„Azt mondátok: Hiábavaló az Istennek szolgálni. Mi haszna, hogy teljesítsük, amit ránk bízott, és, hogy gyászban jártunk a Seregek Ura előtt?" ( Malakiás 3: 14)

Panaszkodni nagyon könnyű! Másokat bírálgatni, Istent vádolni vagy másokra követ vetni, ehhez nem kell semmiféle tehetség vagy különös adottság. De a panaszkodás, minden körülöttünk lévőre nagy hatással van.
A nép panaszkodott Istenre, és úgy vélte, hogy hiábavaló Őt szolgálni. „Hasznom van nekem ebből?”- ez volt a magatartásuk.
Talán mi is érezzük így néha, és ezt kérdezzük: „Miért csináljak bármit is? Hiszen senki nem köszöni meg. Vagy: „Miért menjek el a gyülekezetbe? Mindig ugyan ezt halljuk.” Könnyű szellemi vezetőinket bírálni, sokkal inkább imádkozni kellene azokért, akiket az Úr arra indított, hogy vezessenek bennünket. (Zsid. 13:7-17)
A fogságból visszatért zsidók panaszkodtak amiatt, hogy az istenteleneknek jó sorsuk van, miközben ők szenvednek.
Belefáradtunk szolgálatunkba, és kezdenek nekünk hasonló érzéseink támadni? Ha igen, akkor szükségünk van arra, hogy hitünk tárgyává nézzünk! Az Úr Jézus, mint szolga legyen a legfőbb példa előttünk!
Szemeinket Őreá irányítsuk, nemcsak azért, hogy legyen erőnk arra, hogy örömmel szolgáljuk Őt, hanem azért is, Hozzá hasonlókká legyünk!
Malakiás tanácsot ad nekünk, ami megőriz bennünket attól, hogy akadékoskodókká váljunk. Azokról beszél, akik félik az Urat, ők beszélgettek egymás között. Mennyire fontos mindkettő számára!
Az Urat félni azt jelenti, hogy mindenképpen Ő legyen az első, és az Ő akaratát keressük!
És a második: Milyen fontos dolog az, Krisztus dolgairól keresztyén barátainkkal beszélgessünk, és megosszuk egymással a gondolatainkat. Mennyi örömet ad ez nekünk?
Akkor kevesebb időnk jutna panaszkodásra, és bíráskodásra!!
Malakiás így folytatja: „Az Úr figyelt és meghallotta. És beírták egy könyvbe az előtt emlékezetül azokat, akik Őt félik, és megbecsülik a nevét”. ( Malakiás 3: 16) Micsoda bátorítás ez nekünk!!!!!!