Megtérésem története, egész kicsi koromra nyúlik vissza. Keresztény családban nevelkedhettem fel Édesanyám által. Viszont az embernek az, hogy teljes egészében átadja életét Jézus Krisztusnak, nem jön automatikusan azzal, hogy hívő háttérből való.
Gyermekkoromban rendszeresen jártunk gyülekezetbe, azonban tinédzserként, egyre inkább elmaradoztam az Istentiszteleti alkalmakról. Nagyon sok Isten nélkül való személy volt körülöttem, akiket akkor barátnak hittem. Azt gondoltam, abban a baráti körben megtaláltam a helyem, ők mindig velem lesznek. Egy nap viszont minden megszakadt. Se barátok, se bátorság, se életre szóló hely, ahol biztonságban éreztem volna magam. Felismertem, szükség van arra, hogy változtassak az életemen. Vagy a világi szokásokat követem, ahol nincsenek szabályok, de biztonság és érték sem, vagy komolyan elgondolkozok azon, hogy milyen is lehetne az életem Istennel.
Egy vasárnap újra elmentem a gyülekezetünkbe. Amikor beléptem, már tudtam, valami nagy dolog fog történni velem. Egy kedves Igehirdető szólta az Igét. Igehirdetése alatt Jézus teljesen megvilágosította előttem mindazt, amit keresek, azt Benne találhatom meg.

Igaz barátot, aki soha nem fog elhagyni, igaz apát, aki vezetni, tanácsolni fog, aki megtanít, milyen értékrendek alapján éljem az életem. Abban a pillanatban, amikor megtérésre volt lehetőség, nem volt kérdés, hogy felemeljem a kezem, de vele együtt a szívemet is Jézus felé. Teljesen elfogadtam Krisztust, mint Megváltómat, és rám talált, akit Igaz barátomnak mondhattam, és mondhatok mind a mai napig.

 

Miután teljesen átadtam az életemet Jézus Krisztusnak, megtapasztaltam, hogy a Vele való élő kapcsolat kitölt minden űrt az életemben. Szerettem Őt dicsérni hangszeremmel, és beszélni Hozzá. Úgy 14 éves lehettem, amikor a következő Igét kaptam az Úrtól:

 

„Szóla pedig az Úr nékem, mondván: Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé. És mondék: Ah, ah Uram Isten! Ímé, én nem tudok beszélni; hiszen ifjú vagyok én! Az Úr pedig monda nékem: Ne mondd ezt: Ifjú vagyok én; hanem menj mind azokhoz, akikhez küldelek téged, és beszéld mindazt, amit parancsolok néked. Ne félj tőlök, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak téged! mondá az Úr.És kinyújtá az Úr az ő kezét, és megilleté számat, és monda nékem az Úr: Ímé, az én igéimet adom a te szádba! Lásd, én e mai napon népek fölé és országok fölé rendellek téged, hogy gyomlálj, irts, pusztíts, rombolj, építs és plántálj!” (Jeremiás 1:4-10)

Ez egy nagyon komoly Ige volt számomra, és akkor még nem értettem, miért üzeni ezt nekem Isten. Ma már tudom, hogy akkor az elhívásomat jelentette meg nekem.
Én emberként el sem tudtam képzelni, hogy Istennek milyen terve van az életemre nézve.  Hálás vagyok az Úrnak a zenei talentumért, amit Tőle kaphattam, ezáltal fiatal korom óta szolgálhatok a dicsőítésben, és valóban megvalósult Isten üzenete az életemben, hiszen ahogyan évekkel ezelőtt kijelentette nekem a Jeremiás könyve első versei által, az Ő Igéjét adta a számba. Néhány éve már Isten kegyelméből szólhatom az Ő Igéjét a gyülekezetben és misszióban.
Hatalmas bizonyság számomra még a megtérésem utáni időszakból, amikor már 16 éves voltam, mint egészséges kamasz nagyon vágytam egy lányra, egy társra, akit szerethetek. Egy nap letérdeltem az Úr elé és elmondtam Neki. „Uram, Te tudod, mire vágyom, de a Te kezedbe teszem le ennek a megoldását. Kérlek, Jézus Te legyél ebben vezetőm, a vágyam beteljesítője.” Teljes szívemmel letettem az Ő kezébe az én vágyamat. Egy hétre rá találkoztam életem szerelmével, aki ma már szerető feleségem és vele együtt szolgálhatom Mennyi Atyámat.

Hálás vagyok Istennek az eddig bevégzett csodáiért az életemben, és az Ő terveiért felőlem. Jelenleg a Pünkösdi Teológiai Főiskola hallgatója vagyok, ahová szintén az Úr vezetett engem.
Biztosan állíthatom, ha egészen átadjuk a szívünket Neki, Ő többet hoz ki az életünkből, mint amit mi valaha is gondoltunk volna.