Azon a Karácsony Éjszakán
Azon a Karácsony éjszakán
A fény a földre költözött.
Azon az ősi-sötét éjszakán,
A magas Ég a Föld között.
Isten szava zendült hatalmasan,
Nem dörögve, nem rémítőn.
Sziklák sem mozdultak meg,
Az ősi, magas bérc-tetőn.
Azon a Karácsony éjszakán
Gyermek sírt fel csendesen.
Elhagyott istálló szegletében,
De én ma is ezt a sírást lesem.
Mert ez volt az Isteni szózat,
Új élet sarjadt, új és bűntelen.
Reménységem már csak Ő,
Az Ő élete lehet, ez- kegyelem.
Azon a karácsonyi éjszakán,
Kősziklák zuhanását vártam,
Hogy sötétben gyötrődő életem
Eltapossa igazságosan, bátran.
Hogy sötétben fejezzem be rövid,
Sötétben kezdett életem,
Mert a föld porában már rég,
Dicső fény-virág nem terem.
Azon a Karácsonyi éjszakán,
Angyalok kara vígan zengett,
S én mégis gyermek sírását vártam,
Hála Istennek, meglett.
Szívemben, lelkemben azóta is
Áldom Őt, a legdrágább Fiút,
Ki halk sírásával, üzente meg,
Bűneimből, lesz egyszer kiút.
Azon a Karácsony éjszakán,
A föld világosságba öltözött,
Azóta biztosan látom az utat,
A magas Ég és Föld között.
Azóta tudom, az Isten szava
Nem sziklaként zuhan le rám,
Egy gyermek sírásával szól,
Ma is, egy sötét éjszakán
Makovei János
Azon a Karácsony éjszakán
A fény a földre költözött.
Azon az ősi-sötét éjszakán,
A magas Ég a Föld között.
Isten szava zendült hatalmasan,
Nem dörögve, nem rémítőn.
Sziklák sem mozdultak meg,
Az ősi, magas bérc-tetőn.
Azon a Karácsony éjszakán
Gyermek sírt fel csendesen.
Elhagyott istálló szegletében,
De én ma is ezt a sírást lesem.
Mert ez volt az Isteni szózat,
Új élet sarjadt, új és bűntelen.
Reménységem már csak Ő,
Az Ő élete lehet, ez- kegyelem.
Azon a karácsonyi éjszakán,
Kősziklák zuhanását vártam,
Hogy sötétben gyötrődő életem
Eltapossa igazságosan, bátran.
Hogy sötétben fejezzem be rövid,
Sötétben kezdett életem,
Mert a föld porában már rég,
Dicső fény-virág nem terem.
Azon a Karácsonyi éjszakán,
Angyalok kara vígan zengett,
S én mégis gyermek sírását vártam,
Hála Istennek, meglett.
Szívemben, lelkemben azóta is
Áldom Őt, a legdrágább Fiút,
Ki halk sírásával, üzente meg,
Bűneimből, lesz egyszer kiút.
Azon a Karácsony éjszakán,
A föld világosságba öltözött,
Azóta biztosan látom az utat,
A magas Ég és Föld között.
Azóta tudom, az Isten szava
Nem sziklaként zuhan le rám,
Egy gyermek sírásával szól,
Ma is, egy sötét éjszakán
Makovei János