„Isten megítél minden tettet”
Hívő közösségekben gyakran beszélnek az utolsó időkről, és az azt követő utolsó ítéletről, ami minden embert érint, ha akarja, vagy sem.
E fontos téma mélyebb kibontásához, Imriné Erdei Ildikó: Alapozás című könyvét hívjuk segítségül. A fenti címet is, már a könyvből idéztem.
„Az örök ítéletben való hit az őskeresztyének számára szintén alaptanítás közzé tartozott, tehát elemi dolognak tartották, hogy minden hívő tudjon róla!
Erre, azért is van szükség, mert Isten természetéről alapvető dolgokat tudunk meg, ha tisztában vagyunk ítélete mélységével.
A Biblia gyakran ábrázolja Istent egy igazságos bíróként, akinek a hatalma és a tudása is elegendő arra, hogy az egész földet megítélje. Zsoltárok 94:1-2
Bár az Atyának van hatalma elsősorban ítélni, ennek jogát átadta Jézusnak, ezért végső soron Ő lesz mindenki bírája. János 5:22-23, 27-30 Ez jelzi Isten kegyelmét, hisz ez lesz a föld bírája, aki szenvedésével és halálával mindent megtett azért, hogy az emberek az ítéletet elkerüljek. Fontos hangsúlyozni, hogy ítéletet mondani valakire, kizárólag Istennek van joga. Máté 7:1-5 Róma 14:4
Isten haragja:
Isten nem egy kedves öregapó, aki mindent elnéz, és mindent megbocsát, csak szeretni tud, és „a légynek se ártana” Isten kegyelmes, de igazságos is, ahogy maga Jézus is egyszerre a szelíd bárány, és a Judabeli oroszlán. Az Úr haragja kinyilatkoztatott tény a Bibliában: Náhum1:2-3, János 3:36, Róma 1: 18,
Jézus első eljövetelekor szelídebb arcát mutatta, de másodszorra bosszúállóként fog ítéletet tartani ellenségein. Ezért visszajövetelének napját az Ige, a Harag napjának nevezi, mert ekkor már Isten korlátlanul fogja kiönteni haragját. Jelenések 6:12-17, 19:11-16, Sofoniás 1:14-18, 2Péter 3: 7-13 Viszont még az is az Úr kegyelméhez tartozik, hogy végső ítéletét nem előzmények nélkül zúdítja rá a világra, hanem fokozatosan, egyre súlyosabb ítéletek sorozatával figyelmeztetve az emberiséget a megtérésre.
Erről szól a Jelenések könyvének nagy nyomorúsága, de míg sokaknak rettegés lesz ez a nap, a hívőknek ettől nem kell félniük, hiszen a mi bűneinket már Isten megbüntette a Fiában a keresztfán. Róma 5:9, 1Thesszalonika 1:10,
Krisztus ítélőszéke előtt
Sorrendben legelőször a hívők megítélésére kerül sor. Ez természetesen elsősorban nem elitésést jelent, mert az alól fel vagyunk mentve Jézus kereszthalála miatt. János 3:17-18, 5:24, Róma 8:1 Ugyanakkor az Úr megfogja vizsgálni, hogy hívőként milyen életet éltünk, és milyenek voltak a cselekedeteink. 2 Korinthus 5:10, Róma 14: 9-12
Pál figyelmeztet, hogy nekünk hívőknek nem szabad egymásra végső ítéletet mondanunk, mivel ezt csak Jézus teheti meg és mindegyikünknek saját magáról kell számot adni. Mivel az Úr lát bele teljesen a szívünkbe, Ő tud csak tökéletesen ítélni, és emiatt lesznek majd meglepetések. Lukács 13:30, ekkorra kiderűl, hogy kik azok, akik csak névleg voltak keresztyének, de valójában nincs helyük a jutalomosztáson. 1 korintus 4: 3-5, Máté 7: 22-23, Ezen az ítéleten nem az örök sorsunkról döntenek, hiszen ez már rég eldőlt Krisztusban, hanem arról, hogy milyen jutalmat érdemlünk, és ez alapján milyen helyet foglalunk majd el Isten országában? Elsősorban a munkánkat fogja az Úr megítélni, hogy vajon az Ő számára vajon mennyire volt értékelhető az, amit tettünk. 1 Korinthus 3:11-15
Mi kerül a mérlegre?
Mindannyiunknak más feladata van ezen a földön, ezért nem hasonlítgathatjuk szolgálatainkat egymáshoz. A kérdés az, hogy mennyire tettük azt, amire Isten elhívott
Efézus 2:10 Itéletkor az egyik legfontosabb kérdés az lesz, hogy mennyire használtuk a talentumainkat? 1 Korinthus 4:1-2, Lukács 19:11-17
Minél inkább élünk az Isten által kapott lehetőségekkel, annál hűségesebbeknek bizonyulunk. Szolgálataink kapcsán a minőségen, és nem a mennyiségen van a hangsúly, valamint az is számít, hogy milyen motivációból cselekedtünk. 1 Korinthus 4:5 Fontos az is, hogy a keresztyén célunk elérése miatt, ne nyúljunk tisztességtelen eszközökhöz. Tehát a cél, nem szentesíti az eszközt 2 Timótheus 2:5 Például nem lehet testi eszközökkel elérni szellemi célokat.
A jutalom
A munkánkért kapott jutalmunkat a Biblia ékszerenként, díszes ruházatként, drágakövekként említi, ami a mennyek királyságában lévő rangunkat fejezi ki. 2 Timótheus 4:7-8, Jelenések 3:5, Az igazak ítélete után valószínű a Bárány menyegzője következik Jelenések 19: 7-9, majd Jézus megkezdi az ezeréves uralkodását a szentjeivel.”
Rövidesen folytatjuk „a meg nem igazítottak ítéletéről”szóló résszel!
Addig is keressétek ki a Bibliából az Igehelyeket és mélyüljetek el az olvasottakon! Vegyük komolyan, mert eljön számunkra is ez a nap!