Ma is vannak szerecsenkomornyikok
Bizonyára ti is ismeritek a szerecsenkomornyik megtéréséről szóló történetet. A komornyik az imádkozás helyéről, Jeruzsálemből haza fele tartva a szekéren fent ülve olvasta a Bibliát. Filep, akit az Úr angyala küldött arra az útra, megkérdezte a komornyikot: „Vajon érted é, amit olvasol?”- Ő azt felelte: „ Mimódon érthetném, hacsak valaki meg nem magyarázza nekem:”
Sokan elgondolkoznak azon, miért is van az, hogy a komornyik, aki imádkozásból ment hazafelé és mással nem is terelte el a figyelmét, hanem a Bibliát olvasott, miért nem értette mégsem annak üzenetét. Nagyon egyszerű rá a válasz: Mert a komornyik még nem tért meg, és nem töltekezett be Szentlélekkel. Ennek hiánya viszont azt erdményezte, hogy nem volt, aki fordíthatta volna neki az Igét (Ézsaiás próféta könyvét), ugyanis azt olvasta. Mint tudjuk a Biblia Szentlélek által ihletett, tehát lélek által íródott, ezért a Lélek, aki fordítja az Ige üzenetét. Olyan ez, mint amikor avatnak egy szobrot, és leterítik egy lepellel és azt az avatás pillanatában rántják le róla. Ekkor megláthatjuk, hogy milyen is valójában, ami eddig el volt előlünk rejtve. A Szent Szellem is felfedi az addig számunkra nem érthető mondatokat. Manapság is vannak komornyikok, akik eljárnak a gyülekezeti házba, vagy templomba, mert ez divat, de nincsenek megtérve. És emiatt a Szent Szellem még nem költözhetett a szívükbe.
Ha tovább olvassuk a történetet, azt látjuk, hogy Filep felül a szekérre a komornyik mellé, és hirdeti néki Jézust. Így kellene nekünk hirdetni Jézust úton-útfélen, de ahhoz kellenének sok-sok komornyikok! Vannak, tudjuk, akik nem ismerik Jézust, de nem is nyitottak rá, nem mondják azt, mint a történetben:„És kéré Filepet, hogy felhágván üljön mellé”
Ugye kedves Testvéreim, milyen boldogok lennénk, ha csak egyszer vagy kétszer fordulna elő, hogy minket kérnének meg arra, hogy beszéljünk Jézusról. Ám számtalan eset van, mikor visszautasítanak bennünket.
A történetben nagyon fontos eseménynek számít, mikor elhangzik a kérdés: „Ímhol itt a víz, mi gátol, hogy bemerítkezzek? – kérdezte meg a komornyik. És a Filep válaszában van mindennek a kulcsa: „Ha teljes szívből hiszel, meglehet”
„Ha teljes szívből hiszel……” azt jelenti, hogy Jézusnak nem kell a te fél szíved, de még háromnegyed sem! Csak a teljes szíved! Mert, aki hagy a szívébe helyet másnak is, az nem komolyan vetett számot magával. Nem gondolta át, hogy letud -e mondani a régi világi életéről? Akar -e új emberré válni a Szent Szellem által?
E kedves kis történetből látjátok, mennyire kiemelkedik a Szent Szellem fontos szerepe. Miután Filep által a Szent Szellem megérintette a komornyikot, az megtért, és ő maga vágyott bemerítkezni. És mivel a teljes szívét átadta az Úrnak, így nem volt akadály. De kellett a Szent Szellem, ami elvégezte azt a munkát a szívében.
A Szent Szellem ma is jelen van ezen a földön, kérjük, hogy lépjen be a mi szívünkbe és vegyen lakozást benne!
Ne szomorítsuk meg Őt bűneinkkel, hanem engedjük, hogy működni tudjon az életünkben. Legyünk Filepek, aki engedelmes volt az angyal utasítására, és benne lévő Szentlélekkel, megmentette a komornyik lelkét az örökéletre.