A megbánást mindig megelőzi valami esemény, aminek valószínű, hogy nem szabad lett volna megtörténni. Általában, ha megbánjuk a cselekedeteinket, az megbocsátással jár, mert az Úr megbocsátja a bűneinket. A keresztyéneknél ez egy megnyugvást adó érzés, de mi van a világgal?
Életünk során, sok olyan dolgot teszünk, amit később szégyellünk, vagy megszomorodunk miatta, amiért megcselekedtük. Hogy kiben, hogyan jön fel a megbánás nem tudom, de bennem vannak események, amit a mai eszemmel nem tettem volna meg.
A megbánás, tehát szomorúságot hoz fel, amikor belegondol valaki abba, amit más ellen cselekedett. Tehát megbánja a bűnét.
Bennem sokszor előfordul, hogy egy benső mardosást érzek amiatt, amit már nem tudok többé meg nem történtté tenni, mert már az a személy nem él. Az utóbbi időben gyakran gondolok a (Mamára), persze nem úgy, mint József Attila, hanem úgy, mint az én saját anyámra! Arra, aki sokkal többet érdemelt volna, mint amit tőlem kapott. Ő meghozott értünk minden áldozatot, és mi fiatalon akkor nem értékeltük úgy, ahogy kellett volna. Miután az embernek családja van, szépen el van a gyerekek gondjaival, kevés idő jut arra, hogy látogassuk az öreg szüleinket. Pedig mikor kicsi voltunk, édesanyánk akkor is karjaiba vett, mikor más dolga lett volna, akkor is a legjobb falatokat adta, ha ő nem evett az ételből.
Aztán felnőttünk, nekünk is családunk lett és még távolabb kerültünk egymástól. Emlékszek egyszer, mikor elmentem azt mondta: „Azt hittem a múlt héten te jössz. Itt az ablak alatt elment egy szőke hajú nő – mutatott az utcai kerítés felé – kimentem, kinyitottam az ajtót, vártam, de nem jöttél.” Szégyenkezve lesütöttem a szemem, és motyogtam valamit.
Nos, ezek azok a pótolhatatlan alkalmak, amit soha vissza nem hozhatunk! Lehet megbánni, de ezen változtatni már nem lehet, de szívünkben kitörölhetetlenül benne maradnak.
Tegyük le Isten kezébe ezeket a bűnöket és tartsunk bűnbánatot érte! Ő megbocsátással válaszolni fog nekünk.
Gyakoroljuk hát a megbánásokat, hogy az Úr megbocsáthasson, és feloldozzon a terhek alól.