Nemrégiben találkoztam, egy ismerősömmel, akit már több hónapja nem láttam. Fürkészve rápillantottam a külsejére és rögtön megállapítottam, hogy csinosabb lett, jó néhány kilót leadott. Észrevételemet meg is jegyeztem és ekkor elkezdte elmesélni mind azokat a családi eseményeket, amik nagyon megviselték. Elsőként a férje betegségéről beszélt, majd a lánya autóbalesetéről.
Csendben hallgattam a panaszáradatát és közben sok minden eszembe jutott. Többek között az, hogy évekkel ezelőtt sokat beszéltem neki Jézusról és a megtérésről, imádkoztam is érte, de ő makacs módon ellenállt. Természetesen ilyen esetben nem erőltetjük a megtérést, hanem a háttérben imádkozunk érte. Mivel akkoriban gyermektelen házaspár volt, többször imádkoztam azért, hogy az Úr ajándékozza meg őket egy gyermekkel.
Majd egy idő után mikor újra találkoztunk, örömmel mesélte, hogy örökbefogadtak egy kislányt és most nagyon boldogok így együtt. Én ekkor finoman felhívtam a figyelmét, hogy adjanak hálát az Úrnak azért a kislányért, akit Ő nekik adott, de láttam, hogy elengedte a füle mellett. 
Most is úgy éreztem, hogy ez a találkozásunk Istentől van, hogy emlékeztessem őt újra a megtérés fontosságára, és a hálaadásra.  Amikor a története végéhez közeledett, észrevettem, hogy elmosolyodott és megnyugvással nyugtázta:  "igaz, hogy a férje halálos beteg volt, de felgyógyult, és a lánya autóbalesete miatt bár az autó totálkáros lett, de neki semmi baja nem lett."
Mindketten örültünk, hogy az a sok rossz végül mégis jóra fordult, és gondoltam, most érkezett el a pillanat, amikor sokadszorra újra mondanom kell neki: „Látod, komoly próbatételek voltak ezek, de Isten jót hozott ki mindenből! Ezért hálát kellene érte adni az Úrnak.”
Ekkor azt láttam, hogy az arca elkomorult. – Majd így folytattam: "Mint a gyermeket, akit a szülő nevelni akar, ha rászolgál, időnként megfenyíti. Ez is egy figyelmeztetés volt a számotokra." De ő csak a fejét rázta és azt mondta: „Én nem bántottam a gyermekemet soha”.
Ekkor éreztem, hogy egyáltalán nem tud azonosulni Isten dolgaival.
- "A férjem egy nagyon jó ember, miért adta akkor rá Isten ezt a betegséget?" - kérdezte.
- "De mégis hálát kellene adni a férjedért, és a kislányodért, hogy újra jól vannak!" - próbáltam tovább fokozni. - "Jézus mindannyiunkért meghalt, hogy a bűneinket megbocsátsa..." - de ő ekkor közbe szólt. „Én értem ne haljon meg senki!„ -mondta határozottan.
Ettől a határozott kijelentéstől nagyon meglepődtem, mert ilyen formában még nem hallottam embert beszélni. Kínos volt a nagy tiltakozását hallgatnom, mikor néhányszor kijelentette, hogy ő akkor sem fog soha megtérni. Nem mintha a megtérést bárki is megkövetelte volna tőle. Hangsúlyt adott neki, hogy ő egy nagyon konok, és makacs ember, és gyűlöli Istent. Na de éppen ez az. Az ilyen emberekért Jött Jézus. „Nem az egészégeseknek van szüksége orvosra, hanem a betegeknek” – mondta azt Jézus a Bibliában.
A kimondott szavak nagyon fájtak nekem és a szívemben megszomorodtam.  „Nagyon meg fog büntetni az Isten engem, de akkor sem érdekel.”- mondta beletörődve.  - De valójában ő nem tudta azt, hogy Isten senkit sem büntet. Az övéit a hívőket is csak próbára teszi, vagy ha másképpen nem megy, akkor egy szempillantásig elfordul tőlük és kiszolgáltatja őket a sátán cselszövéseinek, mint Jób-ot akiről szintén a Bibliában olvasunk. Charles Spurgeon, egy híres nyugati prédikátor azt mondta egyszer, hogy Isten legjobb terelőkutyája maga az ördög.  A sátán, mint egy csaholó kutya üldözi, csapásokkal sújtja a hit nélküli, veszélyben levő embert, aki ezért általában Istenhez menekül. Persze vannak kivételek is, mint pld. jelen esetben…
- "De miért várod meg, miért akarod, hogy megbüntessen, mikor van lehetőséged mind ezt elkerülni?" - kérdeztem. De ő csak ellenkezett. - "Látom, hogy kemény vagy, de azt szoktuk mondani: Ami nem hajlik, az törik". – „Tudom, de nem érdekel!„ - válaszolta majd egy kis idő múlva mosolyogva elköszönt.  Láttam, hogy nem velem van a baja, hanem egyedül az Istenre haragszik. Igazságtalannak tartotta, hogy az ő családja akik „jó emberek” miért kapnak ilyen csapásokat, míg mások, akik szerinte megérdemelnék azok nem. Az ilyen embereknek csak az nem érthető, hogy ugyanaz a nap süt ránk reggel, az igazakra és a bűnösökre egyaránt, ugyanaz az eső hullik ránk, igazakra és bűnösökre is, vagyis az események egyformán elérhetnek bárkit mindentől függetlenül. Egyetlen különbség van csak, hogy Isten az övéit megóvja, vagy ha csapás éri is a hívőt, az Úr a legjobbat hozza ki abból a helyzetből. Az Úr angyala tábort jár az Őt félők körül – Zsoltárok könyve.
Ő tovább ment, én pedig még egy kicsit ott álltam, és arra gondoltam, hogy én még eddig így soha nem végeztem Isten szolgálatát. Soha előttem Istent még így nem bántotta senki. Ekkora gyűlöletet és ellenszenvet talán nem is érzett és nem is fejtett ki iránta senki. Ez nagyon fájt nekem! Jobban fájt, mintha engem gyűlölt volna. Úgy éreztem magam, mintha lerohantam volna a hittérítéssel, vagy mintha csak most kezdtem volna először evangelizálni mások felé. Pedig csak a benne lévő ellenség nyilvánult meg ilyen formában.
Voltaképpen az Isten nélküli ember nem nagyon érti meg, hogy ha ő nem bánt senkit és szereti az embereket, akkor az Úr, miért engedi meg, hogy bármi is történjen velük? Viszont itt felmerül egy érdekes kérdés: miért, az embert érdekli valójában Isten? A választ tudjuk. Akkor miért várnánk el Tőle, hogy akadályozza meg a csapásokat, amik Tőle függetlenül érhetnek bennünket.
Az ilyen ember úgy gondolkozik, hogy olyan sok rossz ember van, azokkal miért nem történik semmi? Mi az ő bűne? És számtalan kifogást említenek, amikor erről témáról van szó.
Talán nem is gondolják, hogy az egyetlen és legnagyobb bűnük az, hogy nem hisznek a Teremtő Istenben, a Megváltó Jézus Krisztusban. Nem értik, hogy miért kellene hálát adni a mindennapi kenyérért, a levegőért, az egészségért stb. egyáltalán azért, hogy Isten megengedte, hogy az Ő családjába tartozzunk.
Többek között hálát kell adni Jézusnak azért, hogy Örök Életet szerzett nékünk, hogy osztályrészünk immáron nem a kárhozat, hanem van egy közbejárónk az Atyánál, Aki helyett készített a Mennyben nekünk is.
Hálásak lehetünk az életünkért, egyáltalán azért, hogy az Úr lehajolt hozzánk és nem elfordult tőlünk.
Ez a tapasztalat jó mélyen a szívembe markolt. Talán arra indíthat mindannyiunkat, hogy imádkozzunk az ilyen elveszett emberekért, mert biztos vagyok benne, hogy nem ő az egyetlen.