Cathryn Khulman, a nagy evangélista, egyszer azt álmodta, hogy testvérekkel térden állva imádkoztak, miközben Jézus ott sétált közöttük. Amikor elment egy testvér mellett, volt akit átölelt, volt akinek az arcát simította meg, és volt, akire csak rámosolygott.
Miután vége lett az imádkozásnak, Kathryn odament Jézushoz és megkérdezte: "Uram, miért van az, hogy volt, akit átöleltél, a másiknak az arcát simítottad meg, és volt, akire csak rámosolyogtál? Talán nem egyformán szeretsz bennünket?"
Jézus ekkor elmosolyodott, és türelmesen elmagyarázta. -Tudod gyermekem, én mindenkit egyformán szeretek, de a hit terén, nem mindenki egyforma fejlettségi fokon áll. A gyengéket átöleltem, mert nekik még több erőre van szükségük. A közepes szellemi fokon lévőknek már elég volt, ha csak az arcukat simítottam meg. Az erős hitűeknek pedig elég volt, ha csak rájuk mosolyogtam, és ők vissza tudtak mosolyogni rám. Érted?
Kathryn hálásan megköszönte Jézus szavait, és miután felébredt megköszönte e csodálatos álmot, mellyel példát mutatott neki is az Úr.
Kedves Testvérek! Kövessük mi is Jézus példáját akképpen, hogy jártunkban keltünkben vegyük észre, kit kell átölelni, kit kell megsímitani, és kire kell csak rámosolyogni? Lássuk meg, kit hogyan erősítsünk, bátorítsunk, de a hitben erős testvérre is mosolyogjunk rá, jelezve azzal a szeretetünket. Voltaképpen Isten családjába tartozunk, ahol örök szeretetben élhetünk!