- ezt a címet adtam mai buzdításomnak. Árral szemben úszni lehet akkor, hogy ha nem úgy élünk, mint a világiak. Nem olyan szokásokat gyakorlunk, nem olyan értékrendet vallunk, nem megyünk a többi után. De árral szemben úszni nem csak azt jelenti, hogy példát mutatunk, pl. tinédzserként nemet tudunk mondani a lerészegedésre vagy a parázna bűnökre, vagy az emberek előtt megvalljuk, hogy Istené vagyunk. Ezeknél sokkal, de sokkal többet jelent.
Ahhoz, hogy keresztény életet éljünk elég sok minden szükséges. Legyünk alázatosak, ismerjük fel, hogy nem magunk erejéből vannak a dolgok. Legyünk megelégedettek, ismerjük fel, hogy amink van, azt az Úrtól kaptuk, legyünk azért hálásak, és ne feledjük, hogy mindig van lejjebb, és muszáj meglátnunk a jót. Aztán legyünk boldogok, örömtelik! Ez sem egyszerű, hiába buzdít rá az Ige, sokszor nem érezzük ezt. És persze kell a Szent Lélek vezetése, mert akiket Ő vezérel, azok Isten fiai.
Ezzel szemben a mai világ keményen diktál, légy önző, büszke, csak te számítasz, az számít, hogy mit akarsz, mik a vágyaid, elégítsd ki, mindig többet akarj, taposs át másokon! Ma a keresztény értékek nem trendik.
Aztán a világ bizony elért minket, a keresztényeket is, jobban, mint valaha. A sátán célja, hogy teljesen elnyeljen mindenkit, akit tud, még a keresztyéneket is! Életünket egyre inkább testi és lelki síkon éljük, a szellemi dolgok fölött pedig elsiklunk, leegyszerűsítjük, nem tartjuk fontosnak. A sátán is tudja, hogy abban az órában élünk, amikor a haderőit sokkal intenzívebben kell kiküldenie ránk. Az a sok erkölcstelenség, hazugság, korrupció, gúnyolódás, gyűlölet, ami amortizálja a társadalmunkat, szemmel láthatóan mutatja, hogy Isten, az utolsó napokra kijelentett próféciái teljesednek be. Egyre több keresztény bukik el, és kezd bele testi dolgokba, amikből kimarad Isten. Egyházunk egyre inkább felejti el honnan indult, a szellemi dolgokról a hangsúly szépen lassan a testi-lelki oldal felé irányul.
Csináljunk színes, kiváló alkalmakat, jó programokat, színvonalas zenét, hívjunk ismert szolgálókat, süssünk, főzzünk a gyülekezetben és próbáljunk mindent úgy csinálni, hogy az az emberek kedvére, tetszésére legyen. Szabjunk időkeretet, ékesnek nevezett rendet, osszuk el a perceket, és aztán várjuk, hogy Isten ott legyen és megáldjon minket. Pedig mindannyian tudjuk, hogy ez nem így működik, vagyis nem működik! Van persze kegyelem, meg Isten letekint ránk, és sokszor így is megáld a lehetőségekhez mérten, de hát hol van ez ahhoz, amit adni szeretne nekünk.
A hét elején együtt ünnepeltük a gyülekezet születésnapját, nem volt egy rossz alkalom, de a gyülekezet születésnapján talán Istent kellene a középpontba állítani, és nem azt nézni, hogy most akkor 2 dal, aztán egy szolgálat, 1 dal, 1 ima, és így tovább. Ez egy szépnek nevezhető liturgia volt, másrészről viszont mennyi potenciál maradt benne…
Szükség lenne olyan emberekre, akik végre ráeszmélnek, arra hogy minden, ami a világban van, elmúlik, és nem a materiális dolgokat néznék. Szüksége lenne olyan emberekre, akik felismernék, hogy egyházaink a langymelegség posványában sínylődnek, és szinte képtelenek erőben mozdulni. Sok-sok keresztény járkál istentiszteletre, de mégsem tapasztalja meg például a Szent Szellemmel való betöltekezést. Miért? Mert már nem az Isten, nem a Szent Lélek van az istentiszteleteink középpontjában.
Fontos lenne, hogy a keresztények ráébredjenek a teljes igazságra. Igen is létezik a sötét oldal, amely ellen hadakozni kell! Fel kell ölteni Isten fegyverzetét. Az ördög olyan jól elhiteti velünk, hogy a bűneink a legnagyobb dolog, amivel hadakoznunk kell, el sem jut a legtöbb keresztény oda, hogy szellemben harcoljon valami ellen. A vallásosodás ellen, a szellemi megkötözöttségek ellen.
Mikor láttál utoljára szabadító szolgálatot? Be kell vallanunk, talán jelenleg nem is vagyunk rá képesek.
Mikor jutunk el oda, hogy egy alkalom után nem azt mondjuk, hogy de szépen szolgált a pap vagy a dicsőítő csoport, hanem arról beszélgetünk, hogy mit kaptam ma az Úrtól. Van egy olyan blog az interneten, hogy elegem van. Volt egy bejegyzés, ami nagyon megütött. Az volt a címe, hogy Elegem van a hit nélküli egyházból. Ha kívülállók ezt látják, akkor nagyon nagy a baj velünk testvérek. Ha már nem látják az emberek Jézust fényleni az egyházban, akkor elérte az ördög a célját, belesimultunk a világba, úgy működünk, mint a világ.
És ekkor én is azt mondtam, elegem van! Nem akarom, hogy a dicsőítésünk világi zenélgetés legyen, azt akarom, hogy Isten benne legyen, hogy amiről minden alkalommal beszélek, hogy a dicsőítés alatt tudunk gyógyulni és szabadulni, közel kerülni Istenhez azok ne üres szavak legyenek. A dicsőítés ne a testnek felgerjedésére szolgáljon, hanem arra, hogy belépjünk a Szentek Szentjébe.
És még sorolhatnám, hogy miből van elegem, de nem teszem. Gondolkozz el, nyomatékosan kérlek, hogy hol rontottuk el. Még visszatalálhatunk a helyes útra, még vissza kell találnunk a helyes útra, még nagyon-nagyon sok az aratnivaló, és nagyon-nagyon kevés a munkás és egyre kevesebb az idő… Meg kell tagadnunk énünk, kívánságaink, és bizony fel kell végre vennünk azt a bizonyos keresztet.