Mi az, amiből mennél többet adsz, annál több marad?

Kedves Testvérem, erre csak egyetlen válasz adható, mégpedig: A szeretet! Mennél több helyre adod, annál több marad, mert annál többet kapsz vissza. A szeretet átjárja az egész tested, és egy belső örömet ad. Olyan örömet, ami nélkül lehet, de nem érdemes élni senkinek!
Nagyon szegény ember az, akinek a szívében nincs szeretet! Még a hitetlenek között is van mosolygós, minden jó tulajdonsággal felruházott ember, akinek jó a közelében lenni. Azt mondják rájuk, hogy: „Olyan jó emberek”- Nem mézes-mázos szavakat raknak össze, hanem valóban megpróbálnak jónak lenni, nem csak annak látszani. Ezeknek az Isten nélküli embereknek egyedül az a bűnük, hogy nem hisznek Istenben! És ez már igen sorsdöntő lehet számukra, hiszen szeretik az embert, de az Istent nem.
Van viszont, aki elfogadta Istent a Teremtőjének, Jézus Krisztust a Megváltójának, de mégsem teremte meg a Szentlélek egyik fontos gyümölcsét, a szeretetet!
Mi lehet ennek az oka? Talán olyan környezetben nőtt fel, ahol nem gyakorolták a családtagok egymással szemben a szeretetet? Vagy a gyűlölet kerekedett felül a sok csalódás miatt? Lehet, hogy gének alapján van így? Nem tudni, de az biztos, hogy szeretet nélkül nem érdemes élni!
Ha nem szeretsz, nem éled át a szeretet által kapott örömöket, mert nem ismered fel. Ha nem szeretsz, viszont sem kapsz szeretet, és sivár marad az életed. Szeretet nélkül tönkre megy a párkapcsolatod, mert az ösztöneidre hallgatsz csupán. Vannak férfiak, akik úgy gyűjtik a barátnőjüket, mint más a bélyeget. De egyiket sem tudják igazán szeretni! Így sem az egyik sem a másik nem kapja meg a kapcsolatból azt az örömet, amit a szeretet tudna nyújtani, és összetartani!
Hallottam egyszer, hogy egy férfi azt mondta az édesanyjának: „Felnőtt kisfiú vagyok már”- Nem tudni, mit értett alatta, hogy nincs szükség a szeretetére, a segítségre? Hogy ne törődjön már vele az édesanyja? Szomorú ezt megélni, hisz amíg valakinek az édesanyja él, addig ő gyerek marad. Az anyai szeretet, gondoskodás, önfeláldozás, benne van a szívében, és minden anya szeretné a gyermekét segíteni.
Persze a mai világban inkább a barátaival oszt meg dolgokat a felnőtté vált gyermek, csak haza ne kelljen vinni.
Nem lehet azonban ebből sem átlagot levonni, mert ismerek olyan Istent el nem fogadó családokat, ahol még meg van a szülő szeretete, tisztelete, és ha még fel is nőttek, de a szeretet, elsőként haza viszi a gyerekeket.
Mi is az a szeretet? Mit mond erről Jézus??? „Ha emberek, vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen énbennem, olyanná lettem, mint a zengő érc, vagy pengő cimbalom.
„És ha eljövendőt tudok is mondani és minden titkot, és minden tudományt ismerek is, és ha egész hitem van is, ugyanannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki a helyükről, szeret pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.”
„És vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, és szeretet nincsen énbennem, semmi hasznom abból.”
„ A szeretet hosszútűrő, kegyes, a szeretet nem irigykedik, a szeret, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel”
„Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, és nem rójja fel a gonoszt.”
„Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal.”
„Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr”
„Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három, ezek között legnagyobb a szeretet.” (I kor. 13:1-7, 13,)
Lehet -e bármit is hozzáfűzni a fenti Igéhez? Amit tehetünk, alakítsuk úgy az életünket, hogy megfeleljünk az elvárásoknak!