Galata 4: 4 – 7
Ahogy korábban szó volt róla, mi mindannyian Isten Fiai, adoptált gyermekei vagyunk Krisztus által. Ezt a csodálatos ígéretet  tényként fogadhatjuk el. Mint Fiaknak és örökösöknek vannak jogaink az örökségünkben és a szellemvilágban is. Azonban ahogyan a jogaink érvényesek ránk úgy a kötelességeik is, mint pld. a szófogadás, az engedelmesség stb. Az előző részben éppen ezekről a kötelességekről volt szó.
A legkézenfekvőbbek:
1. A kapcsolatom gyakori ápolása a szülővel, vagyis az Atyával. (imádkozás)
2. Aktív Bibliaolvasás.
3. A közösség ápolása Isten népével (Gyülekezeti alkalmakon való részvétel – Úrvacsora)
4. Fegyelmezett élet az anyagi területen is (adakozás)
5. Jézus küldetési parancsának megtartása (missziós parancs)
6. Megbízható életvitel ( megbízhatóság, szavahihetőség)
7. Engedelmesség Istennek és az általa megbízott szolgáknak (vezetői tekintélynek való alárendeltség)
A kegyelemmel való élet, újjászületést, megváltozott életvitelt, életszentséget, engedelmes Istenfélő magatartást eredményez. Vagyis ezek a kötelességek egy újjászületett embernél valójában természetes életreakciók, amiket nem is kötelességként kell felfogni. A Keresztény élet természetes velejárói, amiket nem is szükséges számon kérni a hívőktől, hiszen egy fuldokolót nem kérnek arra, hogy lélegezzen, egy szomjas embert pedig arra, hogy igyon. Aki igazán szereti Istent, annak nem kell mondani, hogy imádkozzon, vagy olvasson Bibliát.  
Ha a kötelességeinket, feladatainkat helyesen látjuk el, akkor érvénybe léphetnek a jogaink is Krisztusban.
Ebben az írásban most a Fiúságunk jogainál szeretném folytatni.
A 7. versben azt olvastuk: Azért nem vagy többé szolga, hanem fiú, ha pedig fiú, Istennek örököse is Krisztus által.
A Rómaiakhoz írt levélben ezt így olvashatjuk: Róma 8: 16 - 17
Ez a Lélek  bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.
Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg.
Vagyis az örökség a mi részünk, azaz jogunk van az örökségünkhöz.
Jog a Nagy Örökségünkhöz
Mi is a mi örökségünk? Jelenések 3: 21
Aki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe üljön velem, amint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyiszékében.
Az örökségünk tehát részben mennybéli uralkodás, hiszen a győztesek koronát kapnak, amely pedig a hatalom jelképe.
Az üdvösségünk tehát, a szentek győzelme, amely dicsőséges részvételt jelent a menny valóságában.
1 Korinthus 6: 3 Nem tudjátok-e, hogy angyalokat fogunk ítélni, nemhogy életszükségre való dolgokat?
Tehát ebből a hatalomból, egy kevés nekünk is adatik, de minden hatalom és dicsőség egyedül a Bárányé, a Jézus Krisztusé.
A mennybéli örökségünk, sokkal összetettebb, mint gondolnánk.
▪ Hiszen ott szemtől szembe láthatjuk a Szentháromság Istenét.
▪ Folyamatosan dicsőíthetjük, és hódolhatunk a Királyok Királyának.
▪ Találkozásunk lehet, a nagy Bibliai személyekkel, Mózessel, Ábrahámmal stb.
Természetesen ott már mi is olyanokká leszünk, mint az angyalok.
Ez tehát a mi mennybéli örökségünknek egy szelete. De hogy ez a gyakorlatban, hogyan fog kinézni arról csak elképzeléseink lehetnek, de tapasztalataink még nem.
Most szeretnék arról is beszélni, hogy mint fiaknak, itt a földön mi az osztályrészünk, és mik a jogaink.
Jogunk a szellemvilágban
Jog a démonok kiűzésére
Bár mi ebben a fizikai világban élünk, mégis van jogunk és hatalmunk a szellemi világban.
Ez a hatalom azonban csak a Jézus Nevében működik. Hiszen ha magunk nevében tennénk ezeket, a démonok valószínűleg kinevetnének bennünket. De még akkor is, ha méltatlanul használnánk. Skéva fiai  - Apcsel 19:13
Elkezdték pedig némelyek a lézengő zsidó ördögűzők közül az Úr Jézus nevét hívni  azokra, akikben gonosz lelkek voltak, mondván: Kényszerítünk titeket a Jézusra, kit Pál prédikál.
A démonok válasza: A Jézust ismerem, Pálról is tudok; de ti kicsodák vagytok?
Az ember nem saját maga miatt, hanem a mögötte levő hatalom által képes a hatalmát gyakorolni.
Tegyük fel, hogy egy rendőr civil ruhában áll az út szélén és próbálja megállítani az autósokat. Valószínűleg senki sem figyel rá, és nem engedelmeskedik neki. Ha viszont egyenruhában teszi ugyanezt, az ember kénytelen a törvénynek engedelmeskedni és megállni.
De ekkor sem a rendőr személye miatt történik mindez, hanem amiatt a tekintély miatt, ami mögötte áll. A rendőrnek joga van akár büntetést is kiszabni, a szabályszegéssel szemben, de ezt is csak a törvény képviseletében teheti, hiszen fel van ruházva azzal a tekintéllyel, hogy intézkedjen.
Isten fiai, szintén fel vannak ruházva ezzel a mennyei tekintéllyel. Ennek a tekintélynek a szellemi jele: mint  a rendőrnél az egyenruha, Isten fiainál a Jézus Krisztus Neve.
Annak okáért az Isten is felmagasztalta őt, és ajándékozott néki oly nevet, a mely minden név fölött való;
Mert a Jézus nevére minden térd meghajoljon: mennyeieké, földieké, és föld alatt valóké.
És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr, az Atya Isten dicsőségére – mondja Pál a Filippibeliekhez írt levélben. Filippi 2 : 9 – 11
Aztán a következő versekben.
Máté 10: 1
És előszólítván tizenkét tanítványát, hatalmat adott nékik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak minden betegséget és minden erőtlenséget.
Lukács 10: 19
Íme adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon  és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek. A tanítványok tehát hatalmat kaptak a földön a tisztátalan, gonosz szellemek felett. Jézus Krisztus nevében van hatalmunk a lelkünk ellensége, és démoni hordái minden ereje felett, hiszen magától az Úrtól kaptuk. És mivel mi fiak vagyunk és egyben tanítványai is a Krisztusnak, így van jogunk az ördög munkáinak lerontására.
Úgy olvassuk az igében: 1 János 3: 8b
Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.
Jézus tehát ezért is jött. De ezt a feladatot és jogot nekünk adta át. Van hatalmunk és jogunk a sátán minden erején tapodni. Nem vehet erőt rajtunk, hiszen hatalmunk van felette, és ezért semmi sem árthat nekünk.
Egy régi ígéret vált valóra ez által, amit a Mózes 1 könyvében olvasunk:
1 Mózes 3: 15
És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.
Mi tehát a földbe taposhatjuk a kígyó fejét, az pedig csak a sarkunkat mardoshatja. Néha ez, kisebb sebeket is jelent, de a győzelem akkor is mienk.
Jog a betegek gyógyítására
Nehogy félre értsétek, nem vagyunk képzett szakorvosok, vagy professzorok, hogy betegségeket tudjunk diagnosztizálni vagy meggyógyítani. Itt egyszerűen arról van szó, hogy Krisztus a Szentlélek által ma is gyógyít.
A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a legtöbb betegség okozója (a legtöbb, és nem mindegyik) valamilyen gonosz szellem, démon. A Bibliából több esetet is fel lehetne sorolni, amikor Jézus kiűzte a gonosz szellemet az emberből és az meggyógyult.
Tudjuk azt is, hogy Jézus a betegségeinket nyomorúságainkat hordozta. Ézsaiás 53: 4 - 5
Pedig betegséginget  ő viselte, és fájdalmainkat hordozta, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől!
És ő megsebesíttetett  bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyultunk meg.
Ezáltal van a mi gyógyulásunk. És így mindenkor van jogunk imádkozni Jézus Nevében a betegekért.
Márk 16: 17 - 18
Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben  ördögöket űznek; új nyelveken szólnak.
Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre  vetik kezeiket, és meggyógyulnak.
Jog az evangélium hirdetésére
Krisztusban Fiak vagyunk, így van jogunk hirdetni az Isten országának evangéliumát. Sajnálatos, hogy vannak emberek, akik Jézus neve mögé bújva a saját kis terveiket, akaratukat kívánják megvalósítani ezáltal. Jézusra és az Evangéliumra hivatkoznak, s közben tagadják a feltámadást, és olyan elméleteket tanítanak, amely az embereknek kedvező. Nem tanítanak például a megtérés fontosságáról.
Azt olvassuk a Bibliában, hogy Jézus minden emberért meghalt. Ez így van, csak azt az aprócska dolgot nem szabad elfelejteni, hogy megtérés és újjászületés nélkül nincs üdvösség. Jézus kegyelme onnantól lesz érvényes az ember életére, amikor az ember megtér, vagyis irányt változtat.
Nekünk a teljes írást, Evangéliumot kell hirdetnünk, hiszen az Istentől van ihletve és az megmásíthatatlan. Ha valaki, elvesz, vagy hozzátesz az íráshoz, az beleesett a sátán csapdájába és másokat is magával ránthat, ha nem vigyáz. Az Evangélium, vagyis az örömüzenet egyszerű és világos: Higgy Jézus Krisztusban, fogadd el a kegyelmet, változtass irányt és el van készítve számodra az üdvösség amit birtokba vehetsz.
Az evangélium hirdetésére, tehát van felhatalmazásunk Jézustól.
Akik nem Jézustól vették a felhatalmazást és úgy hirdetik, azok valószínűleg más evangéliumot hirdetnek, amely nem vezethet üdvösségre.
Jogunk van a bővölködésre
Jézus azt mondta: János 10: 10
A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek.
Nincs előírva, az Isten országában, hogy ha valaki keresztyén lesz, akkor annak szűkölködnie kell.
Pál saját maga mondja : Filippi 4:11 – 12 - ben
Nem hogy az én szűkölködésemre nézve szólnék; mert én megtanultam, hogy azokban, amelyekben vagyok, megelégedett legyek. Tudok megaláztatni is, tudok bővölködni is; mindenben és mindenekben ismerős vagyok a jóllakással is, az éhezéssel is, a bővölködéssel is, a szűkölködéssel is.
Ez egy fontos alapelvnek számít: Hogy mindenekben megelégedett legyek. Az emberek a világban általában minél többre tesznek szert, annál többet akarnak. Nézd meg a világban, minél több pénze van valakinek, annál szűkmarkúbb.
Isten országában azonban ennek másképp kell lennie.
Ha valaki bővölködik, az annak köszönhető, hogy rendesen vetett.
Itt is érvényes a vetés - aratás törvénye. Ha valaki keveset vet, keveset fog aratni. Aki többet vet, az többet is arat.
Ez egy törvényszerűség, amely működik. Isten azt akarja, hogy mindnyájan bővölködjünk.
Olvastam egy történetet egy fiatalemberről, aki egy kevés készpénzzel és egy fél zsák gabonával a vállán érkezett meg Amerikába a lehetőségek országába. Ez az 1900 – as évek elején történt. Az a fél zsák búza, kenyér sütéséhez volt félre téve, hogy éhen ne haljon. Azon a kevés pénzen vásárolt egy kevés földet, amin egy kis fészer volt, felszántotta, és a búza nagyobbik részét elvetette. A kisebbik részéből pedig tartalékolt és kenyeret sütött.
Isten azonban látta a hitét, megáldotta és így abból a kevés búzából a fiatalember sokáig kihúzta. Mikor elfogyott a búzája, akkor a szomszédok kezdtek segíteni neki.
Amikor eljött a búzaérés és az aratás ideje, megdöbbenve látta, hogy azon a kis földterületen milyen sok búza termett.
És minél több búza termett évente, annál többet tudott elvetni és abból újra többet aratni. Így néhány év múlva akkora birtokot vásárolhatott, hogy még a szomszédait is tudta segíteni.
Isten megáldja a keveset is, ha az embert hisz és elveti.
Így van ez az adakozás területén is. Minél többet fektetek be Isten országába, annál többet várhatok Istentől. Az Úr pedig nem fog kenyérkéregetővé tenni.
Azonban a fontos alapelv, hogy akár mennyim is van, abban megelégedett legyek, hiszen az Úr ezt várja el tőlünk.
Talán emlékeztek a talentumok példázatára. A kiosztott tálentumokat ketten megkétszerezték, amíg az uruk távol volt, egyikük pedig elrejtette.
Isten azt akarja, befektessük, hogy gyarapodni tudjunk.
jogunk van hittel visszavenni, amit a sátán elrabolt tőlünk.
Sok esetben ez is csak szellemi síkon történik meg először, aztán kezd láthatóvá válni. Vannak olyan esetek, amelyek Isten megengedő akaratán keresztül, az ördög megkárosít bennünket. Ez a mi tanításunkra van.
De ekkor sem a teljes szellemi csőd, és lemondás a megoldás, hanem a hit által, Istenben bízva, visszakövetelni a sátántól amit elvett.
Neki pedig engedelmeskednie kell, mivel Jézus Nevében kötelezzük, hogy szolgáltassa vissza, amit elvett.
Mint keresztényeknek tehát vannak olyan jogaink itt a földön és a szellemvilágban is amikről lehet eddig nem is tudtál, vagy már rég feledésbe merült. 

Szolgáljon feléd eredménnyel ez a pár gondolat, hogy megerősödj a Krisztusban, ha keresztény vagy, ha pedig még nem vagy bátorítson, hogy nem hozol rossz döntést, ha mielőbb elfogadod azt a Kegyelmet, amely szellemi gazdagsággal és örök élettel ajándékoz meg Jézus Krisztus által.
 
Ámen!

Kiss Attila