Az Újév első napjaiban, a fogadalmak és ígéretek közepette, fogalmazódott meg bennem egy a kérdés. Így megpróbáltam a szakirodalomban is kutakodni és néhány forrás segítségével körül írni, meghatározni, hogy tulajdonképpen mit is jelent az EMPÁTIA fogalma?
      „Az empátia avagy beleérző képesség, amivel egy másik ember vagy élőlény lelkiállapotába tudjuk helyezni magunkat. Az empátia megnyilvánulása például, ha valaki egy másik ember bánatát hallgatva, egy másik élőlény szenvedését látva, önmagát az adott helyzetbe beleképzelve saját élményként éli meg.”
        „Az empátia kulcsfontosságú a konfliktusok megoldásában, mivel lehetővé teszi az emberek számára, hogy megértsék a másik fél nézőpontját.”
        „Az empátia jelentése, magyarázata: Az empatia egy olyan képesség, amely lehetővé teszi az egyén számára, hogy megértse és átérezze mások érzelmeit és ...”
        „Az empátia jelentése. A beleélés képessége; a másik személlyel való együttérzés.”
        „Mikor alakul ki az empátia?
        – Az emberi csecsemők születéstől fogva igen szociálisak, érzékenyek a társas környezet jelzéseire, légkörére. Az empátia nyilvánvaló jelei – például hogy síró társát, testvérét próbálja vigasztalni a gyermek – körülbelül két éves kortól figyelhetők meg – fogalmazott a szakember.”
       „Az empátia -  hiányos emberek azonban nem érzékelik mások problémáit
A legtöbben észreveszik, ha egy hozzájuk kicsit közelebb álló személynek problémája akadt, valami bántja, vagy egyszerűen csak nincs jó kedve. Az empátiahiányos emberek viszont ezt egyáltalán nem érzékelik. Vagy, ha valamennyire mégis feltűnik nekik a helyzet, biztosan nem kérdeznek rá. Általában képtelenek együtt érezni másokkal, nem foglalkoznak azzal, ha valakinek gondja támadt, mert nem tudják a helyébe képzelni magukat. Ezáltal sem szomorúságban, sem örömben nem képesek osztozni mással.”
        Most engedjétek meg, hogy saját gondolataimat is kifejtsem e témával kapcsolatban.
Mint láthattuk a fenti összegzőkben, ennek a rövidke kis szónak milyen meghatározó, és sokszor életbevágóan fontos szerepe van egy ember életében! Legtöbbször nem az tűnik fel, ha valaki empatikus személy, hanem az, ha valaki nem az!
        Ahogy olvashatjuk az egyik meghatározásban, már 2 éves kortól kialakul a gyermekben, vagyis ki kellene, hogy alakuljon a gyermekekben ez a tulajdonság, függetlenül attól, hogy fiúról vagy lányról van szó!
        Emlékszem, amikor az én gyermekeim kicsik voltak, és vettem nekik egy zacskó cukrot, vagy egy tábla csokoládét, nem maguk ették meg, önző módon, hanem szétosztották egymás között. Ez volt a természetes nálunk, mivel tőlem is ezt látták. Az önzetlenség valahol hozzá tartozik az empátiához.
        Persze ennek kialakulását sokkal nehezebb egy olyan családban megfigyelni, ahol a gyermeknek nincs testvére, vagy testvérei. Az „egyke” gyermek – akit szokás igy nevezi, - nehezebben tanulhatja meg ugyanezt, mivel neki nem szükséges osztoznia senkivel. Ez önmagától nem fog tudni kialakulni, hacsak a szülők erre hangsúlyt nem tesznek. Az ilyen gyermek kiskorától kezdve önzővé válik, és bár ott vannak a szülők és más kisgyermekek a bölcsődében, óvodában, vagy az utcán, illetve bárhol, ezt csak megtanítani lehet neki, ez nem lesz számára természetes. Így sok időt igényel, az „enyém” és a „miénk” fogalmának a tisztázása, mivel ő csak az „enyém”- kifejezést ismeri kezdettől.
Az együttérzés viszont velünk születik és annak függvényében alakul, ahogyan a kisgyermek ezt a szülőtől megfigyelheti. 
Láttam egyszer egy kislányt, akit az édesanyja vezetett az utcán. A velük szembejövő kisgyermek elesett a járdán, és rögtön sírni kezdett. Ez a kislány pedig odafutott a másikhoz, és az arcán látszott, hogy sajnálta a kis társát.
       Mint látjuk, már kicsike korban képesek átérezni a mások fájdalmát, helyzetét. De mi történik azzal, aki felnőttként nem képes észrevenni vagy együtt érezni mások állapotával, körülményeivel?
Ha jól belegondolunk, vannak olyan hivatások, állások, ahol szigorú feltételként kellene figyelembe venni, hogy van e -  ilyen képessége annak a személynek, akit abba a pozícióba kívánnak helyezni,  mert akkor talán több lelkiismeretes orvossal, ápolónővel, tanárral, ügyintézővel stb. találkozhatnánk a hétköznapokban is. 
      A keresztyén életben azonban szinte elképzelhetetlennek tartom, hogy olyan ember, aki nem rendelkezik egy csöppnyi empátiával sem, a megtérése után ne alakuljon ki benne egyfajta együttérzés. Ha ez nem történne meg, akkor az az ember legfeljebb valamelyest vallásossá válik, de újjászületett kereszténynek semmiképpen nem nevezhető.
      Azt gondolom, hogy a megtérés és az újjászületés, nem egyenlő azzal, ha valaki csak eljár egy közösségbe, gyülekezetbe és az évek, évtizedek múltán is csak azon a hit fokozaton marad, mint amikor elkezdte. Ha nem képes a lelki emberének növekedésére, akkor egyfajta vallásos korccsá alakul át, amelynek őszinte megtérésre van szüksége.
Talán mindnyájan egyetértetek velem abban, hogy a megtért keresztény emberben az empátiának mindenképpen működnie kell, hiszen csak így képes közösségben lenni a testvéreivel, együtt sírni és együtt örülni velük.
        A legtermészetesebb dolog, hogy a gyülekezet vezetői és a lelkipásztor empátia nélkül nem képes a feladatát elvégezni, és a hivatását betölteni, amit Isten elvár tőle.
Ha egy vezető nem érti meg a testvérek gondjait, képtelen együtt érezni velük és nem kész éjjel - nappal segíteni, teljes szívből imádkozni értük, bizony nem alkalmas a hivatására.
Tehát mint látjuk, az együttérzés épp úgy akár kint a világban, mint az egyházakban végzet szolgálathoz, a családokban, elengedhetetlenül fontos és elvárt tulajdonság!
Ez egy Istentől eredő képesség, és bizony, akiben nincs, az nagyon hiányával van a szeretetnek is. Istenben akkora együttérzés volt az elveszett ember iránt, hogy szeretett Fiát küldte el, hogy élete árán megváltsa.
Az együttérzéssel nem rendelkező ember szeretete csupán felszínes, látszólagos, és a tettei sem szívből jönnek, hanem érdekből.
Akit tényleg szeretünk, azt féltjük, vigyázunk rá. Viszont,  aki nem képes megérteni és átérezni a másik problémáit, az hogyan tudna félteni!
Isten Igéje pedig azt mondja nekünk , hogy az Isten : „Féltőn szerető Isten”
        Vizsgáljuk hát meg magunkat az Újév elején, és próbáljuk tovább fejleszteni magunkban ezt a létfontosságú tulajdonságunkat! Imádkozzunk érte, hogy Isten adjon benne növekedést! Ha pedig valaki úgy érezné, hogy benne ne lenne egy csöppnyi empátia sem, az azért könyörögjön, hogy az Úr formálja a szívét és érezze azt, amit az Úr érez iránta. Mert Jézus együtt érzően könyörög érettünk az Atyánál.
Ámen!