„Igazából akkor tudjuk meg, hogy milyen nagy bűneink van, amikor meg akarunk tőle szabadulni.”
Ugye milyen igaz ez a megállapítás? Keresztyénként is előfordul velünk, hogy ha valaki a hibáinkra felhívja a figyelmünket, legtöbbször könnyedén visszautasítjuk azt. Megmagyarázzuk, hogy nem jól látja, hiszen nem is olyan nagy dolog , sőt talán egyáltalán nem is bűn az, amiben mi benne vagyunk. Arról meg végképp nem akarunk hallani, hogy teljesen letegyük.
Aztán eltelik egy kis idő, és elkezdünk azon gondolkodni, hogy megéri -e egyáltalán nekünk titkolni, vagy éppen a nyilvánosság előtt hordozni? Tehát megéri -e?
Ad -e annyi örömöt, hasznot, stb., ami felér azzal, hogy mégis felvállaljuk, benne maradjunk minden áron? Aztán egyre gyakrabban vissza- visszatérünk rá, előbb tiltakozik bennünk minden, majd azt érezzük, hogy talán mégis igaza van annak a másiknak, és valóban le kellene tennünk azt a rajtunk terhelődő dolgot, ami valójában bűn. Elkezdődik tehát a lelkiismeretünk harca a bűnnel és annak elhagyásával. A kérdés azonban az, hogy hogyan? Hogyan lehet egy titkos kapcsolatot felszámolni, a csúnya szavakat elhagyni, a lopásról leszokni, a pletykaságról stb. ez valószínűleg feladja a kérdést .
Majd azt érezzük, hogy nagyobb a töredelem vele, mint gondoltuk és a véghezvitel módja még akkor sem egyértelmű. Megkeseredik az ilyen ember szíve, hiszen az ördög gondoskodott róla, hogy a bűn árnyéka ne legyen felfedhető, pedig attól az még ott van az életünkben.
Aztán végül, mégis hozunk egy döntést, ami által végleg ki akarjuk rekeszteni az életünkből azt a bűnt, ami egy ideje már nem is örömöt okoz, hanem csakis nyugtalanságot hoz a számunkra. Ekkor következik egy mélypont az életünkben. Megtesszük, elhagyjuk, lemondunk róla majd megkeseredve szinte gyászoljuk a szívünkben azt a dolgot és ekkor még az sem hoz valódi örömet a szívünkben, hogy a bűn eltávozott. Talán napokig úgy érezzük mintha hiányozna, majd egy idő után egyre felemelőbb lesz, hogy mégis meg tudtam tenni. Le tudtam mondani arról a dologról, amit egyébként én magam nem láttam bűnnek, csak más hívta fel a figyelmemet rá. Ragaszkodtam hozzá, de végül tiszta vagyok. Nem fűz többé semmi ahhoz a bűnhöz, a lelkem is megszabadult, úgymond megkönnyebbült.
Amint tapasztaljuk az ördögnek szépen becsomagolt játéka volt ez a számunkra, hogy ne vegyük észre a titkos fonalat, amivel magához kötött.
Kedves Ismerőseim, és Hitbéli testvéreim! Legyen erőnk elhatárolódni a bűntől, hogy lelkiismeretünk újra tiszta legyen.

Dózsa Lajosné