Gondolkoztál már azon, hogy semmi sincs, ami tőled van? Minden Istentől van, az életünk, egészségünk, az, ha levegőt tudunk venni, ha látunk, ha enni tudunk, ha van mit enni……. És sorolhatnám azokat a valós dolgokat, ami egyetlen szóval fejezhető ki: „minden”- Istentől van! Mégis oly sok ember megfeledkezik erről, és a saját erejével, eszével, szépségével kérkedik, pedig az is Istentől van, és addig, ameddig Isten akarja!
Sajnos a legnagyobb baj az, mikor nem csak hitetlen emberek bizonyítják ezt a nagy hitetlenséget, hanem a magát a keresztyénnek valló ember is!
Hallottam történetekről, ami megszomorított engem. Példakép bemutatnék néhányat:
Szakadás történt az egyik gyülekezetben, és a testvérek felrótták, hogy ők mennyi pénzt tettek a perselybe, sőt visszakövetelték.
Másik helyen szakadás után ki is vették a gyülekezeti ház vételébe berakott pénzt.
Volt olyan ember, aki azt mondta, hogy az egész gyülekezet az övé, annyi pénzt adott bele.
Mindezek merész kijelentések, és én mindenre azt mondom, hogy Istentől kapott pénzt felróni, visszakérni Istentől, bátor emberre vall…
Nem tudom ezek az emberek miért a pénzhez, és miért nem Istenhez ragaszkodnak? Nem látják, hogy az Úrtól mi csak kapunk, és nem adunk semmit cserébe? Nem tudják, hogy mindenkinek meg kell állni az igaz Bíró előtt, amikor számon kérik a Földön tett cselekedeteinket?
Az Istentől kapott földi dolgokat, mindent itt hagyunk, és amint megszülettünk, úgy fogunk erről a Földről eltávozni is.
Ha csak ebben az egy dologban hinnének az emberek, már ez is nagyon jó lenne! Hinni abban, hogy amink van, azt az Élő Istentől kaptuk! Hinni abban, hogy a Teremtőnk mindenkor azt tehet velünk, amit akar! Azért, amiért Isten tartja az életünket, kijár a tisztelet, a szeretet, a hála!
Ha már ezt elhiszik az emberek, nem lesz annyi pénzimádó, önimádó, bálványimádó, stb. hanem elfogadják, hogy mindent Istentől kapnak. Nem másnak, hanem egyedül Istennek jár minden dicsőség érte!