A második látomás, amit szeretnék veletek megosztani szintén nyílt látomás volt.
1994. ápr.22-én 23-24 között egy péntek éjjel történt. Férjem és a fiam Bécsben dolgozott, és én egyedül voltam a lakásban. Nagy zúgásra, zajra és erős fényre ébredtem. Ahogy a szemem kinyitottam, a levegőben vékony tüllszerű anyagból, orchidea virághoz hasonló formák táncoltak. Teljesen tele volt körülöttem a levegő velük. A fény átvilágított rajtuk. Az ablakra néztem, és ott 3 gyolcsba tekert férfi állt vakító fehér fényben. Én felkönyököltem a csodálattól, és mint a széles vásznú filmnél jobbról-balra, balról –jobbra fordítottam a fejem, hogy jól láthassam őket.
Volt bennem egy kérdés: Vajon melyik az Úr Jézus? És rögtön kaptam kijelentés formában a választ: „A középső.” Sőt ennek a kijelentésnek volt egy megerősítése is. A középen álló férfi jobb oldalán, fentről a derekáig még erősebb fénycsík jelent meg. Igen, békességem volt benne. „A másik kettő Mózes és Illés!”- kaptam a kijelentésben. Az Úr jobb oldalán Mózes, bal oldalán Illés állt. „Ez az”- mondtam meggyőződéssel, szinte egy időben jött a kijelentés. A szokatlan öltözetű férfialakokat csak néztem.
Egyszer csak egy belső vágy volt bennem, hogy közelebbről láthassam az arcukat. És anélkül, hogy én közelebb mentem volna, kinagyítva közelebb jött a kép az arcukról. Láttam, hogy van szemük, szájuk, orruk, de hogy milyen, azt nem tudom. Nem elfelejtettem, hanem nem tudtam rögzíteni abban a pillanatban sem.
Annyit viszont jól megjegyeztem, hogy nem a Jézus élete című filmben látott színészhez hasonlít az Úr! Egy kis idő után felkapcsoltam a villanyt, és azt láttam, hogy a nyíl, ami sötétben fénynek látszott, tulajdonképpen sötét csík volt. Lekapcsoltam a villanyt, és még láttam őket, amint lassan kisiklottak az ablakon, amerről jöttek. Nem véletlen használom ezt a szót, hogy siklottak, mert olyan volt mintha egy deszkán álltak volna és anélkül, hogy lépkednének, mozdulatlan állapotban egymás után eltűntek az ablakban. Igen, a levegő tele volt orchidea alakú formákkal, amik lebegtek. Majd megszűnt a látomásom.
Hálásan megköszönöm az Úrnak ezt a csodálatos látomást, sokszor elgondoltam, milyen kegyelmes az Úr hozzám!