Egy pünkösdi lelkipásztor, vendégszolgálatra volt meghívva egy kis gyülekezetbe. Amint a gyülekezet ajtaján belépett, megkérdezte: „Élő -e ez a gyülekezet?”- a testvérek elcsodálkoztak ezen a kérdésen. Miután lerakta a táskáját, a gyülekezet felé fordult és azt mondta: Kedves Testvéreim! A Szent Szellem több dolgot is jelentett ki nekem ezen a helyen. Mégpedig a következőket: Ez a gyülekezet halott!- Mindenki meg volt döbbenve, és mély csend lett. Ő nyugodtan folytatta tovább. Mikor az ajtón beléptem, bűzt éreztem, ami a démonok szagára emlékeztet. A démonok pedig csak ott tudnak lakni, ahol nem működik a Szent Lélek, ugyanis a Szent Lélek azért nem működik, mert démonok vannak! Sok-sok félék ezek a démonok! Maga a sátán, a szétdobáló is itt lakik. A démonok között elsősorban, a pletyka, a harag, a gyűlölet, a kritizálás, pénzimádat, egyéb bálványok, okkult, és most hadd ne soroljam fel mindet. Közöttetek van a tiszteletlenség, mert Istennek nem adjátok meg a tiszteletet. Hangoskodtok, hétköznapi dolgokról beszélgettek, ahelyett, hogy imádkoznátok. A vázába kitesztek műanyag virágokat, amit a temetőbe szokás vinni! A temetőben pedig halottak vannak! Egy élő gyülekezetbe vagy élő virágot tesznek, vagy semmit!
Széttekintve közöttetek, a világnak megfelelő öltözetbe vagytok öltözve! Nem az látszik, hogy nincs öltözéketek, hanem az, hogy nem Istennek, hanem a világ urának akartok tetszeni.
Néhány fiatal férfi is jelen volt a gyülekezetben, és mikor a pásztor rájuk nézett, azt kérdezte: Kinek a rabszolgája vagy?- a fiatalember némán figyelt és nem válaszolt semmit. - Mert - folytatta a pásztor- aki Jézust szolgálja, az nem rabszolga! Olvasd el, a 2.Mózes 21:5-6os versét!
A fiatalember, szégyenkezve olvasni kezdett: „De ha a szolga azt mondaná: Szeretem az én feleségemet, és fiamat, nem akarok felszabadulni.Akkor vigye őt az ő ura a bírák elé, és állítsa őt az ajtóhoz, vagy az ajtó félhez, és az ő ura fúrja át az ő fülét árral, és szolgálja őt mindörökké!”- a fiú befejezte az Ige olvasást, csendben a füléhez nyúlt, és kivette belőle a fülbevalót. A gyülekezetben egyre mélyebb lett a csend. Egyik testvérnő felállt, és kinyitotta az ajtót szellőztetésre. A másik felállt, és vázában lévő műanyag virágot kidobta a szemétbe. Egymás után ereszkedtek térdre a testvérek, és zokogó bűnbánattal Istenhez könyörögtek. Volt, aki felállt, és a zsebében lévő összes pénzt beletette a perselybe, annak jeléül, hogy nem akar pénzimádó lenni tovább. Az előbbi zajongást felváltotta a szívből jövő mély bűnbánattal járó sírás, zokogás. Lassan teljes csend lett. A bűz helyett valami különös jó illat keringett a levegőben. A Szent Lélek jelét adta, hogy jelen van. A pásztor megszólalt: Kedveseim! Isten házába, aki belép, kívül hagyja a világot. Itt csak az Úr van jelen, ez az Ő háza! Ez az Ő nyája! És Isten a maga képére formálta az embert, miért nem akarjuk, hogy tetszünk neki? Miért nem akartuk megtisztítani Isten házát? Miért hoztuk be az okkultat, a halotti virágot stb. Ma kitakarítottátok a gyülekezeti házat, és megtisztítottátok a szíveteket. Megtisztultatok a bűnbánat után Isten kegyelméből. Soha ne felejtsétek el a takarítást szellemi értelemben is rendszeresen gyakorolni kell!!
A pásztor mosolyogva nézett a gyülekezetre, és felolvasta az Igét, amit hozott: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket…….”( János 15:16)
A testvérek könnyes szemeiket törölgették, az Ige barázdát szántott a szívükben. Dicsőség az Úrnak!