Kedves Olvasók!
Bizonyára az elmúlt hetekben feladott kérdésekre való válaszkeresés hasznos volt számotokra, ezért úgy gondoltam, hogy tovább folytatjuk. Soha nem árt, sőt hasznos, feleleveníteni a Bibliában olvasott történeteket, és elmélyülni újra és újra a benne lévő üzenetekben. kellemesebb és hasznosabb egy hívő embernek a Bibliát naponta olvasni, mint a világ eseményeit figyelemmel kísérni, ami mindig elégedetlenséggel és gyakran bosszankodással jár.
Nos következzenek a kérdések:
Bibliai szereplők jellemző tulajdonságai. Vajon kitaláljátok -e, hogy kikről van szó?
1. a. Iskolázott, zsidó származású, római állampolgár volt.
b. A damaszkuszi úton megvakult.
c. Több újszövetségi levelet írt.
2. a. Testvérei voltak, Márta és Mária.
b. Jézus gyakran meglátogatta.
c. Megbetegedett, meghalt, de Jézus feltámasztotta.
3. a. Jézus egyik tanítványa volt.
b. A neve azt is jelenti, hogy iker.
c. Sokan hitetlenként emlegetik.
4. a. Ő is Jézus tanítványa volt.
b. Nagyon szerette a pénzt.
c. Csókkal árulta el a Mesterét.
Következő rejtvényünk:
1. Könyv, amiből Isten megismerhetjük? ( 6 Betű)
2. Hogyan beszélgetünk Istennel? (10 betű)
3. Mit adott nekünk Isten, amikor Jézust elküldte a földre? (9 betű)
4. Miért adott nekünk Isten ajándékot? ( 6 betű)
5. Jézus Krisztus egyik neve, tulajdonsága? (8 betű)
6. Mit kell, megvallanunk Istennek, ha újat szeretnék kezdeni vele? (9 betű)
7. Ha Isten gyermeke lettél, mikor hagy el Isten téged? (4 betű)
8. Ha megvalljuk a bűneinket, mivé fogad bennünket Isten? ( 10 betű)
Kellemes időtöltést és elmélyülést kívánok nektek! Ünnep hetében is szánjatok időt a Biblia olvasására, és tanulmányozására.
Isten óvjon és áldjon meg Titeket!
Megfejtések a következő héten!