Megcsókoljuk e drága két kezet
Addig szép az élet,
Míg az ember szeretni tud,
Addig szép az élet,
Míg egy út haza is fut.
Addig szép az élet,
Míg édes nekünk az otthon,
Ezernyi terhével megrakottan,
Van kinek mondani:
Édesanyám!
Addig szép az élet,
Míg könnyeit becsülöd,
Addig szép az élet,
Míg képe ott függ a szíved fölött.
Addig szép az élet,
Míg meg akarod fogni két kezét,
S Nem felejted el,
Hogy érted áldozta az egész életét!
S tudod mondani:
Édesanyám!
Addig szép az élet,
Míg szava kedves és figyelsz rá,
Addig szép az élet,
Míg akaratod bárhogy mondaná,
Szívedben nem fakul el,
Az Ő képe egy életen át.
Mert aki elfelejt egy
Munkában megőszült Édesanyát,
Nem örülhet igazán,
Az hiába él!
Születése napján a virágot,
Kicsit csöndben nyújtjuk át,
Kicsit lopva lessük Anyuka,
Kedves, szívderítő mosolyát.
Mert lehet, hogy miattunk, sokszor
Szemében inkább könny szökött,
Többször, mint kellett volna,
Szerető szívű gyermekek között.
De e szó nekünk még drága,
Édesanyánk!
Legyen megbocsátó e mosoly,
És szép az emlékezet,
Mi mindnyájan sorban,
Megcsókoljuk, e drága két kezet.
írta: Makovei János