Most mondhatnátok, hogy a megtérésről annyi tanítást hallottatok már, hogy ezt mindenki kívülről fújja, de én gyorsan hozzáteszem, hogy erről, nem csak hallani kell, hanem a gyakorlatban is tudni kell alkalmazni, sőt mi több, hogy ezt a változást észre kell venni a körülötted lévő embereknek is. Tehát a megtérésnek meg kell látszani az emberen, nem csak a tudatában kell ott lenni.

Derek Prince egyik könyvében azt a tanácsot adja sokaknak, ha nem biztosak a megtérésükben, inkább térjenek meg újra! Valóban nagyon hasznos tanács ez, minthogy némely ember azt gondolja, hogy egyszer már megtért, az neki elég, mint ahogy másoknak is.

Igen, általában egyszer szoktunk megtérni, és ez komoly elhatározás mind a két fél részéről. Szoktam mondani: „Ha egyszer Istennek igent mondtál, Ő azt nagyon komolyan vette, ne engedd, hogy csalódjon benned!”

Jézus azt mondja: „Aki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem” Lk.9:23 valójában megtérés után egy változásnak kell végbemenni az emberen. Ami eddig fontos volt a számára, az egyáltalán nem, vagy már kevésbé lesz fontos, pl. ha addig szerette a kártyát, a focit, az egyéb szenvedély játékokat, azt tudni kell, hogy Isten előtt nem kedves. Ha eddig büszke volt, szeretetlen, önző és sorolhatnám a negatív tulajdonságokat, abból igyekszik megváltozni.

Mint látjuk, nem magától megy a változás az elhatározás után, hanem ehhez kell az emberi akarat.

Megtérés után, az emberi tulajdonságaink meg kell, hogy változzanak, ahogy szokás mondani, egy 180 fokos fordulatot veszünk fel, hátat fordítunk az addigi materiális világ felé nyitott életünknek, és figyelmünket az Úrra szegezzük. Magunkba hívjuk a Szent Szellemet, és ha nyitottak vagyunk, az Ő segítségével, készek leszünk az Úr akaratát teljesíteni. Nagyon boldog érzés, mikor egy hívő élő kapcsolatban van az Úrral, és ezáltal szellemi átélései vannak. Nem attól függ, hogy ki hány éve tért meg, vagy ki milyen tisztséget tölt be a gyülekezetbe, hanem attól, hogy milyen tiszta a szíve, és milyen élő kapcsolatban van az Úrral.

Ha megtérés után nem tudunk hátat fordítani a megszokott életünknek, és nem az Úr lesz a legfontosabb számunkra, akkor Derek Prince szerint érdemes újra megtérni! Nem nehéz felfedni azokat a keresztyéneket, akiknek sikertelen volt a megtérése. Nem azért mert kijelző van rajtuk, nem azért mert a színűk fogja elárulni őket, hanem a beszédjük, és a viselkedésük, ami leglátványosabban kimutatja. Az ilyen ember, hamar elfelejtkezik magáról. „Magas sarkú cipőben nem bírunk sokáig lenni, előbb utóbb lerúgjuk magunkról” Így az ilyen ember is, ott felejtkezik el magáról, ahol éppen legtöbben hallják. Pl. mikor valami a lábára esik, fájdalmában rögtön reagál valamilyen formában rá, és ilyenkor a lepel gyakran lehull.

De elég az ilyen emberrel néhány mondatot váltani, amiből bővel leszűrhetjük a lelkiállapotát. Isten bölcsességet adott az övéinek, a sátán pedig bölcstelenséget, ami által senki nem kívánja meg a keresztyén életet.

Ha nem méltón viseljük a keresztyén nevet, akkor szégyent hozunk Istenre, magunkra, és nem kívánja meg a világ ezt az életet.