnyen megtanulni az anyagot. Mikor pénteken ismét hívott, akkor már azt mondtam, hogy azt látom Isten olyan könnyűvé tette nekem ezt a felkészülést, hogy lesz időm rá is! És erre várt az Úr, hogy kiálljak mellette, nem csak szájjal, hanem valóban mondjak le a szeretteimmel való találkozásról, a szolgálat miatt. És mivel megtettem, nem is kellett végig vinni, mert könnyűvé tette az Úr a tanulásomat, hogy legyen időm a családomra is!
Aztán jött a jutalom! A lányom elvitt engem ezen a nagyon szép őszi napon egy kirándulásra a hegyekbe. Szépek voltak az őszi erdő fái, a nyugalom, a békesség, mindketten azt éreztük, hogy Isten ajándéka ez! Dicsőség az Úrnak érte!!
Csak oda kell szánni magunkat Istennek, és Ő időt, pénzt, mindent megad hozzá, hogy örömet hozzon a szívünkben.
Isten ismeri a szívedet, nem a kimondott szavakra kíváncsi! Ha annak szenteled életedet, akitől mindent megkapsz, akkor tudnod kell azt is, Isten nem akar elszakítani a családodtól, arra is ad időt, hogy velük légy, de elsősorban Őt szolgáld!