Keresztyén igazságok
-Isten, mindenkit figyelmeztet 1szer-2szer néha többször is, mert nem akarja, hogy a bűneink miatt elkárhozzunk. Ezért jó lenne, ha ezeket a figyelmeztetéseket észrevennénk, megszívlelnénk, és főleg elhagynánk! Hisz Jézus kifizette a bűneink árát, de azok, akik szándékosan cselekszik a bűnöket anélkül, hogy megbánnák és elhagynák, bizony azok számára nem nyílik ki a Menny kapuja.
Manapság a pénz olyan biztonságot nyújt sok keresztyén számára is, hogy elfeledkezik arról az igazságról, mely szerint Istennél van minden hatalom, és elveheti azt a bálványt, ami az élő Isten elé került. Nem hiszi, és nem is látja, ha szeretettel valaki figyelmezteti.
Vannak, akik leállnak a szolgálattal, vannak, akik elmaradoznak a gyülekezetükből, mert másfele szórakoztatóbb program kínálkozik, vagy ellustultak, de lehet, hogy rossz társaság csábítja el őket. Elfelejtik, hogy vasárnap az Isten napja, és ezen a napon Őt imádjuk.
Vizsgáljuk csak felül szokásainkat, és igazodjunk az Úr elvárásaihoz, hogy jó legyen sorunk!
Nem a név számít
Számtalanszor hangoztatjuk, hogy egy gyülekezetnek nem a neve fogja eldönteni, hogy igaz -e vagy nem, hanem az, hogy Jézus Krisztust elfogadják -e Megváltójuknak?
A napokban szemem elé került egy írás, amiben tényként volt levázolva a Jehova tanúi tanai, szokásai, elvárások a követőktől. Meglepődve olvastam, hogy ezeknek az embereknek meg van tiltva, hogy barátkozzanak más vallású emberekkel, csupán az övéik közül fogadhatnak el barátokat.
Ők nem hisznek Jézus Krisztusban, lenézik a keresztyéneket.
Mit is lehet erre mondani? Kicsodák ők?
Tudom, nem a név számít, hanem, hogy kiben hiszel? Ez fogja eldönteni a teljes jövődet, itt a földön, és majd odaát!
Isten sok mindent megenged:
„Isten sok mindent megenged az életünkben, olyat is, ami fájdalmas a számunkra. Ez azért van, hogy emlékeztessen, hogy kihez tartozunk!”