Szeretnék ma egy kicsit a Farizeusokról, mint Izráel egyik legismertebb vallásos csoportjáról beszélni és azokról, akik úgymond megörökölték ezt a titulust a jellemük és viselkedésük alapján. Azonban mielőtt ebbe belekezdenék, egy nagyon fontos dolgot kell leszögezünk: Az Úr nem azt mondta, hogy látó embernek vak vezetői ők, hanem vakoknak vak vezetői. Máté 15: 12 - 14
Vagyis csak azokat képesek a szellemben vak farizeusok vezetni, akik maguk is vakok szellemben. Mert, aki szellemben lát, az nem hagyja magát vak vezetők által irányítani. Csak akkor tudnak a vallási vezetők valakit félre vezetni, ha az illető nem lát tisztán és így könnyedén félrevezethető. A farizeusok (betű által) tanult, magasabb képzettségi szinttel rendelkeztek, mint az átlagos nép, ezért képesek voltak félrevezetni azokat, akik hallgattak rájuk, és követték őket. Hiszen ők maguk is sötétségben járnak, ezért nem vették észre, hogy félre vannak vezetve. Viszont itt is igaz Pál apostolnak azon kijelentése, miszerint (önmagában) a Betű megöl, de a Lélek az megelevenít. 2 Kor 3:6
Krisztus nem csak a farizeusoknak beszélt, amikor intette őket, hanem a farizeusokról is szólt.
Olyan ismertető jeleket mondott el róluk, amikről az emberek világosan felismerhették őket, és elkerülhették azt, hogy a félrevezetés áldozatai legyenek. Ezek a jelek ma éppúgy érvényesek rájuk és azokra, akik szintén így viselkednek úgymond farizeus módra. Vagyis a farizeus kifejezés a mai értelemben már sokkal többet takar, mint a Krisztus korában élő Izraeli szekta.
A farizeusokat abban az időben nem volt nehéz felismerni a küllemük, öltözködésük, viselkedésük miatt. Jézus, amikor intette őket olyan hasonlatokat használt rájuk, amik egyértelművé tették, hogy kik is ők. Máté 23: 23 - 28
Mára azonban az ilyen jellemű embereket első látásra nem is olyan könnyű felismerni, éppen azért, mert képmutatók. Így mind az, ami kívülről látszik, a felszínen van, az csupa jónak, szépnek és nemesnek tűnik. Ők a példás hívő emberek látszatát keltik, megjelenésük, öltözködésük, és viselkedésük kifogástalan, beszédük hízelgő a viszkető fülű emberek számára.
A mélyebb ismertető jelük viszont a felszín alatt van. A megfehérített vagy ahogy Jézus mondja a „kimeszelt sírok, tele vannak undoksággal, a kívül megtisztított pohár belül szennyes”. Máté 23: 25; 27 versek.
Olyanok, mint az arannyal befuttatott agyag, amelyről nem derül ki a valóság, amíg meg nem kaparják, vagy össze nem törik.
Így van ez a farizeusoknál is, amíg nem sérülnek, tehát nem éri őket támadás, addig jól tudják takargatni a hamis valóságukat. Egészen addig, míg minden rendben megy a gyülekezetben, addig tudják játszani a tökéleteset és a szentet. De ha egy véletlen folytán kiderül, hogy valójában mi is lappang a máz alatt, és valaki csak egy kicsit megkaparja ezt a réteget, nagyon hamar bebizonyosodik a valóság.
A farizeusok Jézus korában nagyon hiú és megátalkodott emberek voltak, elviselhetetlen volt számukra, hogy Jézus felfedte a hamisságukat. Ezért gyűlölték őt. (János 7:7)
Így van ez a mai idők farizeusainál is. Ha felfedjük a sötétben tartogatott bűnöket, az nagyon érzékenyen érinti őket, és akkor elő is tör a valódi énjük!
Hogy miért beszélt Jézus a farizeusokról és miért húzta le a leplet róluk? Pontosan azért, hogy felfedje az emberek előtt, hogy mennyire félre vezetik őket. Tehát számára sokkal fontosabb volt az, hogy az övéi tudják, kikkel állnak szemben és megőrizhessék magukat a kovászuktól, mint az, hogy ezek a félrevezetők az önérzelmükben ne sérüljenek.
Ma ugyanúgy fel kell fedni a mai idők farizeusainak kilétét is, mert sok ember túlságosan jóhiszemű és naiv, megelégszik a látszattal. Ezért mondta az Úr azokat a jeleket, ami alapján felismerhetőek: Szeretik az elismerést, szeretnek az élvonalban tevékenykedni, és jól esik nekik, ha méltatják az emberek őket és a munkájukat. Máté 6: 1 - 6
Ezek a tulajdonságok természetesen nem csak a vallási vezetőkre vonatkozhatnak, de éppen azért fontos felismerni náluk, mert ők vezetők, így még eredményesebben képes a gonosz használni őket a félrevezetésben.
Az, hogy egy gyülekezet vezetője valóban pásztor -e vagy csupán egy vallási vezető (farizeus), az az életéből tűnik ki.
Egy igazi pásztornak szívügye a nyáj. Neki gondja van a juhokra, főleg egy kisebb gyülekezetben jobban van ideje, és minden időben képes odafigyelni rájuk. Számára nem fontos, hogy nappal van - e vagy éjszaka, ha a gyülekezetében egy testvérnek segítségre van szüksége, mindig készen áll rá, hogy segítsen.
Ellenben bármekkora gyülekezetről legyen is szó, ha az élén csupán egy vallási vezető van, akkor az a gyülekezet lelki életén, táplálékán és hozzáállásán is tükröződik.
Egy többszáz fős gyülekezet pásztora (más országokban gyakoribb mint hazánkban) már nem teheti meg, hogy hetente mindenkivel egyenként foglalkozzon, hiszen lehet nagyon elfoglalt is éppen, lehetnek más feladatai is az imádság és a lelkigondozás mellett, ezért kénytelen meghatározott időbeosztással dolgozni és lehet nem tud elmenni egyenként minden gyülekezeti taghoz, de fogadóórát biztosít a számukra, mivel szívügye a juhok helyzete. Munkatársai vannak, akik között eloszlik a sok teendő, de számára akkor is legfontosabb a bárányok lelkével törődni.
Viszont ugyanebben a helyzetben egy vallási vezető a fogadó óráit csak a legszükségesebb, legszembetűnőbb ügyekre szánja rá és sem az ügy megoldása nem érdekli, sem a testvér lelki helyzete.
Úgy is fogalmazhatjuk, hogy nem ő megy le utána a szakadékba, hanem felrendeli őt magához, arra hivatkozva, hogy nem az orvos megy a beteghez, hanem a beteg az orvoshoz. Pedig bizonyos helyzetekben az orvos is elmegy a beteghez.
Egy gyülekezet igazi pásztora nem csupán ügyvezető igazgató, és nem is csak szervezéssel és pénzügyekkel foglalkozik, hanem elsődleges számára a juhok gondozása, táplálása és terelgetése.
Az igazi lelkipásztor nem ellenzi azt, hogy a testvérek megvizsgálják azt, amit mond, hogy az a Biblia igazsága alapján megáll - e, hanem kimondottan örül ennek, mert így lehet biztos abban, hogy nem másra, hanem az élő Igére építkezik. Mindezek fölött tudja azt is, hogy ő is tévedhet, ezért az éber tagok sokat segíthetnek abban, hogy őt magát is az Ige, és a Szent Lélek irányítása alatt tartsa. Ehhez alázat kell, amit csak Jézustól lehet megtanulni.
Nem szükséges, és talán nem is lehet mindazokat a jeleket felsorolni, amik alapján meg tudjuk különböztetni az igaz és a hamis pásztort, de a Szent lélek mindnyájunknak ad értelmet hozzá.
Ha egy Pásztor farizeusként él és szolgál, az idővel úgyis kiderül, hiszen a Szentszellem leleplezi a képmutatását. Aki Lelkipásztori hivatást kíván magának, az jót kíván, de tudnia kell, hogy a felelősség és a számonkérés sokkalta nagyobb annál, mint azt gondolná.