Golgota
„Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele” (János 11:16)
Végső utadra vígy magaddal engem,
Hogy áldásodat Uram elvehessem.
Mit tűrve, törve, míg sebeket kaptál,
Mireánk hagytál.
Sion lányával sorsodat zokognám,
Simonnal gyilkos szégyenfádat hordanám.
Kereszted mellett kesergőre válnék,
- Jánossal állnék.
Nézd, most a nappal gyászol, elsötétül,
Halld, hogy az Úr ereje, hogy gyérül.
„Istenem miért hagytál el?”-így esdett.
Ki érti ezt meg?
Nyugodhatsz már, a harcát befejezte,
Betelt az írás, kész van Atyja terve.
„Elvégeztetett!”- Zengjen messze bátran,
Az Ég csarnokában.
Ködterhes éjből napsugár világlik,
Haláltusája szent gyönyörré válik.
Elhallva suttog: „Ím kezedbe tettem,
Atyám, a lelkem.”
Elvégeztetett!- Uram ott függ halva,
Fáradt fejét szép csendesen lehajtja.
Rendül a föld, sziklák repedeznek,
Bátrak remegnek.
Némul a nép már hazatérni készen,
Uram, kereszted áll csak a középen.
Győzelmi zászló, e világnak üdve,
Most, s mindörökre.
Kereszted alján hadd maradjak állva,
Sebemre gyógyír, vétlen véred árja.
Keserves harcod adjon békességet,
Halálod éltet!
Írta: Karl Gerok