Folytatjuk a múlt alkalommal megkezdett alapfogalmak közzétételét:
Mi a bűn? A bűn meghatározása az Istennel szembeni lázadásban keresendő. A lázadás a gonosz (a sátán) természetéből fakad. Így minden Isten elleni beszéd, cselekedet, sőt még gondolat is bűnnek tekinthető. Mindaddig, amíg valaki rá nem ébred bűnös mivoltára és így képtelen értékelni Jézus Krisztus kereszthalálának fontosságát, bűnben él.
Bűnbeesés: Az első emberpár bűne, amelyben figyelmen kívül hagyták Isten tiltását és vétkeztek Isten ellen. Ennek következménye az, hogy az ember kikerült a védett Istennel való Édeni közösségből és egy vad, Istentelen védtelen világba ahol a bűn nemzedékről nemzedékre öröklődött.
Mi a bizonyság? A szó eredete a tanúbizonyságból fakad. Amikor valaki tanúja, átélője az Isten tervében megvalósuló csodának, akkor az átélést, az esemény folyamatát, magát a csodát bizonyságnak nevezzük.
Sokszor Isten áldása ez az életünkre, pld gyógyulás, anyagi áldás, sikerek az életben, stb.
Mi a próbatétel vagy röviden próba? A keresztény ember életében átélt kudarcot, megpróbáltatást, csapást sok esetben próbatételként, próbaként azonosítjuk.
Ez többnyire Isten akaratából, néha megengedő akaratából megy végbe. A próbatétel célja: Isten megjobbító, változásra indító munkája, melyből a keresztény ember legtöbbször Istenben bizakodva győztesen jön ki.
Mi a kísértés? A sátántól jövő csábítás, amelynek az egyetlen célja, hogy a keresztény ember elbukjon. A kísértések palettája igen sokszínű, így lehetnek testi eredetűek, (pld. pénz, anyagi haszonszerzés tisztességtelen módon, szexuális kísértés, hatalomvágy, stb. de lehetnek lelki eredetűek is (pld. szellemi éhség csillapítása mágia, asztrológia, tudatkontoll, keleti meditáció segítségével, vagy tudatos halottidézés, sötét, démonikus tevékenységek)
Mi az áldás? Az áldás jelenti a szóban kimondott jókívánságot, a jövőre tekintő siker vágyát, kívánságát. Az ószövetségi korban ezért is volt nagy jelentősége az apai (atyai) áldásnak a fiak felé. A szóban kimondott áldás Isten segítségét, örömöt, bőséget teremtő munkáját eredményezi. Az áldás Isten ajándéka azért, hogy az örömünk teljes legyen.
Mi az átok? Az átok, egyfajta rontás a gonosz elnyomó, szegénységet, elesettséget előidéző munkája nyomán. Az átok szintén a kimondott szó eredménye, amely által a negatív szellemvilág kezd munkálkodni valakinek az életében. Jó hír: az átok megtörhető, és semmissé tehető Isten hatalma által.
Mi a kenet? Az Ószövetségi korban a királyokat és a vezetőket úgynevezett felkenetésben részesítették, melyben kisajtolt olajat használtak. Ezzel tették emberek és a szellemvilág előtt nyilvánvalóvá, hogy az a személy arra a feladatra megbízást nyert. Ez a kenet tehát akkoriban az olaj volt. Ma az Újszövetség korában, a Szentlélek által kapnak felkenetést a megbízott szolgálók. Természetesen jelképesen ma is használnak különböző illóolajokat a szolgálatra való felkenetés szertartásán, de ennek ma már inkább szellemi jelentősége van. A Szentlélek tesz alkalmassá a szolgálatra a kenet által. A kenet által válik a szolgálat hatékonnyá, eredményessé és sikeressé.
Mi a talentum? Egyfajta tehetség, képesség, Istentől jövő készség valamilyen tevékenység végzésére. (pld. zenei, beszéd - szónoklás, segítés stb.)
Jézus korában magát a pénzérmét is talentumnak hívták, ezért is használta Jézus egyik példabeszédében a talentumokkal való bánásmód képét hasonlatként.
Mi a megváltás? Istennek az emberiséget megmentő munkája Jézus Krisztus kereszthalála által. Jézus a bűneik büntetését hordozta el a kereszthalálban. Az egész világ megmentéséért történt, de csak azok részesülnek benne, akik elfogadják az általa nyújtott kegyelmet.
Mit nevezünk Újjászületésnek? Ez egy látványos változás az életünkben. Amikor valaki kereszténnyé válik, meg kell, hogy történjen az Újjászületés is mert máskülönben az ember csak egy vallást vesz fel és bár igyekszik annak liturgiája szerint élni, csak látszólagosan lesz keresztény. Az ilyen embert nevezik vallásos embernek. Az újjá nem született ember válik vallásos törvénykezővé, aki képtelen Isten szerető szívén keresztül látni a környezetét és csak ítélkezni tud mások felett. Jézus azt mondja: Szükséges, hogy újjászülessetek, mert nélküle nem láthatjátok meg az Isten országát. Az Újjászületett ember Isten szívével lát, és Isten Szelleme által él.
Mi a Bemerítkezés? Az Isten iránti elköteleződést keresztségnek hívjuk. Ennek a döntésnek a nyilvános megpecsételését a megkeresztelést a vízalá-merítés által végezzük el. Ennek a szertartásnak a gyakorlatát a Baptisták (baptidzó ige alapján – jelentése: alámerülni) kezdték el évszázadokkal korábban és manapság ezt a kisegyházak nagy többségében hasonlóképpen végzik. Szellemi jelentősége van, így nemcsak formaságnak tekintik, szemben a nagyegyházak keresztelési gyakorlatával.
Mi az Imádkozás? Az imádkozás, Istennel való kommunikáció, beszélgetés. Nem betanult, megírt költői rímekkel is megszínezett előadásmódú monológ. Igaz, Jézus maga is megtanítja a „Mi Atyánk” kezdetű imádságot, de itt fontos megjegyezni, hogy ott valójában az imádság mikéntjét tanítja meg: „Ti pedig ekképpen (így) imádkozzatok…”. Azaz bár szép és szinte mindent kifejez a „Mi Atyánk” imádság és még néha helye is van akár az Istentiszteletünkön vagy akár az otthoni imádságunkban is, de mégsem ezt kell ismételgetnünk szóról szóra, hanem, ami a szívünkben van, amit csak el akarunk mondani a mi Atyánknak.
Több formája használatos. Hálaadás, áldás, közbenjárás, szellemi hadviselés – Imaharc stb.
Mi az Úrvacsora? Az a szertartás, amelynek célja az Úrral való szövetség megújítása. Jézus az elárulása előtti utolsó éjszakáján a tanítványaival vacsorát ült. Miután megvacsoráztak kenyeret (pászkát) és bort adott nekik, hogy egyék és igyák meg. A kenyérről, mint az ő testéről, amely sokakért meg fog töretni, a borról, pedig mint az ő véréről, amely sokakért fog kiontatni - beszélt nekik. Majd meghagyta, hogy ezt a jelképet hasonlóan tegyék, majd amikor ő már nem lesz közöttük. Így maradt fenn ennek a gyakorlata napjainkig. A különböző egyházakban ennek a szertartásnak a formája változott valamelyest, de a jelentése többnyire ugyanaz maradt.
Mi a dicsőítés? A dicsőítés gyakorlata az Ószövetség korából ered. Dávid király Isten vezetésével a Szent Sátor szolgálatára zenészeket (dicsőítő csoportot) , és énekeseket (kórust) rendelt, akik zenével és énekkel magasztalták a Hatalmas, Mindenható Istent és ezzel imádatra késztették az Istentisztelet többi résztvevőit is. Ez volt a dicsőítés, amely az évszázadok alatt száz és százféle reform hatására, alakult és változott, de a célja ugyanaz maradt. Ma modernebb hangszerekkel és énekekkel, dalokkal végzik a gyülekezetekben ezt a szolgálatot. Nagyon fontos megjegyezni, hogy a dicsőitő szolgálat bár látszólag annak tűnik, de mégsem csupán előadóművészet. A dicsőítő csoportnak a célja a gyülekezet résztvevőinek az Isten jelenlétébe való bevezetése és nem egy hangverseny vagy koncert adása.
Mit nevezünk gyülekezetnek? Olyan keresztény egyházi közösséget, akik rendszeresen Istentiszteleti alkalmakon vesznek részt, templomokban, vagy gyülekezeti házakban. Ők tagjai egy egyháznak, de a szellemi jelentősége inkább annak van, hogy reménybeli részesei az Isten országának a mennyek királyságában. A gyülekezetek felépítésében és vezetésében vannak különbségek, eltérések, de a létjogosultságuk ugyanaz: Krisztus azon tanítványa, akik követik a Mestert.
Mit nevezünk missziós gyülekezetnek? Egy olyan közösséget, amelyet Isten elhívott szolgálattevői, evangélistái alapítottak és tanítják őket Isten útján való járásra. Ők idővel a Bemerítkezésük után válhatnak Egyházi gyülekezeti tagokká. A missziós gyülekezet növekedésének az eredménye az un. anyagyülekezet segítségén is múlik. Ilyen értelemben tulajdonképpen minden meglévő gyülekezet valamikor missziós gyülekezet kellett, hogy legyen, hiszen az alapítói Isten akaratából hozták létre.
Mi a Persely? A gyülekezet, mint szervezet többnyire nonprofit, önfenntartó, vagyis nem végez termelő, gyártó tevékenységet, mint ahogyan a kórház vagy a rendőrség vagy a tűzoltóság sem. Ennek ellenére mégis szükség van rá. Azonban a támogatottsága nem az államon vagy a kormányzat támogató tevékenységén, hanem inkább a gyülekezet tagjainak az adakozásán múlik. Így az adományokat, az adakozás alkalmával egy gyűjtő dobozban ún. perselyben helyezik el. Az adakozásban a gyülekezet tagjai az Isten iránti hűségüket is kifejezik.
Folytatjuk!