Minden év novemberében hagyományként szoktuk megünnepelni a Halottak napját. Ilyenkor szinte kivétel nélkül, mindenki felkeresi elhunyt rokonának, hajdani ismerősének síremlékét, és a sírját virágözönnel halmozza el. Nem tudni, hogy ki mit gondol, hogyan emlékszik meg a halottairól, de egy biztos, hogy ezen a napon ott a sírhelyet mécsesekkel, gyertyákkal és virágokkal ékesítik fel. Emlékeznek az elhunytra, de talán senki sem gondol arra, hogy vajon hol lehet a szeretett rokon, aki eltávozott a földről?                                           Leginkább a halottak napja körüli gondolatok hozták fel bennem a következő igazságot, amivel a Hit nélküli ember élete idején egyáltalán nem törődik.

        Nos, az ember egész élete folyamán különböző állomásokhoz, mérföldkövekhez érkezik el, amelyeken miután áthaladt, egy újabb szakasz következik. Attól kezdve, hogy az ember megszületik, és eljön a gyermekkora, a serdülőkor, az ifjúkor, a középkor, az időskor, az öregkor állomásai váltják egymást az életében és onnan halad tovább. Ezek a további szakaszok pedig egyre rövidebbek és végül megérkezünk földi életszakaszunk utolsó állomásához is, amely a biológiai életünk lezárását jelenti. Csakhogy, amikor meghalunk, akkor sem ér véget az életünk végérvényesen, hanem csupán a földi, biológiai létünk szűnik meg. Ekkor abbamaradnak a fizikai élethez szükséges funkciók, a légzés, a szervek működése, a szív nem pumpál több vért, az agyban leáll minden irányítás, és a teljes lényünk szellemi része, a lélek kilép az ember fizikai testéből.
Ekkor a test már csak egy csontokból, inakból és elhaló sejtekből álló hústömeg csupán, melyet a Biblia porsátornak is nevez.  Ezt hagyja el a lélek, és a lélek tovább létezik, vagyis él. Ezt a tényt és Igazságot az orvostani és tudományos igazolásokon túl csak hit által vagyunk képesek elfogadni és megérteni.
A testünk tehát itt marad a földön, mint egy élettelen porhüvely, amit eltemetnek a földbe.
A legfontosabb részünk, a lelkünk azonban tovább kerül egy számunkra ismeretlen helyre. A Biblia alapján azt mondhatjuk, hogy a lelkünk örökké él, vagyis nem szűnik meg létezni. Azonban a lelkünk további életének a legfontosabb állomása az lesz, amikor megállunk az Isten ítélőszéke előtt, és eldönttetik, hogy hol folytatjuk az örök életünket. E döntéshez, az életünk, földi pályafutásunk, cselekedeteink és a hitünk szolgáltat alapot. Tehát hitünk és cselekedeteink alapján leszünk elítélve az Isten előtt, a Mennyben való örök életre vagy pedig onnan kirekesztve a külső sötétségre, amely Pokolnak neveztetik. Egy dologban szilárdan biztosak lehetünk, amit Jézus mondott:
„Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek.
És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.”
János 14:2 – 3
      Ahhoz pedig, hogy ez mindnyájunkra igaz legyen, nekünk kell meghoznunk egy fontos döntést. Ha a földi életünk folyamán Jézus Krisztust elfogadjuk személyes Megváltónknak, akkor örökké élhetünk Vele a Mennyben. De ha ezt a döntést nem hozzuk meg idejében, akkor sajnos ez a lehetőség elúszik előlünk és a Pokolra kerülünk, bármennyire is gondoltuk jó embernek magunkat földi életünk során.  Ugyanis az ítéletet nem mi hozzuk, hanem az Isten. Így a döntésünkkel magunk határozzuk meg a jövőbeni sorsunkat.
A Biblia nagyon egyszerűen megfogalmazza ezt: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.  Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ őáltala.
Aki hisz őbenne, el nem kárhozik; aki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében”. János 3: 16 - 18
        Lehet, sokakat ez az igazság megnyugtat, vagy másokat felkavar, de bárhogyan is gondolja valaki, az igazság fehéren – feketén ez!
A szeretett halott, nem ott van a sírban, mint azt némelyek gondolják, hanem csupán az élettelen teste van ott, mint egy ruhadarab. Az ember lelke, ami tulajdonképpen maga az egyénisége, a személyisége az illetőnek, az már elköltözött a földről. Áthaladt a földi állomáson keresztül, egy új ismeretlen helyre.
Ha a szeretett halottunk és mi is megtértünk, és elfogadtuk az Úr Jézus Krisztust személyes Megváltónknak, akkor találkozni fogunk velük.
         A Biblia szerint Jézus visszajövetelekor először azok támadnak majd fel, akik az Úrban haltak meg, és azokat ragadja el az Úr, akik az Övéi.
        Ha kellően elgondolkozol ezen a hatalmas Igazságon, amit sokkal jobban kellene hirdetnünk az emberek előtt, biztos vagyok benne, hogy bölcsen tudsz majd dönteni. Hiszen nem félnünk kell a haláltól, hanem felkészülni az elkerülhetetlenre. A végcélunk mindenképpen az, hogy a Teremtőnkhöz kerüljünk, Aki alkotott bennünket!

        Tegyetek meg tehát mindent azért, még ma, amíg lehet, hogy az Örök Élet részeseivé lehessetek a Mennyben!  Ámen!