Káosz a keresztyénségben - Vallási zűrzavar
Az, aki nem hasonlítja össze az Igével, amit ott hirdetnek, annak nincs különösebben baja vele.
Sajnos vannak olyan gyülekezetek, ahol nem a Bibliát veszik útmutatónak, hanem azt tartják helyesnek, amit ők tesznek.
Ha valaki hivatkozik a Bibliában megírt Igére, ők rögtön megmagyarázzák, hogy azt nem mostanra, vagy éppen erre a helyzetre kell érteni.
Példaként említem:
-„Elmenvén tegyetek tanítványokká minden népeket….”-mondják rá a választ: „Az csak az Apostolokra vonatkozik.”
Meg azt a rómaiakra, Filipiekre írta az Apostol stb.
-De nálunk a fejbekötés megmaradt a gyakorlatban, mert ezt tanította az Apostol, és ezt szó szerint kell értelmezni.
-A „lábmosás” igaz, hogy azt Jézus mondta, de azt nem szó szerint kell értelmezni, hanem átvitt értelemben.
Ha valaki megkérdezi tőlük, hogy miért van az, hogy az egyiket így, a másikat úgy értelmezik, azt felelik rá: „Azt nem tudjuk, így tanultuk, és ebben maradunk”
-Hát nyelveken tudtok -e szólni? – Az csak akkor volt, mert igazából nem tudjuk, de nem is ez a lényeg!
-Dehogy nem! A nyelveken szólás a Szent Lélek keresztség jele- egyértelműen mondja az Ige.
És lehetne folytatni az effajta vitát, amit tudunk, hogy fölösleges lenne, mert mindenkor a Biblia az igaz útmutató, mi akár követjük, akár nem. Attól az igaz!
Talán nem is Teológiai ismeret szükséges ahhoz, hogy valaki megértse az Igét, hanem Bibliaismeret!
Jézus azt mondta: „Tudakozzátok az írásokat!”Sok felekezet itt csúszik el, mert nem veszi észre, hogy azok magáról Jézus Krisztusról szólnak.
A Biblia ismerete Jézus Krisztus ismerete nélkül holt tudomány!
A Biblia erkölcsi útmutatásokat ad, sok alapigazságot mutat az élethez, de új életet nem eredményez. A Biblia önmagában nem szül újjá senkit.
Ugyanis, aki Krisztus ismerete nélkül használja Bibliát, az abból be tudja bizonyítani saját teológiáját. Csak éppen a lényeg hiányzik belőle: az Úr Jézus
Ezért van ma akkora káosz a keresztyénségben.