Jézus megszületett a Földre
Kétezer évvel ezelőtt történt,
Egy hideg, téli éjszaka,
Hogy Betlehemben megszületett
Isten egyetlen, szent Fia.
Nem volt neki ágyacskája
Jászolban széna volt a fekhelye.
Barmok között az istállóban
Ez volt az egyetlen menhelye.
Pásztorok tanyáztak akkortájt
Kint a havas, téli pusztában,
Vigyáztak a nyájukra, amikor
Megjelent közöttük az Úr angyala.
„Ne féljetek, mert ímé,
Hirdetek néktek nagy örömöt,
Mely az egész nép öröme lészen.
Mert megszületett ma a megtartó.”
Majd mennyei seregek sokasága
Jelent meg, kik az Urat dicsérték.
A pásztorok meg csak ámultak,
És beragyogta őket a dicsőség.
Miután az angyalok visszatértek,
A pásztorok elindultak keresni,
Azt a bepólyázott kisgyermeket,
Kinek örülni fog majd mindenki.
Eközben a napkeleti bölcseknek
Megjelentette a Betlehemi csillag,
Hogy a zsidók királya megszületett
Ezért ők is Betlehembe indultak.
És vezette őket a fényes csillag,
Níg egyszer megállt egy ház felett
Betértek, és megtalálták Máriát,
Józsefet és a bepólyált gyermeket.
Nagy öröm volt a szívükben ezután,
És leborultak tisztességet tenni.
Ajándékokat, aranyat, tömjént, mirhát
Boldogan helyezték lábaikhoz nekik.
Szerző: Dózsa Lajosné