Kedves olvasóink, ahogyan ígértük most a novemberi rejtvény megfejtései következnek.
1. Ki mondta ezt?
„Én ugyan megkeresztellek titeket vízzel, de eljő, aki nálamnál erősebb, akinek nem vagyok méltó, hogy sarujának kötőjét megoldjam, az majd keresztel titeket Szent Lélekkel és tűzzel”
- Ezt Keresztelő (bemerítő) János mondta, amikor a tanítványai megkérdezték tőle, hogy ő –e a Krisztus. Lukács 3:16
2. Hogy hívták Pált a megtérése előtt?
- Saulusnak hívták. Ő volt az az ifjú, aki szemtanúja volt István – az első vértanú – kivégzésének. A kivégzők az ő lábai elé tették le felsőruháikat. Apcsel 7:58 ; Később kegyetlen üldözője lett az egyháznak. Apcsel 8:3
3. A következő személyekhez a Bibliában egy másik név is társul, melyek ezek?
Sámson (Izráel egyik bírája) – Delila (egy filiszteus nő, akibe Sámson beleszeretett) Bírák 16:4
Saul (Izráel első királya volt) – Dávid (aki Saul fiának Jonathánnak a barátja volt, Isten Saul helyett választotta Izráel királyává) 1 Sámuel 17:31; 1 Sámuel 18:1
Anániás (Apostolok cselekedeteiben egy hívő ember) – Szafira (Anániás felesége volt, együtt hazudtak az Úrnak az eladott föld áráról) Apcsel 5:1 -10
Sára (Száraj – Isten nevezte el Sárának, Ábrahám felesége volt) – Ábrahám (Izráel ősatyja, Isten kiválasztottja) 1 Mózes 17:15
Ábel (Éva második gyermeke volt) – Káin (Ábel bátyja volt, aki irigységből meggyilkolta őt) 1 Mózes 4:8
Rákhel (Lábán kisebbik leánya) – Lea (Rákhel nővére volt, Lábán nagyobbik lánya, őt vette először feleségül Jákób) 1Mózes 29:16 - ;
József (Jákób 11. fia volt) – Benjamin (Rákhel legkisebbik fia, Józsefnek az öccse volt) 1 Mózes 35:24
Ismáel (Ráhel, a Sára szolgálólányának és Ábrahámnak a fia) – Izsák (az ígéret gyermeke Ábrahámnak a feleségétől Sárától) 1 Mózes 16 – 17. fejezetek
Ruth (egy Moábita lány, aki a menye volt Naóminak) – Naómi (Elimélek felesége volt, együtt mentek vissza Moáb földjéről Betlehembe.)Ruth könyve
4. Hogy hívták Keresztelő János apját és anyját?
- Keresztelő János szülei: Erzsébet és Zakariás voltak.
5. Hogyan folytatódik az Igevers?
- „Aki azért tudna jót cselekedni, de nem cselekszik,... bűne az annak.”
6. Ki írta a Jelenések könyvét?
- Jézus egyik tanítványa János, aki az Evangéliumot is írta.
7. Nevezz meg néhány olyan Bibliai történetet, ahol hirtelen nem várt esemény tárul a személy elé!
- Saul látomása a Damaszkuszi úton, amikor Jézus megszólította. Apcsel 9. fejezet
- Kornéliusz látomása Apcsel 10:3 - 4
- Péter látomása Joppéban Apcsel 10:10 – 16
- Nátán próféta megfeddi Dávidot Betsabé miatt: „Te vagy az az Ember!” 2 Sámuel 12. fejezet
- Tamás, mikor felismerte Jézus kezén a szegek helyét. János 20:26 - 31
8. Mi volt a kapocs Sámuel és Anna között?
- Anna, Sámuel édesanyja volt
9. Izráel népét Mózes vezette be az Ígéret földjére? Miért?
- Mózes nem vezethette be a népet az Ígéret földjére. Mert vétkeztek Isten ellen a versengések vizénél 4 Mózes 20:10 – 12 ; 5 Mózes 32:48 – 52
Józsué kapta ezt a megbízatást. Józsué 1:1 - 4
10. Ki volt Dániel és ki volt Dávid?
- Dániel Isten prófétája volt, akit a társaival együtt a Babilóni fogság idején Nabukonodozor király hurcolt el Jeruzsálemből. Dániel 1:1 – 7;
- Dávid, Isten szíve szerint való férfiú volt, akit Isten Izráel királyává választott Saul király helyett. Ő állította helyre az Isten dicsőítését a Szent Sátorban. Templomot is akart építeni az Úrnak, de azt majd a fia Salamon építette meg. 2 Sámuel 7: 12 - 13
11. Hogy hívták azt az angyalt, aki Krisztus születését hírül adta Máriának?
- Gábrielnek hívták. Lukács 1:19
12. Mi a szeretet új parancsa?
- „Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.
Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.” János 13:34 - 35
13. Hogyan folytatódik az Igevers?
- „Nem tudjátok e, hogy ti Isten temploma vagytok, és az….. Isten Lelke lakozik bennetek?” 1 korinthus 3:16
14. Ki öntötte az Aranyborjút?
- Áron, Mózes testvére öntötte a nép követelésére. 2 Mózes 32: 1 – 4
15. Izráel hadserege, vagy az Egyiptomiak vesztek oda a Vörös Tengerben?
- Az Egyiptomiak vesztek oda. 2 Mózes 15:19
Reméljük, hasznosnak találtátok. Ha van időtök érdemes a megadott Igehelyek alapján újra áttanulmányozni a válaszokat. Ezáltal a Biblia kincsei újra megelevenednek előttetek.