És mondta néki: „Barátom, mi módon jöttél ide, holott nincsen menyegzői ruhád. Az pedig hallgatott.” Máté 22:12
 
A fenti Igeverset a Bibliában a Máté Evangéliumában a „Királyi menyegző” történetben olvashatjuk.
A megtérésem után olvastam a Bibliában ezt a történetet, de nekem sokáig nagy fejtörést okozott az, hogy honnan is tudta a király, hogy annak az egy embernek nincs menyegzői ruhája? Nem volt ünnepélyesen felöltözve, vagy miből következtetett rá? Sokat gondolkodtam rajta, de hosszú ideig nem tudtam megválaszolni.
      Az évek folyamán azonban egyre több Igehirdetést, tanítást, hallgattam ezzel kapcsolatban, így idővel megvilágosodott, hogy Jézus ezt a történetet is a tanításában példaként mondta el, hogy okuljanak belőle az emberek.    
De a legfontosabb, hogy a szellemi vonatkozásában kell megértenünk a példázat jelentését!
    A történet tehát azzal kezdődik, hogy a király fia a menyegzőjére készül, így apja, a király, szolgáival meghívatja a hivatalos vendégeket, de azok nem akarnak elmenni.
Ezért a király ismét küldött más szolgákat is, akikkel megüzente a hivatalosoknak, hogy minden készen áll az ünneplésre, már csak ők hiányoznak. De azok semmit nem törődtek ezzel, hanem csak végezték a napi dolgaikat. Némelyek még a szolgákat is bántalmazták, sőt volt, akiket meg is öltek.
Mikor a király ezt meghallotta megharagudott, és bosszút állt a gyilkosokon.
Azután megint mondta a szolgáinak: „igaz, hogy a menyegző kész, de a hivatalosok nem méltók, hogy vendégek legyenek, ezért menjetek ki a keresztútra, és akiket ott találtok, mindenkit hívjatok be!”
    A szolgák pedig elmentek, és begyűjtöttek mindenkit, akiket csak találtak, a jókat és a gonoszokat egyaránt.
Ezután bement a király, hogy megtekintse a vendégeket, és ott látott egy embert, akinek nem volt menyegzői ruhája.
Attól megkérdezte: ”BARÁTOM, MI MÓDON JÖTTÉL IDE, HOLOTT NINCSEN MENYEGZŐI RUHÁD? Az pedig hallgatott.
Ekkor a szolgákkal megkötöztette, és kidobatta a külső sötétségre, ahol nagy kínok vártak rá.
Nos, a történet ennyi, de nézzük meg, hogy szellemi vonatkozásban mit jelent ez a mai ember számára?  Ugyanis, Jézus csak az érthetőség kedvéért beszélt példabeszédekben.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Tegyünk fel néhány kérdést, és keressünk rá választ:
-Mikor ünnepeli az Úr a menyegzőjét? Miután a menyasszony felvétetik a földről, (Azaz, a megváltottak mind az Úrnál lesznek a menyben,) és akkor Ő ott lesz, mint a vőlegény, mint a megdicsőűlt Emberfia.
-Kiket hívtak először a menyegzőre: A zsidókat, Isten választott népét.
-Kik által kapták a meghívást a hivatalosak? Az Úr, az Ő tanítványai által hívja a zsidóságot majd pedig a nemzeteket.
JÉZUS HALÁLÁVAL MINDEN ELVÉGEZTETETT, ÉS ISTEN ÚJABB MEGHÍVÓKAT KÜLDÖTT KI Jézus Halálával minden Elvégeztetett, és Isten újabb megnívókat küldött ki, most már mindenki számára.
-Hogyan válaszoltak a zsidók Istennek erre a jóságára? Közönnyel, megvetéssel, sőt a hűséges tanúkat is kivégezték.
-Mit tett erre Isten? Ezeket a gonoszokat megölette, leromboltatta a városokat, (Jeruzsálem pusztulása)
-Utána hová küldte Isten az Ő szolgáit? A pogányokhoz küldte, az utakra, és azok között voltak jók és rosszak egyaránt.
-De ki lehet jog szerint a menyegzőn? Az igaz hívők, akik újjászülettek!
-Miben különböznek a látszatkeresztyének az igaz hívőktől? Abban, hogy nekik nincs menyegzői ruhájuk.
-Mi az a menyegzői ruha? Teljes megigazulás Krisztusban.
 
Minden bűnbánó megkapja ezt a ruhát! Az Úr Jézus Krisztusban vetett Hit által mindazok megkapják kegyelemből, akik hisznek Isten Fiában, a Megfeszített és feltámadott Üdvözítőben!
Nem kell és nem is szabad magunkkal mást vinni, mint az igazi vágyat, az üdvösségre!
Az az ember, akit kivettetek a menyegzőről, bizonyára arra gondolt, hogy a saját ruhája elég az ünnepségre.  Az ilyen ember az, aki azt gondolja, hogy a kegyes élete és a jócselekedetei elegendők az üdvösségre.
Nem érezte át saját maga méltatlanságát, sem a király Fiának dicsősségét.
Mindez megfelel a névleges keresztyénekre, akik úgy gondolják, hogy megtérés és újjászületés nélkül is megállhatnak Isten színe előtt. Pedig az Ige egyértelműen ezt mondja:
 „Bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született test az, ami lélektől született lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondom néked: Szükség néktek újonnan születnetek.” János 3:5-8
Mit tanultunk meg ebből a példázatból? Azt, hogy az Úr meghívja a népét egy terített asztalhoz, de azok nem fogadják el. Tehát hiábavaló volt a fáradozás?
Azután a pogány nemzetekhez szól a meghívás, ezek közül sokan elfogadják, de nem mindenki veszi méltóan komolyan, hogy bizony szükséges az újjászületés , vagyis a menyegzői ruha. Pedig aki nem vesz részt Isten megigazításában, nem veszi magára a menyegzői ruhát, az ítélet alá esik.
TESTVÉREK! Íme semmi sincs eltitkolva, hanem minden világosan tudtunkra van hozva az elhangzott történet alapján is! A kegyelem ma is kiárad, és csak be kell mennünk a nyitott ajtón, hogy részt vehessünk a menyegzőn, ami számunkra elkészíttetett!
Törekedjünk rá, hogy legyen menyegzői ruhánk!
Isten előtt csak újjászületve állhatunk meg. És ne utasítsuk el azt a kegyelmet, ami az Örök Életünket jelenti! Ámen