Régen úgy gondoltam, hogy aki győzelmes életet él Krisztusban, annak nincs semmi problémája az ördöggel, hiszen legyőzi azt Jézus Nevében. Ez azt jelenti, hogy egyszerűen álljak ellene és elfut. De meg kell értenünk, hogy az "üvöltő oroszlán” a gyengeségeinkre van kiélezve és ha lát valahol egy keveset belőle már ugrik is teljes erejével.
Mi is láthatjuk, hogy az ördög mit tesz a környezetünkben élőkkel.
Ismertem testvéreket, akik az Urat tiszta szívvel akarták, szolgálni, igyekeztek a kegyelemben hűséggel járni, de hirtelen, váratlanul különböző démonok zavarodottsággal és kétségbeeséssel árasztották el őket.
Sajnos ugyanez figyelhető meg a Krisztusban gyorsan növekedők életében is. Lelki növekedésük csúcspontján, a sátán egy régi csábító gondolatot vagy tettet hoz az útjukba.
Ha ezt felismerik, akkor az egyedüli módja a mentésnek az imaharc, a sátán erői ellen.
Ezek közül a legtöbben inkább felhagytak a szolgálattal, minthogy szembeszálltak volna elnyomóikkal. Megpróbáltatásuk olyan mély, érthetetlen és rejtélyes volt, hogy ezeknek, a testvéreknek fogalmuk sem volt honnan eredt mindez.
Tudom, hogy ezekre csak egy magyarázat lehet: ezek a bajok, problémák tulajdonképpen démoni támadások eredményei.
Sajnos ugyanez figyelhető meg a Krisztusban gyorsan növekedők életében is. Lelki növekedésük csúcspontján, a sátán egy régi csábító gondolatot vagy tettet hoz az útjukba.
Ez lehet egy régi bűn, amit évek óta legyőzöttnek gondoltak, de miután évekig győzedelmesen éltek már lehet meg is felejtkeztek róla. Az ördög azonban nosztalgikus ábrándként előhozza a múltat, és ha az ember nincs résen, akkor újra annak a fogságában találja magát.
De figyeljétek csak meg: ma a keresztények házasságai olyan támadás alatt vannak, mint még soha azelőtt.
Egy házaspárnál figyeltem meg, akik szerették egymást évekig, egyszer csak hirtelen beleestek egy rémes érthetetlen egymással való huzavonába. Az egyik percben a hűséges házastárs azt mondja: “szeretem a társam”- következő percben pedig azt: ”nem bírom ki ezt az embert, még a közelében sem akarok lenni.” Mi más lehet ez, hanem egy sátáni próbálkozás egy istenfélő házasság elpusztítására?
Ezek a házastársak napról napra elvesztik kedvüket, kísértésbe és kétségbe esnek.
A sátán pedig hamarosan elárasztja gondolataikat keserűséggel, hibáztatással, okolással.
Mire észbe kapnak, már szinte menthetetlen a házasságuk. Hiába próbálkoznak különböző tanácsadókkal, az igazi okot nem fogják felismerni, mert nem egyszerű érzelemingadozásról, vagy hangulatról van itt már szó, hanem egy természetfeletti, démon okozta, egyenesen a pokolból jövő támadásról.
Ha ezt felismerik, akkor az egyedüli módja a mentésnek az imaharc, a sátán erői ellen.
De ez figyelhető meg az egyszerű emberi kapcsolatokban is. Az ördög becsempészi a szívbe a vádlást és minden különösebb ok nélkül az ember gyűlölködni, ellenségeskedni kezd. Hibáztat, rágalmaz, és mire felfigyel már olyan mélyen, van az ördög hálójában, hogy szabadító szolgálatra van szüksége.
Miért árasztja el az ördög ilyen erővel az igazat? Talán nem is kérdés.
Hogy milyen fegyvert használ az ördög az Egyház ellen, erre a legjobb kifejezés: egy szó: “lázadás”.
Egyszerűen lázadás Isten uralma és az Ő szavának tekintélye ellen.
Mikor Lucifer háborút hirdetett ki Isten ellen, a Mindenható szava ellen lázadott fel.
Meg kell értenünk, hogy Isten szava az Ő hatalma, ereje. Azon keresztül alkotta meg a világot és szaván keresztül tartja helyükön a Napot, a Holdat és a csillagokat.
Szava teremtette az életet és ma is a szava által tart fenn mindent. Isten mindenkor királyokat ültet trónukra, de ha szükséges le is veszi onnan őket, nemzeteket hoz létre vagy enged semmivé lenni. Szaván keresztül áld, üdvözít, bírál vagy akár elpusztít.
Sátánnak mindig is az volt és ma is az a célja, hogy Isten népét lázadásba hozza az Ő szava ellen. Ő ültette a lázadás gondolatait Ádám és Évá elméjébe , arra vezetve őket, hogy azt gondolják: “Tudom mit mondott Isten, de én a saját akaratom szerint fogok cselekedni.” Ezek a gondolatok okozták az emberiség bukását.
Sátán ugyancsak sikeres módon ültette a lázadás csíráit Isten választott nemzetébe, Izráelbe is. Isten világosan bemutatta akaratát, de a nép ennek ellenére állandó lázongásban élt Isten szavával szemben.
Sátán a hívőket is arra fogja késztetni, hogy lázadozzanak Isten Igéje ellen.
Tudja, hogy a nyilvánvaló kísértések nem tudnak sikert hozni. Így aztán rejtett, szövevényes módon gondolatokat ültet a szívbe és ez által a keresztyéneket fájdalommal, megpróbáltatásokkal és küszködésekkel árasztja el.
Sokan estek már el a sátán szövevényes csábítása által.
Dávid király is ír ezekről:
Akik sötétségben és a halálnak árnyékában ülnek, megkötöztetvén nyomorúsággal és vassal. Mert ellenszegültek az Isten beszédének és a Felségesnek tanácsát, megutálták. Zsoltárok 1o7: 1o-11
Az ördög azokat a területeteket keresi életünkben, amiket még nem hoztunk Isten Igéjének uralma alá, és sajnos ha nem vigyázunk nagy eséllyel meg is találja ezeket.
Sátánnak nem az a fő célja, hogy elvetemült, gonosz emberekké váljunk, hanem azt akarja elérni, hogy életünknek csupán egy területén lázadozzunk Isten ellen. Ez elég helyet fog neki adni ahhoz, hogy lábát betegye.
A démoni csapatok körülveszik a hívőket és figyelik az életüket, a beszélgetéseiket, tetteiket és amint észrevesznek egy testi gyengeséget bennünk, rögtön arra a pontra irányítják pokol minden kísértését.
Jézus azt mondta a tanítványoknak: … jön a világ fejedelme, de én bennem nincsen semmije. János 14: 30 Amit lényegében azt jelenti: “Mikor Sátán támad, nem talál bennem egy talpalatnyi helyet sem. Én teljesen az Atya hatalma alatt vagyok”.
Hasonlóan, sátán nem tud egy olyan hívő testébe vagy lelkébe belépni, aki teljesen alávetette magát Isten szavának.
Ahhoz, hogy egy talpalatnyi helyet nyerhessen tőlünk ezt a helyet nekünk személyesen kell átadnunk, neki. Arra kevés esélye van, hogy az Úr oltalma, és az angyalok védelme ellenére erőszakkal területet foglaljon bennünk. Ezt mi a saját hibánkból, felelőtlenségünkből, engedetlenségünkből adjuk oda neki. Ez történik meg akkor is mikor visszatartjuk a “ár egy részét”.
Nézzünk egy példát az Apostolok cselekedeteiben:
Az Apostolok Cselekedeteinek 5-ik fejezetében Anániás és Szafira eladták földjük egy részét, és a Jeruzsálemi gyülekezetnek adták az azért kapott pénzt.
De mikor Péter Apostol lábai elé tették azt felajánlásként az Apostol meg volt döbbenve. Megkérdezte tőlük; “Mondta pedig Péter: Anániás, miért foglalta el Sátán a te szívedet, hogy megcsald a Szent Szellemet és a mezőnek árából félre tégy?” ( Apcsel 5:3)
Amint ezeket, a szavakat Péter mondta a férfinek, ez ott azonnal földre esett és meghalt.
Mit akart Isten tanítani a gyülekezetnek ez által?
Nem hiszem, hogy a történteknek igazán fizikai értelemben köze lett volna Anániás és Safíra földjéhez, ez inkább a szívükkel volt kapcsolatban.
Ez a házaspár úgy képzelte, hogy 95% engedelmesség Isten irányában elég, és a hátralévő 5%-ban engedetlenek lehetnek.
Hallották Isten tiszta szavát, igéjének hirdetését, de lázadoztak az igazság ellen.
Meggyőzték magukat: “Az rendben van, ha Istent szolgáljuk, de ha valamit meg akarunk tartani magunknak, az is rendben van.” Ez volt a hazugság a Szentlélek irányában.
Így, amit visszatartottak igazában nem a pénztről szólt, hanem szívükben lévő kapzsiságról.
Ez a darab “terület” a szívükben elég volt arra, hogy az ördög egy erősséget építsen és ezzel az egyetlen csökönyös engedetlenséggel az ellenségnek engedélyt adtak arra, hogy szívüket betöltse.
Ezért figyelmeztet Pál Apostol, “ … se pedig az ördögnek ne adjatok helyet” Efézus 4:27 Anániás és Safíra példája tisztán mutatja hogy a győzedelmes élet ára nem egy kis dolog.
Ez azt jelenti, hogy életünket teljesen Isten szavának hatalma alá kell vetnünk, semmit sem elrejtve. Ne adjunk Sátánnak még egy centimétert se, mert ez elég neki, hogy hatalmát megalapítsa.
Folytatása következik...
Kiss Attila