Több írásomban szóltam már arról, hogy keresztyénnek lenni igazán csak úgy érdemes, ha akiben hiszel, azzal napi kapcsolatban vagy! Ha akihez imádban könyörögsz, vagy hálát adsz neki, azt jól ismered. Nem meglepő, mikor testvérektől hallunk bizonyságokat, amik az Úr közelségéről szól. Ő az AKI „ott van minden kisfűszálban”ahogy Pintér Béla testvérünk énekli a Három az egyben című dalában. Igen, mindenütt jelen van Szent Lelke által!
Ki is ismerhetne jobban téged az Úrnál? Ki tett többet érted attól, amit Jézus Krisztus tett érted? Ő ott szeretne lenni mindig melletted, mert azt mondja: „Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, amiket én parancsolok néktek”János 14:14
Hívd be Őt minden nap az életedbe, hogy vezetni tudjon azon az úton, ami Hozzá vezet!

Két kis történetet szeretnék megosztani veletek, amit testvéreink éltek át. Nem felnőtteknek való mese, hanem valóság, amit is ti is átélhettek!

- Missziós gyülekezetünk templomának kapujában álltunk éppen, mikor a volt Baptista lelkipásztor érkezett meg, kezében két táskával. Megismerkedtünk, majd elmondta, hogy Debrecenben lakik és egy hívő családhoz, megy látogatni, a szomszéd községbe. Majd bementünk a templomba, ahol megáldotta az új Pünkösdi gyülekezetet, és egy papír darabkára egy Igét írt rá és felírta a telefonszámát. Azután sietett tovább, mert: „Jön a kocsi, ami az úton felvesz” – mondogatta és elköszöntünk. Én kicsit csodálkozva néztem utána, és arra gondoltam, hogy valósznínű meg van beszélve valakivel, hogy utána megy és felveszi a kocsiba. Gondolataim még egy ideig körülötte forogtak, majd mi is hazafelé indultunk.

Otthon kezembe vettem a telefonszámot és felhívtam Őt. Nem tudtam miért tettem, de mikor meghallottam a hangját, határozottan megkérdeztem: „ Mond testvérem, megérkezett-e az a kocsi, ami elvitt a hívő családhoz? Oh, igen! Alig értem ki a faluból, már ott is volt.” Tovább kérdeztem: Mond ő egy ismerős gépkocsivezető volt?- „Áh nem! Csak imádkoztam érte, mivel ritkán megy busz ilyen kistelepülések között, hogy küldjön az Úr egy kocsit, ami elvisz engem a hívő testvéremhez. És nagyon jó volt, mert egy olyan kocsit küldött, amiben hitetetlen család ült, és bizonyságot tudtam nekik tenni!”- Akkor te nem tudtad pontosan, hogy ki lesz a kocsivezető?- kérdeztem. „Nem! Ezt az Úr küldte, az imádkozásomra!”

Testvéreim!!!! Ehhez nincs mit hozzáfűzni csak azt, hogy ma is működik Isten és az ember között az élő kapcsolat. Dicsősség az Úrnak érte!

- A másik történetet hasonló az előzőhöz: Egy keresztyén asszonynak megbetegedett a kisgyermeke. Mivel pénzük nem volt az utazásra, de hite annál nagyobb, ezért elkezdett imádkozni, hogy az Úr küldjön egy szolgálót kocsival, aki elvigye őket a kórházhoz. A hívő asszony elindult karján a kisgyermekkel, és bízott Istenben, hogy meghallgatta a kérését. Amint lépdelt egyszer csak egy kocsi megállt mellette, és megkérdezte, hogy hová tartanak? Ő nem a kérdésre válaszolt, hanem visszakérdezett: „Isten szolgálója vagy?” Igen! -hangzott a válasz. Az asszony arca elmosolyodott, és beült a kocsiba. Hálás szívvel mesélte el, hogy Isten meghallgatta az imáját, hisz egy szolgálót kért, aki kocsival éppen erre jön, és elviszi őket a kórházba. Az Isten szolgálója tudta, hogy nem véletlen volt, hogy neki pontosan ekkor kellett időben elindulni a gyülekezetben, hogy segíteni tudjon.

Vannak ma is csodának számított történések, amiket, az Úr irányít. Ő akarta ezt a két történetet is, hogy veletek megosszam példa erre az, hogy munkatársamként volt jelen az írásom alatt. Mikor az odaillő Igét megakartam keresni, Ő kinyitotta Bibliámat pontosan annál az Ige szakasznál, és még a pontos Ige verset is a szemem elé hozta. Mikor megláttam, azonnal tudtam, hogy ott van az Úr velem, és segít, hogy tovább tudjam adni nektek ezt a fontos üzenetet. (János 14:14) és még Jézus felelvén mondja néki: „Legyen hitetek Istenben”Márk 11: 22
„Azért mondom néktek, amit könyörgésetekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek és meglészen néktek” Márk 11: 24
Ámen!