Szeretném tudatni veletek, hogy Weblapunk egy kis szünet után újra fog működni, csupán egy kemény próbán estem át az Úr megengedő akaratával, ezért maradt ki néhány hét. Most már sokkal jobban vagyok és hiszek a teljes gyógyulásomban! Ámen

Áldom az Urat, hogy az én életemre is odafigyel, és e próba által, az Ő tervei alapján, több mindent átrendezett az életemben. Ilyenkor, átvizsgálja az életünket, és a cél érdekében beenged számunkra emlékezetes eseményekbe, ami a mi ügyünket szolgálja.
Talán elvesz valamit, amit magunktól soha nem adtunk volna oda, megváltoztathatja rálátásunkat egy bizonyos ügyben, és egyáltalán több mindent helyre állít bennünk.
Nálam is így történt ez a tisztogató folyamat, aminek a legfontosabb célja mégis egy, hogy teljesen közel vonjon az Úr magához. Ilyenkor gyakrabban eszünkbe jut az Ige: „Szüntelenül imádkozzatok”
Alig 3 hete, a nyár legmelegebb napján, egy missziós szolgálat után hazaérve, rosszul lettem, és rohammentővel a közeli kórházba szállítottak.
Ott elvégezték az életmentéshez szükséges minden vizsgálatokat, de az eredmények alapján nem tudtak felállítani diagnózist, mivel minden jó volt.
Mégis emlékezetesek lesznek számomra ezek a napok, az átélt érzések, a kiszolgáltatottság, a magatehetetlenség, a bizonytalanság miatt előjött félelmek.
Pedig tudom, a Hit kiűzi a félelmet, de most el kellett többször mondanom: „Uram, légy segítségül, az én hitetlenségemben!”
Miután a lányom behozta a Bibliámat a kórházba, és ahogy fellapoztam, az Úr így szól hozzám Igéje által. „ Avagy nem parancsoltam e meg neked, légy bátor és erős? Ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, amiben jársz”.
Józsué 1: 9
És erre az Igére állva teltek a napjaim a kórházban.
A legfontosabb, hogy az Úr beleengedett ebbe a veszélyes próbába, ami kibírta a megpróbáltatásokat, és még inkább ragaszkodok Őhozzá!
 
Egy lelkipásztor testvérem arról tanított: Miért akarja az Úr, hogy szenvedjünk? Van, mikor azért, hogy jobban ráfigyeljünk, de van, amikor nem azt tesszük, ami Ő szeretne, és Isten magával közösségre hívott el, nem pedig azért, hogy magunk szabjuk meg az útjainkat.
Bárhogyan is van, Isten mindent céllal tesz, és én köszönöm ezt a megpróbáltatást az Úrnak, mert beleengedett a veszélyhelyzetbe, de az életemre vigyázott! Megpróbált, hogy lázadok -e ezek után, vagy még inkább ragaszkodok Őhozzá? Én az utóbbit választottam, mert csak Ővele vagyok képes továbbra is a keskeny úton járni. Nekem az jó, ha szemei rajtam vannak, és, mint a „jó pásztor” terelget engem a jó útra!
 
Köszönöm Uram, hogy van lehetőségem a Te családodba tartozni, ahol védelem alatt élhetek! Ámen