A valódi fény
A fényt sokféleképpen látni:
Ezer és ezer változatban.
De a világ világossága,
Csak egy, és örök változatlan,
Ennek határa, vége nincsen,
Mert végtelen, hol véges minden.
A meggyújtott mécs épp, hogy pislog,
Az égő lámpás épp, hogy csillan.
A gyertyák sápadtan lobognak,
S, míg száll a füst, a fény is illan:
Nincs láng, nincs tűz, s parázs a földön.
Mit idő lassan, ki ne öljön.
Erős ívlámpák, izzó körték,
Opálos fényt csak addig szórnak.
Míg horzskereke meg nem áll,
Valahol egy hibás motornak.
Csak pillanat kell és a város,
Sötétté lesz, mely még világos.
A holdnak foltos, tompa a fénye,
Csak annyi, mint a halvány csillag.
S, a csillag annyi, mint aranylón,
Sugárzása a napkorongnak.
Mind változásnak van kitéve,
Mint szivárványok tüneménye.
Az örökfényt nem ezek adják,
A fények fénye, nem itt sarjadt,
Nem itt, hol pervenyés hamuját,
Szétszórhatjuk a parazsaknak.
Nem föld, és világ űr szülte ezt,
A fény, a mennyekben eredt meg.
E fény, mely forrása a csodáknak,
A szent keresztből árad széjjel.
S, áldását, ott érezteti az,
Hol a szívekben nincs már éjjel.
És hittel vallják, hogy enélkül,
Igaz élet itt föl nem épül.
írta: P.V.