David Wilkerson:
Krisztust elidegenítjük magunktól azzal, ha dicsőítjük, de nem imádjuk Őt

Folytatás
2. pont: Dicsőítjük Krisztust, de nem imádkozunk Hozzá. Megtanultunk dicsőíteni, de imádni nem. A titkos kamra sokaknak már csak a múltat jelenti. „Miért kérjük Istentől azt, amit megígért„- kérdezik.  „Meg kell ragadni az ígéreteket, és követelni a csodákat.” Azok, akik így gondolkodnak, csak azt bizonyítják, hogy nem Krisztust igénylik, hanem annak csodáit. Ki akarnák kerülni a tűrést és a fájdalmat, nem akarnak tudni a keresztről. Ezeknek nincs Gecsemáné és az agónia éjszakája. Nem ismerik a vérző és tűrő Jézus Krisztust. Örömmel fogadják Tőle a gyógyulást, és az anyagi jólét ígéreteit. Szívesen kérik oltalmát és boldogságát, amelyet kínál. De imaközösségben lenni vele nem vonzó, mert nem Őt magát keresik. Hányan szolgálnák Őt, ha semmit sem kínálna magán kívül, ha nem lenne gyógyulásban, sikerben, földi javakban, csodákban, és jelekben részük? Mi lenne, ha örömmel kellene tűrnünk vagyonunk fosztogatását, ha életünk harcokkal, és rettegéssel lenne telve, ha gúnyolódást, megkövezést, és vérontást kellene eltűrnünk? Mi lenne, ha szép lakásunk helyett barlangban rejtőznénk, és autózás helyett a pusztaságban kóborolnánk? El tudnánk mindezt fogadni, ha mindezért „csak” Krisztus lenne jutalmunk?
Kevesen vannak azok, akik valóban imádkoznak. Túlságosan foglaltak Jézus szolgálatában ahhoz, hogy beszélgetnek vele. A prédikátorok annyira el vannak veszve a munkában, hogy imára nem jut idejük. Igen, mindenre jut időnk, csak imára nem. Építkezésre, látogatásra, összejövetelekre, évi szabadságokra, szórakozásra, tanácskozásra van idő, de imára nincs!
Azok a pásztorok, akik nem imádkoznak, elveszítik kapcsolatukat először Istennel, azután az emberekkel. Az ÉN-jük sokszor nélkülözhetetlen. Önfejűek.
A felkenést emberi igyekezettel próbálják felcserélni.
Sok gyülekezetben keveset imádkoznak. Azaz, imádkozunk, ha szükségben vagyunk.  A „Jézus nevében” formulát, kíméletlenül használjuk. Jézus csak azért kell, hogy aláírja a csekket az Atyánál. Unalmas már hallanom, amint mondják: Ilyen időket élünk, túl elfoglaltak vagyunk ahhoz, hogy imádkozzunk. „Szeretnénk imádkozni, de nincs rá időnk.” Nem az időhiányban van probléma, hanem őszinte vágyban. Az embereknek jut idejük a televízióra, a szórakozásra, de nem jut idő Jézusra. Megváltónk, akinek gondja van a számtalan galaktikára, időt szán minden egyes személyért imádkozik az Atya trónusa előtt, de nekünk nem jut időnk Őreá. Készek vagyunk mindent elkövetni Megváltónkért azon kívül, hogy közösségben legyünk Vele. Készek vagyunk bárhova elmenni, mindent megtenni az imán kívül. Énekelünk az énekkarban, betegeket látogatunk, harcolunk a korrupció, és az erkölcstelenség ellen, de nem imádkozunk.
Legfőbb okunk, hogy nem imádkozunk, az, hogy nem hiszünk az ima hatásában.
Az ima egy harctér, ahol véres izzadság csepeg, győzelem helye, ahol meghalunk saját magunknak, ahol Isten feltárja a titkos bűnt. A titkos ima, győzelemhez vezető út, és nem csoda, hogy a sátán meg akarja akadályozni. Az ima szétűzi a sötétség hatalmát, ezért támadja a sátán az igazi imádkozókat. Veszélyesek az ő királyságának.

Krisztus elidegenítésének 3. pontját a jövő héten olvashatjátok!!!!!