Kedves Ismerőseim, Barátaim, kedves Olvasó!
Most egy olyan kényes témáról szeretnék szólni, amire sok ember csak legyint, vagy egyenes „ igennel” válaszolna. Pedig könnyedén lehet, hogy az életében ennek az ellenkezője bizonyítható. Figyeljetek csak!
Ha bárkitől megkérdezném: Szereted az Istent? Szereted az Úr Jézust? Legtöbben, egy határozott igennel válaszolnának, és elkezdenék magyarázni: Én református vagyok. Azért, mert nem járok a templomba, azért én hiszek, és szeretem az Istent! Aztán fizetek egyháztagsági pénzt, meg Karácsonykor is elmentünk a templomba. És sorolhatnám a végtelenségig azokat a bizonyítékokat, amivel alátámasztják a hitüket.
Kedves Olvasó! Isten családjába tartozni, nem az előbb említett formában lehet, hanem annak meg van a gyakorlati oldala. Ha Istent valóban szeretném, akkor keresném, és vágynék a közelségére. Vágynék a jelenlétére!
Hogy ha példával akarnám bemutatni, a következőképpen tenném: Amikor egy család tagja vagyunk, azt azzal bizonyítjuk, hogy rendszeresen tartjuk a kapcsolatot egymással. Míg kicsi a gyerek addig haza, az otthonukba járnak, amikor felnőttek és külön alapítottak családi fészket, de akkor is visszajárnak a szülőkhöz, a testvérekhez!
Nos igy van ez Isten családjában is. Ha valóban odatartozónak vallja valaki magát, akkor akképpen kell élnie is! Fontos, a rendszeres találkozás az Istennel, a testvérekkel. Fontos gyakorolni az Úrvacsorai közösséget, ami által megújítja az Úr a szövetséget az övéivel. Ez egy kegyelem a mi részünkre, hisz azt mondja az Ige: „Monda azért nékik Jézus. Bizony, bizony, mondom néktek, Ha nem eszitek az Ember Fiának testét, és nem isszátok az Ő vérét, nincs élet bennetek!
Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon” János 6: 53-54
Amint az Ige alátámaszt, aki Isten családjába akar tartozni, annak nem csak azt kell megvallani, hogy ő református, hanem rendszeres kapcsolatban kell lenni az Úrral, a testvérekkel, tehát a gyakorlatban is bizonyítani kell.
Nos, a hitünk próbája ez, mikor nem szájjal vallunk meg valamit, hanem a gyakorlatban is. Ugyanis azt mondja egy másik helyen az Ige: Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni….”Zsidók 11: 6
Aztán pedig: „Mert miképpen holt a test lélek nélkül, akképpen holt a lélek cselekedetek nélkül”Jakab 2:26
A hit cselekedetek nélkül halott, olvassuk az előbbi Igében, mert ha valóban hiszek az Istenben, akkor keresem az alkalmat, hogy találkozhassak véle. Találkozhassak a testvérekkel, akik az Úrban a testvéreim, akikkel egy reménységünk van, hogy az Úr elragad bennünket ama napon. Vágyunk tehát az Úr és a testvérek közelségére. Ha nem is minden nap, de időnként kell tartani összejöveteleket, ahol dicsőíthessük az Urat, ahol elvehetjük az Úr üzenetét, ahol átitathatódunk az Ő jelenlétével.
Nem csupán az otthonainkban éljük meg a csendes perceket az Úrral, hanem a testvérek közösségében is. Mert kell, mert szükséges az ő bizonyságuk, ami által egymást építjük.
Tehát a hit, cselekedetek nélkül halott!! És ezt nem én mondom, hanem a Biblia
Kedves Olvasó, hogy vizsgázott le a hited próbája a leírtak alapján? Még mindig azt vallod, hogy elég az, ha csak református vagy? Megnyugtató az számodra, hogy egyszer szüleid megkereszteltek, amit nem is te akartál, mert olyan kicsi voltál, hogy nem tudtál erről dönteni.
Rájöttél - e, hogy most az a mérleg nem a te javadra billent, mert nem elég az örök élethez egy kijelentés: „Én református vagyok” Mert a vallás, és az Egyház által még senki nem üdvözült! Egyedül Jézus Krisztus által kaphatsz üdvösséget, ami az örök élet!
A próbára tett hitéleted, ha nem jól vizsgázott, még most itt van számodra is a kegyelmi idő! Még most nincs bezárva a kegyelem kapuja. Keress egy igaz gyülekezetet, ahol megtalálod az Urat, megtalálod azokat a testvéreket, akikkel karöltve éld meg a minden napjaidat!.
Hisz nem az irigység, a harag, gyűlölködések, veszekedések, pletyka által kerülsz közel az Úrhoz, hanem ezek elhagyása után. Hagyd el, és felejtsd el a sikertelen, bánatos múltadat, és találd meg az ÉLŐ ISTENT, Aki magához vezet téged is!
Ezen az úton legyen áldott az életed! Ámen