Gyakran jut eszembe a következő keresztyén történet, mikor a vámszedő és a farizeus imádkozott. A farizeus azt mondja „Isten! Hálákat adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi emberek ragadozók, hamisak, paráznák, vagy ím, mint a vámszedő is…..” A vámszedő pedig távol állván, és még a szemeit sem akarja az égre emelni, hanem veri vala a mellét mondván: „Isten légy irgalmas nékem, bűnösnek!” És Jézus erre a történetre ezt mondja: „Mert aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, és aki magát megalázza az felmagasztaltatik”( Lk.14:11)
Sokféle ember él a földön és tudjuk, hogy nem mindenki egyforma. Különböző neműek, korúak, színűek, magasak, nyelvezetűek, de ezt még bontogathatnánk tovább, ami még inkább beigazolná az előbbi megállapítást. Viszont lehet két nagy csoportra osztani az emberiséget: hívőkre és hitetlenekre. Természetesen ezen belül meg lehet megvizsgálni, ki használja érdemtelenül azt a nevet, ami csak Isten újjászületett gyermekeié?
Természetesen, ha világi ember viselkedik a másikkal lekezelően, ami túlzott biztos magatartást jelent, betudjuk annak, hogy a sátán gyermeke. (Tudjuk, hogy  sátán fellázadt, Isten ezért vetette le  a Mennyből) Azonban, egy hívő embernek, legyen az bármilyen vallású, tudatában kell lenni azzal, hogy Jézus azt mondta magáról: „ Én szelíd és alázatos lelkű vagyok” ha pedig mi Jézus tanítványai vagyunk, akkor Reá kell hasonlítanunk. Nem okozhat ez nagy gondot, ha a hétköznapokban odahaza is gyakoroljuk a keresztyén életet, ha azonban csak gyülekezetben, és mások szeme előtt vesszük magunkra ezt a viselkedési formát, akkor megterhelő lehet. Talán ekkor nyugodtan lehet azt mondani, hogy az ilyen ember farizeus.
Határozottan adok választ az írás címében feltett kérdésemre: Egy keresztyén ember soha nem lehet büszke, legalábbis magára nem! Az Ige is azt mondja, hogy ha dicsekszünk, az Úrral dicsekedjünk, akkor milyen jogunk lenne nekünk magunkkal dicsekedni, és ebből eredően büszkének lenni? Mindent Istentől kapunk, ezért Neki jár érte minden dicsőség! Ha valaki, génjei alapján büszke természetet örökölt, megtérése után az Úr át tudja formálni, természetesen, ha azt ő is akarja. Mivel bűnbe születtünk, itt a földi életünkben kell kialakítani azt a formát, hogy az Úr valóban gyermekeiként tudjon ránk tekinteni.
Kedves Testvéreim! Mi, akik az Úréi vagyunk, jól tudjuk, hogy a mi erőnkből, mire vagyunk képesek. Jól tudjuk, hogy be vannak határolva lehetőségeink minden területen, mert mi csak emberek vagyunk, és az Úr azt enged meg nekünk, amit Ő akar, és addig, amíg Ő jónak látja. Íme, el is lett minden véve tőlünk, ami teljesen kivette volna a Teremtőnk kezéből a hozzánk való jogot. Tehát az ember nem tudja függetleníteni magát Istentől bárhogyan is akarja. Természetesen mi hívők nem akarjuk, hanem inkább ragaszkodunk az Ő közelségéhez, és hagyatkozunk ahhoz a biztonsághoz, amit Ő tud nyújtani csak az övéi számára. Ha magában elmélyül minden ember, megérti, hogy az emberi büszkeségnek nincs alapja! Mert, ahogy már tudjuk, Isten nélkül az ember semmi! Legyen csak minden ember alázatban, és cselekedetével legyen azon, hogy érdemelje ki az Atya szeretetét!