Lót történetének margója
Ki visszanéz, sóbálvánnyá mered,
Azt megbénítja, és leköti a múlt.
Csak azt látja, hogy elsüllyedt vidéken,
Neki virágos kiskertje virult.
Csak azt látja, hogy füst száll fel a helyről,
Ahol nem régen még háza állt,
Nem látja a hegyen az életet,
Csak a völgyben a fájdalmas halált.
Ki visszanéz, nem való a harcra,
Eddig bármilyen erővel szaladt,
Sóbálvánnyá lesz annak az arca,
Ki visszanéz, egy pillanat alatt.
Sóbálvánnyá lesz annak a szíve,
Nehéz kővé, mely egyre fáj,
Sóbálvánnyá lesz annak a szíve,
Nehéz kővé, ki félúton megáll.