Ő felemelt

Terhelve voltam gonddal, búval,
A szívem holtra fáradt…
Felém gyötrő viharoknak,
Hullámverése áradt.

Porba hullt szívem szent reménye,
Már nem volt menekvésem.
Emlékem véres oszlopára,
Elmúlásomat véstem.

Párnám, álmatlan éjszakákon,
Olyan volt, mint a tüske.
Összetört, dédelgetett é-nem,
Az önző csalfa büszke.

De jött a dics mentőbárka,
Hajnalok sima tükrén,
Tavasz jött, remény, áldás élet,
S rózsa nyílt minden tüskén.

Illattár járta át a tájat,
Könnyharmat ült a pillámon,
Fölemelt a halálösvényből,
Irgalmas, nagy Megváltó!

Írta: Dénes Ferenc